Most már mindegyikünknek volt kardja, az Isten Igéje. Nyilaink is voltak, amelyek
különféle bibliai igazságokról kapták nevüket. Szerettünk volna visszalőni, de nem tudtuk,
hogyan kerüljük el azt, hogy a démonokkal együtt az őket, hordozó keresztényeket is
eltaláljuk. Aztán eszünkbe jutott, hogy ha ezeket, a keresztényeket eltalálják az Igazság
nyilai, akkor felébrednek, és ellene fordulnak elnyomóiknak. Kilőttem néhány nyilat, mint
ahogyan néhányan mások is tették. Majdnem mindegyik nyíl egy-egy keresztényt talált el,
mégsem józanodtak ki, amikor az Igazság nyila beléjük fúródott, nem is estek el
sebesülten, hanem felbőszültek, és a rajtuk lovagló démon még sokkal nagyobbra nőtt.
Ez mindenkit megdöbbentett, és úgy éreztük, ezt a csatát lehetetlen megnyerni. Mégis
Hittel, Reménnyel és Szeretettel az oldalunkon bizakodóak voltunk és örültünk, hogy
legalább a saját területünket meg tudtuk tartani. Akkor egy másik hatalmas angyal,
Bölcsesség termett mellettünk, és a mögöttünk lévő hegyre irányított bennünket, hogy
onnan harcoljunk tovább.
A hegyen fölfelé teraszok peremei látszottak, ameddig a szem ellátott. Minden következő
szint keskenyebb volt, mint az előző, és egyre nehezebb volt rajtuk megállni. A szinteket
különböző bibliai igazságokról nevezték el. Az alacsonyabb szintek alapigazságok:
„Üdvösség”, „Megszentelődés”, „Ima”, „Hit” stb., a magasabb szintek pedig mélyebb
bibliai igazságok neveit hordozták. Minél magasabbra kapaszkodtunk, annál nagyobbra
nőtt a kardunk és a pajzsunk, és annál kevesebb ellenséges nyíl ért el bennünket.