Victoria Osteen: Mozdíthatatlanná válni

A kertemben van egy mediterrán növény, amit úgy hívnak, hogy murvafürt (Bougainvillea). Amikor megkaptam, cserépbe ültettem, majd a virágágyásba tettem, hogy a többi növénnyel együtt locsolja az öntözőberendezés.

Egyik nap észrevettem, hogy virágba borult. A bugenvilla egy cserjeféle, gyönyörű ciklámen színű virágokkal. Elhatároztam, hogy a teraszra költöztetem, hogy még inkább gyönyörködhessem a csodálatos virágözönben. Azonban, a cserép nem mozdult, hiába próbálkoztam. A gyökerek áthatoltak a virágcserépen keresztül a virágágyásba. Semerre sem lehetett elmozdítani.

Egy bibliavers jutott eszembe a szituáció kapcsán. Pál apostol írja az Efezusi levélben„Azt kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az isteni szeretetbe, sőt, egész életetek erre épüljön." Isten azt akarja, hogy olyan mélyre eresszük a gyökereinket, hogy semmi se tudjon elmozdítani minket! Sem kritika, sem a nehézségek, sem pedig a félelem. Nem számít, mit hoznak az élet viharai, mi erősen állhatunk, mint az a virágcserép, amikor a gyökereink erősek.

Az az igazság, hogy sokszor egyszerre akarunk minden lenni. Erősek akarunk lenni és érettek – és Isten is ezt akarja számunkra. Azonban, csakúgy, mint ahogy a növénynek napról napra szüksége volt napfényre és vízre, nekünk is minden nap szükségünk van Isten jelenlétére. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a növekedés egy folyamat. Időbe telik, amíg megerősödünk Isten szeretetében, és biztonságban érezzük magunkat Benne. Nem szabad türelmetlenné válnunk, amikor a dolgok nem történnek olyan gyorsan, mint ahogy szeretnénk. Egyszerűen bízz benne, hogy miközben elidőzöl az Ő jelenlétében, a gyökereid mélyre fognak hatolni, és képes leszel megbirkózni mindennel, ami az utadba kerül!

„Krisztus maga lakjon a szívetekben, hit által. Azt kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az isteni szeretetbe, sőt, egész életetek erre épüljön." (Efezusi 3:17)

Mozdíthatatlanná válni

Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu