Szudán: szabadon engedték a halálra ítélt keresztény nőt

2014.06.24 10:50

Kiszabadult a börtönből a halálra ítélt 27 éves szudáni asszony – számolt be a nő ügyvédje a BBC-nek.


Egy szudáni fellebbviteli bíróság június 23-án felmentette azt a nőt, akit első fokon halálra ítéltek hitehagyásért, nevezetesen azért, mert a muszlim hitről áttért a keresztényre.

A 27 éves Meriam Jahíja Ibrahim Isagra a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría alapján május 15-én szabtak ki kötél általi halált. A törvényszék emellett házasságtörés miatt száz korbácsütésre ítélte a fiatal nőt. A vád azon alapul, hogy keresztény férfihoz ment feleségül, pedig Szudánban muzulmán nő csak muzulmán férfival házasodhat össze.

A nő a tárgyalás előtt három napot kapott, hogy megtagadja a keresztény vallást, de erre nem volt hajlandó. Isag a tárgyaláson azt mondta a bírónak: mindig is keresztény volt, és soha nem változtatta meg vallását, azaz nem követhette el a hitehagyás tettét. Az Amnesty International szerint Isag az anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal.

Az asszony ügye hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. Több ország, köztük Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is mélységesen elítélte a bíróság döntését. David Cameron brit miniszterelnök szombaton is felszólította a szudáni kormányt, hogy vonja vissza a fiatal nőt halálra ítélő, barbár határozatot.

A húszhónapos fiával együtt bebörtönzött asszony nemrég egy kislánynak adott életet a börtönben.

A fellebbviteli bíróság most elrendelte, hogy érvénytelenítsék az első fokú ítéletet, és bocsássák szabadon az asszonyt.

Forrás: Magyar Kurír