Stanley egy példája segíthet megérteni ennek a szövetségnek a jelentőségét. Amikor Livingstone
felkutatására indult, Stanley szemben találta magát egy - az egyenlítő környékén élő - erős törzzsel, akik
nagyon harciasak voltak. Stanley nem volt abban a helyzetben, hogy felvegye velük a harcot.
Tolmácsa azt ajánlotta, hogy kössön erős szövetséget velük. Ő megkérdezte, miben áll ez, és azt a választ
kapta, hogy inniuk kell egymás véréből.
Stanley irtózott egy ilyen szertartástól, a helyzet azonban egyre súlyosbodott, míg végül a fiatal színesbőrű
férfi ismét azt javasolta, hogy vágja meg a szövetséget a törzs vezetőjével.
Stanley megkérdezte, hogy mit hozna a számára egy ilyen szövetség, és a tolmács ezt válaszolta: „Szükség
esetén tiéd lehet minden, amivel a törzsfőnök rendelkezik.”
Ez megtetszett Stanley-nek, és felvette a kapcsolatot a törzzsel.
Néhány napos tárgyalás után eljutottak oda, hogy megkössék a szövetséget. Először egy egyeztető
megbeszélést tartottak, aminek során a törzsfőnök megkérdezte Stanley-t indítékairól, álláspontjáról és arról,
hogy képes lesz-e megtartani a szövetséget.
A következő lépésben ajándékokat cseréltek. Az öreg törzsfőnök kijelentette, hogy szüksége van Stanley úr
fehér kecskéjére.
Stanley gyenge egészségi állapotban volt, és a kecske teje jelentette számára az egyedüli táplálékot, így
nagyon nehéznek tűnt lemondania az állatról, de a törzsfőnöknek csakis erre volt szüksége.
Ezért Stanley végül lemondott a kecskéről, az öreg törzsfőnök pedig neki adta kétszáztíz centiméteres
vörösréz lándzsáját.
Stanley azt hitte, hogy be lett csapva. Később azonban megtapasztalta, hogy bármerre járt Afrikában, amikor
az emberek meglátták nála a lándzsát, fejet hajtottak neki, és alávetették magukat neki.
Ezt követően az öreg törzsfőnök előállította egyik fejedelmét, Stanley pedig egyik emberét léptette elé. Majd
jött a pap egy kupa borral, vágást ejtett a fiatal néger férfi csuklóján, és a vér belecsepegett a boroskupába. A
pap egy hasonló vágást ejtett a fiatal angol csuklóján, és az ő vére is belecsepegett a boroskupába.
Ezután összekeverték a bort, és a vérek összevegyültek. A pap odaadta a kupát az angolnak, aki ivott belőle,
majd átadta a néger férfinek, aki kiitta a maradékot. Ezután összedörzsölték csuklóikat, hogy vérük
összekeveredjen. Ezzel ők vértestvérekké lettek.
Ez a két férfi csak helyettesítő volt, mégis ők kötötték egybe Stanley-t és a törzsfőnököt, valamint Stanley
embereit és a törzsfőnök harcosait egy olyan vértestvéri szövetségbe, ami felbonthatatlan.
Majd puskaport dörzsöltek a sebbe, hogy begyógyulása után maradjon egy sötét jel, ami mutatja: ők
szövetségesek.
A következő lépés a faültetési szertartás volt: a fák az ő hosszú életüket jelképezték. A faültetés után
előlépett a törzsfőnök, és ezt kiáltotta: „Gyertek, és kereskedjetek Stanley-vel, mert ő a mi vértestvérünk!” 7
Néhány órával azelőtt Stanley embereinek még őrségben kellett állniuk a pamutszövet báláknál és egyéb
értékeiknél. Most azonban nyugodtan kinyithatták a bálákat, otthagyhatták őket az utcán, és senki sem nyúlt
hozzá.
Most már halálbüntetéssel járt volna, ha bárki is megpróbálja meglopni Stanley-t, az ő vértestvérüket.
Az öreg törzsfőnök nem tudta, hogyan járjon kedvében újonnan talált testvérének. Stanley akkor nem értette
ennek a szövetségnek a szentségét, még évekkel később is csodálkozott ezen.
Átkok és áldások
Kihagytam e szertartásnak egy nagyon fontos pontját. Mihelyt a két fiatalember ivott egymás véréből,
előlépett egy pap és felsorolta a legszörnyűségesebb átkokat, amiket Stanley valaha is hallott. Ezek az átkok
fogják őt sújtani, ha megszegi a szövetséget.
Majd Stanley tolmácsa következett, és az öreg királyra szórt átkokat arra az esetre, ha megszegik a Stanleyvel kötött szövetséget.
Emlékszünk, hogy amikor Mózes szétosztotta a földet a különböző törzsek között, felhívta figyelmüket a
hegyi átkokra és a hegyi áldásokra.
Az V. Mózes 11. és 27. fejezetben találhatjuk meg az Ószövetség átkait és a szövetség áldásait.
Minden évben felolvasták az átkokat az átok hegyéről, és az áldásokat az áldások hegyéről.
Az emlékeztető
A faültetési szertartást mindig elvégezték, ha olyan vidéken voltak, ahol nőnek fák. Ezeket „emlékeztető
fák”-nak, a „szövetség fái”-nak nevezték.
Olyan helyen, ahol nem nőttek fák, felállítottak egy kőhalmot, vagy emeltek valamilyen emlékművet, hogy
az emlékeztesse őket és utódaikat, hogy egy felbonthatatlan szövetség részesei.
Emlékszünk: Ábrahám juhokat és barmokat adott Abiméleknek emlékeztetőül. Ahogy az állatok
gyarapodtak, növekedett a nyáj is, és állandóan emlékeztetett arra a szövetségre, amit megvágtak.
Abban a pillanatban, hogy a szövetséget szentesítik, mindaz, amivel rendelkezik a világon a vérszövetség
egyik tagja, szükség esetén vértestvére rendelkezésére áll, és mégsem kér egy vértestvér soha semmit a
másiktól, csak, ha más módon nem tudja szükségletét betölteni.
Sok csodálatos történetet hallottam már, mégis a legcsodálatosabb történetek a vértestvérekről szóltak.
Másik jellemzője ennek a szövetségnek, hogy a felek, mihelyt megvágják a szövetséget, elfogadják egymást
vértestvérüknek, és ezentúl vértestvéreknek nevezik őket.