Több van ennél

Adjanak most hálát az Örökkévalónak jóságáért,
és csodáiért, amelyeket az emberekkel tett!
Mert inni adott a szomjazónak,
és betöltötte az éhező lelkét minden jóval. (Zsoltárok 107:8-9, EF)

Előfordult már veled, hogy mindent megtettél, amiről tudod, hogy egy kereszténynek meg kell tennie, és közben azon gondolkoztál: „Ennyi? Az egész csak ennyiről szól?” Próbáltál már „jó keresztény” lenni, de azon tűnődtél, hogy vajon van-e a teljességnek egy következő szintje, és vajon jobban meg lehet-e tapasztalni Isten szeretetét, és Őt még jobban szeretni, mint amennyire ezt jelenleg megéled?

Keresztényként sok évet töltöttem azzal, hogy rutinszerűen végigcsináltam, ami elő van írva – szolgáltam Istennek – de a szívem többre vágyott, és nem tudtam megfogalmazni, mi az. Isten számos nagyszerű dolgot tett az életemben, azonban mégis frusztráltnak éreztem magam, és úgy tűnt, az életem nem sokban különbözik az általam ismert nem keresztény emberek életétől. Ugyanakkor, nem akartam elhinni, hogy a keresztény életnek időnként ennyire jelentéktelennek és üresnek kell lennie.

Végül, kértem Istent, hogy adja meg nekem azt, ami hiányzik, és Ő válaszolt! Megtanultam, hogy megismerni ki Ő valójában, és keresni a Vele való bensőséges kapcsolatot, egyszerűen életbevágóan fontos ahhoz, hogy igazán megelégedett és örömteli életet élhessünk. A Vele való bensőséges kapcsolat felszabadítja az Ő erejét, hogy segítsen véghezvinni mindazt, amire elhívott.

Amikor Jézus megváltott a bűneinkből, az Atya azon nyomban behívott minket szent jelenlétébe. Azt akarja, hogy közel jöjjünk Hozzá és meglássuk, mennyire telve van irántunk szeretettel. Mostmár meghitt kapcsolatban lehetünk Istennel!

Ima: Uram, taníts engem, hogy élvezni tudjam a Veled való bensőséges kapcsolatot.

Több van ennél

Joyce Meyer

Magyar fordítás: ahitatok.hu