A te beszédedből

Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.     —    Máté 12,37. 
Maga Jézus tette a fenti kijelentést. A szavak sokkal fontosabbak, mint ahogy azt az ember gondolná. Emlékszel Jóbra, és három úgynevezett “barátjára”, akik azért jöttek, hogy vigasztalják? Jób így szólt keservesen azokhoz, akik vigasztalták, illetve valójában kínozták őt: “Meddig kínozzátok még a lelkemet, és ZÚZTOK DARABOKRA BESZÉDEITEKKEL?” (Jób 19,2)
A szavak sikerre visznek vagy tönkretesznek bennünket. A szavak meggyógyítanak, vagy megbetegítenek. A Biblia tanítása szerint, a szavak vagy pusztítanak, vagy életet adnak, boldoggá és egészségessé tesznek minket. A tegnap kimondott szavaink tették olyanná az életünket, amilyen az ma.
Ez megegyezik azzal, amit Jézus mondott a Márk 11,23-ban: “…meglesz néki, amit MONDOTT.” Mivel szavakat mondunk ki, ezt az igerészt valójában így is lehetne mondani: “Meglesznek néki azok a SZAVAK, amelyeket kimondott.” 

Az élet hatalma

Mind a halál, mind az élet, a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.                 — Példabeszédek 18,21.
Nem, nem fogok imádkozni a fiadért — mondtam annak a megdöbbent özvegyasszonynak, aki imát kért tizenöt éves fiáért —, nem lenne semmi értelme. Amíg azt mondogatod, hogy a fiadból sohasem lesz semmi, addig tönkreteszed az én imámat. — Ezt az Úr jelentette ki neked? — kérdezte.
— Nem — mondtam én —, egyszerűen csak tudom, hogy a szavainkkal teremtjük meg sajátmagunk és a gyermekeink életkörülményeit. — Akkor mit tegyek? — kérdezte újra.
— A fiad most tizenöt éves, vannak dolgok, amiket akkor kellett volna megtenned, amikor még kisebb volt. Most először is: ne zaklasd őt azzal, hogy térjen meg Istenhez. Másodszor pedig: ahelyett, hogy egész éjjel virrasztasz és aggodalmaskodsz miatta, mondd ezt az Úr Jézusnak: “Uram, én nem tudom, hogy most hol van a fiam, de bárhol is legyen, én hittel és szeretettel veszem körül.” Mindeddig bizalmatlansággal, félelemmel és ítélkezéssel vetted körül. Mondd ezt: “Uram, én hiszem, hogy a fiam nem fog a fiatalkorúak börtönébe kerülni. Soha többé nem mondom neki, hogy az életben nem lesz belőle semmi. Hiszem, hogy viszi valamire az életben.”
Másfél év múlva visszatértem abba a városba, ahol ez az asszony lakott. Rövidre fogva az történt, hogy odajött hozzám és elmondta: “Nem ment könnyen, de mindent úgy tettem, ahogy mondtad. Azelőtt a fiam igen ördögi életet élt, és most teljesen átadta magát Istennek!” 

Az élet kútja

Életnek kútfeje az igaznak szája.     — Példabeszédek 10,11.
Fiunkat és lányunkat közvetlenül a születésük után karomba fogtam, és azt mondtam: Uram, köszönöm neked ezt a gyermeket. Mivel ismerem a Bibliát, tudom, hogy az én kötelességem, hogy úgy neveljem fel ezt a gyermeket, hogy ha felnő, megmaradjon abban, amire tanították.
Tudom, hogy a te Igéd azt mondja: gyermekeinket az Úr tanítása és intése szerint neveljük, és én ezt fogom tenni. Tudom, hogy a gyerekeket kétféle módon lehet nevelni: tanítással, és példamutatással. Ezért az életemmel jó példát fogok mutatni ennek a gyermeknek.
Azt is tudom, hogy megkaphatjuk azt, amit kimondunk, ezért én kimondom most felette: hogy erős fizikumú lesz, betegségek és gyengeségek nélkül fog felnőni; világos és tiszta elméjű lesz; és szellemileg erős. Ez így is lett. Gyermekeink betegségek és gyengeségek nélkül nőttek fel. Sohasem imádkoztam az üdvösségükért. Sohasem imádkoztam azért, hogy töltekezzenek be a Szent Szellemmel. Mégis, mindkettőjük nagyon fiatalon üdvösségre jutott és betöltekezett a Szent Szellemmel.
Szavak határozzák meg, hogy mivé lesznek a gyermekeink! 

Gyönyörűséges szavak

Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a testnek.                       — Példabeszédek 16,24.
A szavak áldanak, vagy átkoznak. Meggyógyítanak vagy megbetegítenek bennünket. Azok a szavak, amiket reggel hallunk, velünk maradnak egész nap. A házastársaknak tudniuk kellene, hogy egy reggel elhangzott mérges, sértő szó kirabolja társukat hatékonyságából egész napra. Viszont egy szeretettel teli, gyengéd, szép szó felér egy imádsággal; zenével tölti be a szívüket, és győzelemre vezeti őket.
A szülőknek és a gyermekeknek tudniuk kellene, hogy az otthon légkörét a szavak határozzák meg. Tanuld meg munkára fogni a szavakat a hasznodra. Tanuld meg olyan erővel megtölteni a szavaidat, aminek nem lehet ellenállni. Hogy tudod ezt megtenni?
Úgy, hogy a szavaidat hittel és szeretettel töltöd meg. 

A légkör

Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik… Bölcsesség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg. És tudás által telnek meg a kamrák minden drága és gyönyörűséges vagyonnal.  — Példabeszédek 10,13. 24,3. 4.
A szavak teremtik meg a szellemi dolgokat. Még a természetes, fizikai dolgokat is a szavak teremtik meg! Isten, aki Szellem, azt mondta: “Legyen egy föld”, és lett egy föld. Jézus azt mondta: “amit MOND, megtörténik; meglesz néki, amit MONDOTT.” (Márk 11,23)
A légkört szavak teremtik meg. Ha bemész egy helyiségbe, ahol előzőleg halat sütöttek, a halszag még a levegőben van, és ha bemész egy szobába, ahol nemrég durva szavak hangzottak el, ezek a szavak még a levegőben vannak. Súlyos tőlük a légkör.
A rossz szavak légkörében felnövekedett gyerekek lelkibetegek lesznek. Kudarcot vallanak az életben, mert nem a helyes szavakat mondták nekik. Miért van az, hogy némely gyermek erőben növekedik fel, és győztesen kerül ki az élet harcaiból? Azért, mert otthon a helyes szavakat szólták hozzájuk!
Szavakkal meg lehet szerettetni a gyerekkel a tanulást. A szavak hozzák be a gyereket az egyházba. 

Rossz szavak

Aki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól.            — Példabeszédek 21,23.
Amikor bajban van, a legtöbb ember Istent akarja hibáztatni. “Miért engedte meg ezt Isten?” — kérdik.
Miután megsokasodtak Jób bajai, azt mondta: “Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam.” (Jób 3,25) Ő nyitott ajtót, és engedte be az ördögöt!
Sokszor mi okozzuk saját magunknak a nehézségeket. Sok drága keresztény nem tudja megfékezni a száját és a nyelvét. Mindig a rossz szavakat mondják ki. Szinte mindig arról beszélnek, hogy milyen harcokat vívnak az ördöggel. Ne szóljuk a vereség szavait. Ne szóljuk a kudarc szavait. Ne beszéljünk arról, hogy mennyire akadályoz minket az ördög, hogyan tart minket vissza a sikertől, hogy betegít meg és tart minket betegségben, ezek a szavak rossz szavak. Az ilyen szavak adnak felettünk uralmat a sátánnak, és az ilyen szavak okozzák a nehézségeket.
De ha Isten Igéje a szívedben van, és ki is mondod a száddal — annak ellenére, hogy a körülmények látszólag mást mutatnak, annak ellenére, hogy fájdalmaid vannak, annak ellenére, hogy vészjósló tünetek jelentkeznek, annak ellenére, hogy szörnyen kilátástalannak tűnik minden — az ilyen fenyegető körülmények meg fognak szűnni. 

Az egészség szavai

Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz, de a bölcseknek nyelve orvosság.            — Példabeszédek 12,18.
Először akkor tanultam meg a szavak titkát — a hittel kimondott szavak titkát — amikor tizenhat hónapot töltöttem ágyban, miután öt orvos mondott le az életemről.
1934-ben azonban egy augusztusi napon, ahogy abban a bizonyos ágyban feküdtem, a Márk 11,23 és 24 alapján cselekedtem, és azt mondtam…! Szavakat mondtam ki! Azt mondtam: “Hiszem, hogy megkaptam a gyógyulásomat a deformált szívemre. Hiszem, hogy megkaptam a gyógyulásomat gyógyíthatatlan szívbetegségemre. Hiszem, hogy megkaptam a gyógyulásomat a paralízisemre. Hiszem, hogy megkaptam a gyógyulásomat a fejem tetejétől a lábam ujjáig.” Egy órán belül saját lábamon álltam az ágy mellett — meggyógyulva!
Azóta már több mint hatvan év telt el, és még egy fejfájásom sem volt ez idő alatt. És tudom, hogy nem is lesz. De ha lenne is — ami kizárt dolog — nem mondanám ki, hogy fáj a fejem. Miért? Mert Jézus azt mondta: “…meglesz néki, amit mondott.” (Márk 11,23) Ha valaki megkérdezné ilyenkor tőlem, hogy érzem magam, azt válaszolnám: Köszönöm, remekül. Tudod, Isten Igéje azt mondja, hogy az Ő sebeivel én meggyógyultam. Ezért hiszem, hogy egészséges vagyok. Isten Igéje pedig azt mondja… És kimondanám a helyes szavakat — mert a bölcseknek nyelve orvosság! 

Megváltozik a beszédünk

Boldog ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsán.          — Zsoltárok 1,1.
Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által.        — Róma 12,2.
Amikor Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy ne szabjuk magunkat e világhoz, figyeljük meg, ezt az elme területére érti. Más szóval azt mondja, hogy ne gondolkozzunk úgy, ahogy a világ gondolkozik; nekünk meg kell újítani elménket Isten Igéjével, és Isten Igéjével összhangban kell gondolkoznunk. Utána Isten Igéjével összhangban fogunk beszélni és hinni is.
A világ negatív módon van programozva. A világ a betegségről gondolkodik, a félelemről, a vereségről és a kudarcról. Ez azért van, mert a világ Isten nélkül a szellemi halál állapotában van. Halálra van programozva élet helyett. Figyeld csak meg, hogy az emberek ilyeneket mondanak, mint: “ez halálra rémiszt engem.” Számos ehhez hasonló mondás létezik.
Ha a keresztények nem újítják meg elméjüket Isten Igéjével, ugyan azt a hibát fogják elkövetni, amit a világ. A szavaikkal fogják megbetegíteni magukat. Ha viszont megújítjuk elménket Isten Igéjével, akkor megismerjük, hogy amint Isten mondja: “…a bölcseknek nyelve orvosság.” (Péld. 12,18) 

A győzedelmes hit

Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.             — 1János 5,4.
Lehet, hogy a világban vagyok, de nem e világból való vagyok. Én Istentől vagyok. Mennyei állampolgárságú vagyok. Miközben pedig ebben a világban vagyok, a Nagyobb él bennem. Nagyobb Ő, aki bennem van, mint az, aki a világban van. (1Ján. 4,4)
Ki az, aki a világban van? Az ördög. A 2Kor. 4,4 szerint ő e világ istene. Mi az, ami a világban van? A bűn. De az, Aki énbennem van, nagyobb a bűnnél. Az a nagyobb, Aki bennem van. A Nagyobb legyőzte a bűnt.
Mi van még a világban? Betegség. Ez nem Istentől van, ez nem a mennyből jön. Ott fent nincs betegség. A betegség e világból származik. De a Nagyobb, Aki bennem van, Ő a gyógyító.
Mi van még a világban? Problémák. Az ellenség okozta helyzetek. Látszatra megoldhatatlanak tűnő nehézségek. Amikor szembekerülök ezekkel a dolgokkal, egyszerűen csak emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ki van énbennem, és hogy mit mond a Biblia. Én ilyen helyzetekben mégcsak nem is imádkozom. Csak szembenézek az adott helyzettel, és nevetve azt mondom: “Ha nem megyek át rajtad, akkor megkerüllek, ha nem kerüllek meg, akkor alattad megyek át, ha nem megyek át alattad, akkor keresztül megyek rajtad, mert a Nagyobb van énbennem!” Még abba sem hagyom a nevetést és az a helyzet máris tovatűnt és megszűnt!

A szájunk gyümölcse

A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje; az ő beszédének jövedelmével lakik jól.          — Példabeszédek 18,20.
Nem fogod Isten áldásait megkapni csak azért, mert hiszel. Nem fogsz üdvözülni, meggyógyulni vagy az imáidra választ kapni csupán, mert hiszel.
A legtöbb keresztény azt hiszi, elég csak hinni, a Biblia azonban nem ezt tanítja. A Biblia azt tanítja, hogy hinned kell és mondanod is kell valamit.
Például, a Róma 10,9 és 10 szerint az üdvösséghez az szükséges, hogy: “a TE SZÁDDAL VALLÁST TESZEL az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.”
Figyeljük meg, hogy itt nem az áll, hogy üdvözülni fogsz, csak mert hiszel. Mindjárt a következő vers azt mondja: “Mert SZÍVVEL hiszünk a megigazulásra, SZÁJJAL TESZÜNK PEDIG VALLÁST AZ ÜDVÖSSÉGRE.”
Jézus nem azzal fejezte be a Márk 11,23-at, hogy mindazt megkapod, amiben hiszel. Ő így fejezte be ezt a mondatot: “meglesz néki, amit MONDOTT.”
A hitet mindig szavakkal fejezzük ki! Az, amit beszélsz — nemcsak vasárnap a gyülekezetben, vagy amikor imádkozol, hanem azok a szavak, amiket a mindennapi életben szólsz, otthon, barátaiddal beszélgetve és a munkahelyeden — ezek határozzák meg, hogy mit kapsz meg az életben. 

Mindig ugyanazt vallani

Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.         — Zsidó 4,14.
Az itt ‘hitvallás’-nak fordított görög szót a King James Biblia máshol ‘megvallás’-nak fordítja. A görögben ennek az értelmező jelentése: mindig ugyanazt vallani. Ahelyett, hogy: “ragaszkodjunk megvallásunkhoz”, mondhatnánk azt is: “ragaszkodjunk ahhoz, hogy mindig ugyanazt valljuk”. Értsük meg, hogy itt a kulcs a szavaink.
Az emberek azért szenvednek vereséget, mert kétfajta megvallást tesznek. Először megvallanak egy dolgot, aztán meg valami mást. 
Azt mondják neked például: “Igen, az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. A Filippi 4,19 szerint, az én Istenem be fogja tölteni minden szükségemet az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban; és én hiszek Istennek, hogy Ő betölti az én szükségeimet.”
Amikor elmennek és mással futnak össze, lehet, hogy az elméjük visszatér a problémára, és azt mondják: “nem valami jól mennek a dolgaim. Nem tudjuk kifizetni a telefonszámlát. Ki fogják kapcsolni a telefont. És lehet, hogy még az autónkat is el kell adnunk…”
Mi történt azzal a megvallással, amit először tettek? A második megvallás megsemmisítette.