Amit tudni kell az imádságról (Jim Sanders)--(részlet)

VII. A hit parancsszava: 3. Aki nappal jár

Az alábbi két példából jól láthatjuk, hogy az imádság és a hatalommal kimondott hit parancsszavajól ötvözhető. Amikor Jézushoz eljut Lázár betegségének híre, Jézus még két napot Jeruzsálemben marad a tanítványaival. Nem indul azonnal útnak Betániába, Lázárhoz....

VII. A hit parancsszava: 4. Hatalmat kaptunk

A hit parancsszava akkor fog hatékonyan működni az életünkben, ha megértjük: hatalmat kaptunk arra, hogy parancsoljunk az elemeknek, dolgoknak, helyzeteknek, ördögöknek Jézus nevében. Jézus nekünk adta ezt a hatalmat az ellenség minden ereje felett. Ezt a hatalmat...

VIII. Hitünk megvallása: 1. Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz

Zsidó 4:14. Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Ahhoz, hogy sikeresen be tudjuk tölteni azt a dicsőséges elhívást, amelyre minket Isten Krisztusban elhívott, alapvető fontosságú, hogy pontos megértésünk legyen Jézus...

VIII. Hitünk megvallása: 2. Isten esküje a szent vér felett

Jézus a saját vérét vitte áldozatul Isten elé a mennyei Szentek szentjébe, és ez a vér szent és szeplőtelen. Ennek a szent vérnek az ereje eltörölte a bűneinket, mintha soha nem is léteztek volna. Ez a szent vér értünk ontatott engesztelő áldozatul. Isten elfogadta ezt a...

VIII. Hitünk megvallása: 3. A megigazultság ereje az ajkainkon

Újjászületésünk pillanatától a megigazultság ereje szól az ajkainkon. Amikor keresztény életünk során kiépítjük a hitünket Isten Igéjében, és az Ige elhagyja az ajkainkat, vagyis kimondjuk az Igét, akkor nem csupán XY szól. Ennél sokkal többről van szó. Isten...

VIII. Hitünk megvallása: 4. Pecsét a szívünkön

Amikor ragaszkodunk hitünk megvallásához a megtévesztő és az Igének ellentmondó körülmények láttán is, amikor vallást teszünk a hitünkről, és a felkent Igét valljuk meg a látható és tapasztalható helyett, minden egyes alkalommal megpecsételjük a szívünkből, hogy Isten igaz, és az Ő Igéje...

IX. Ketten egy akaraton

Ebben az imádságban kérünk az Atyától, Jézus nevében, de nem egyedül állunk a kegyelem trónja előtt, hanem összekapcsoljuk a hitünket valakivel, aki közel áll a szívünkhöz, és akiről tudjuk, hogy kitartó és tántoríthatatlan a hitében. Előfordul, hogy úgy érezzük,...

X. Kárhoztatás nélkül

Legyen szó bármilyen fajta imádságról, nem érdemes addig belekezdeni, amíg nem tudunk teljes bizalommal Isten trónja elé lépni, mert kárhoztat minket a szívünk. Szívünk kárhoztatása megfojtja a hitünket, hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, imádkozni sem fogunk tudni.  A...

XI. Oldás és kötés

Az oldás és kötés imája a hit imájának és a hatalom gyakorlásának egy magasabb szintje. Isten a föld feletti uralmat nekünk adta a teremtésben. Az emberre bízta, hogy éljen vele "művelje és őrizze azt." (1 Móz 2:15.) Ez a szó, hogy őrizni, arra utal,...

XII. Előszólítani a nemlévőket: 1. A hit szava valóságot teremt

Róma 4:17. Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged. Az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és AZOKAT, AMELYEK NINCSENEK, ELŐSZÓLÍTJA MINT MEGLEVŐKET. A hit működésének egy olyan alapelvét ismerjük meg, ami hozzájárul az imáink...

XII. Előszólítani a nemlévőket: 2. Legyen a te neved Ábrahám

Isten újra megjelenik Ábrámnak, ez alkalommal azonban nemcsak az ígéret hangzik el újra, hanem Isten valami furcsát és szokatlant tesz. Megváltoztatja a nevüket. Ábrám nevét Ábrahámra, ami azt jelenti: sok nép atyja, és Szárai nevét Sárára, ami annyit tesz: sok nép...

XII. Előszólítani a nemlévőket: 3. Aszerint amint megmondatott

Fontos megjegyezni: Ábrahám a reménytelenség ellenére elváró hittel hitte, hogy aszerint lesz, amint megmondatott. Nem tekintett az ő elhalt testére, sem felesége elhalt méhére. Ha egyszer már imádkoztunk a gyógyulásunkért, nekünk sem szabad a testünk tüneteire tekinteni...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 1. Felemelék szavukat Istenhez

Amikor a hívők egy csoportja összejön, hogy egyként, egy szívvel-lélekkel imádkozzon egy közös cél érdekében, ezt a fajta imádságot egyesített imádságnak nevezzük. Az imádságnak leghatékonyabb formája ez, mert a Szellemnek egy olyan erejét és teljességét lehet...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 2. Menének az övéikhez

Ahogy Péternek és Jánosnak, úgy minden kereszténynek igen fontos, hogy legyen körülötte a hívőknek egy olyan csoportja, akiket a sajátjainak tekinthet, akikhez a bajban segítségért fordulhat,akikkel valóban egyként tud imádkozni a szükséges időben. Így már azt is látjuk talán, miért olyan...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 3. A láthatatlanból áll elő a látható

 Az imádság szellemi erőket mozgat, amelyek láthatatlanok, így fontos, hogy ne ragadjunk meg a láthatóknál, ne engedjük, hogy korlátozzon minket a problémákkal tűzdelt látható birodalom, mert a megoldás a láthatatlan, a természetfeletti birodalomból jön elő, ahol az...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 4. Országok jövőjét formálja

 Az összevont és egyesített imának sorsformáló ereje van ma is az országok jövőjére nézve.Bárcsak megértenék ezt a különböző keresztény felekezeti körök, és végre egységre lépve,imáikkal előbbre tudnák vinni az ország dolgait. Bőven lenne eső a földekre, alkalmas időben. Egy...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 5. Egy szívvel a dicséretben

Egy újabb terület, ahol megtapasztalható, hogy a szentek szíve eggyé kovácsolódik: Isten szoros egységben való dicsérete. Isten dicsérete során megtörténhet, hogy a szentek szíve olyan egységbe kerül, hogy egy szívvel-lélekkel tudják megérinteni az Atya szívét. A világon...

XIII. Egy szívvel-lélekkel való ima: 6. A Szellem egysége

Nem csupán azért hatékonyabb imádság az egy szívvel-lélekkel való imádság, mert hitek és erők összeadódásáról van szó. Nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is más az, ami az egységben létrejön. Az Ószövetségben tanultuk: egy megfutamít ezret, kettő pedig nem...

XIV. Az elkötelezés imája: 1. Minden gondotokat őreá vessétek

1 Péter 5:7. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok. Filippi 4:6. Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. A fenti két igerész szerint, az aggodalmaskodás nem fér össze...

XIV. Az elkötelezés imája: 2. Hálaadással tárjátok fel

Szükségeink felöl nem tépelődnünk és aggodalmaskodnunk kell, hanem azokat Isten elé kell tárnunk, méghozzá hálaadással. Így tanítja az Ige. Nem mintha Isten nem ismerné a szükségeinket.Jól tudja a mi mennyei Atyánk, hogy mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk Tőle, nekünkmégis...
<< 1 | 2 | 3 >>