Hirtelen egy nagy börtönudvaron találtam magam. Olyan hatalmas falak meredtek a magasba,
amilyet még életemben nem láttam. Oly hosszúak voltak, hogy nem láttam a végüket.
Mindegyik több tíz méter magas és nagyon vastag volt. A falak előtt szögesdrót és különböző
egyéb kerítések is voltak, ügy ötven méterenként őrtornyok magasodtak a fal tetején.
Mindegyikben őrök álltak, de ahhoz túl távol voltak, hogy tisztán lássam őket.
Szürke, barátságtalan és sötét volt minden, ami tökéletes összhangban volt a rabok tömegével,
akik a börtönudvaron voltak. Az emberek az egész udvaron fajtájuk szerinti csoportokban
ültek. Az egyik csoportban idős fekete férfiak ültek, a másikban fiatal feketék. Az idős és fiatal
fehér férfiak is külön ültek, és a nők is külön csoportokat alkottak. Minden emberfajta külön-
külön csoportokban helyezkedett el. A legfiatalabb gyermekek kivételével mindenki a saját
jellegzetességei alapján rendeződött csoportokba.
Sokan a csoportok közötti területen kószáltak. Ahogy jobban megfigyeltem őket, látszott, hogy
azt a csoportot keresték, akikre a leginkább hasonlítottak, hátha ezáltal megtalálják az
önazonosságukat (identitásukat). Nyilvánvaló volt. azonban, hogy a csoportok nem könnyen
fogadnak be valakit maguk közé.
Ahogy közelebbről szemügyre vettem őket, láttam, hogy mély sebek és korábbi sérülésekből
származó hegek borították testüket. A gyerekek kivételével mindegyikük majdnem teljesen vak
volt. Csak annyira láttak, hogy a saját csoportjukon belül tudjanak tájékozódni. Még saját
csoportjaikon belül is folyton a különbségeket keresték a másikban. Amikor akár csak egy apró
eltérést találtak valakiben, azonnal rátámadtak. Látszott rajtuk, hogy mind éhesek, szomjasak
és betegek.
Odamentem egy idősebb férfihez és megkérdeztem, miért vannak itt ebben a börtönben.
Döbbenten meredt rám, és nyomatékosan kijelentette, hogy nincsenek börtönben, és
egyáltalán, miféle buta kérdés ez. Amikor a kerítésekre és őrökre mutattam, azt kérdezte:
„Miféle kerítés? Milyen őrök?", ügy nézett rám, mintha vérig sértettem volna. Éreztem, hogy
még egy kérdés,- és rám támad.
Megkérdeztem egy fiatal asszonyt is, de ugyanezt a választ kaptam. Ekkor láttam csak, hogy
ezek az emberek egyszerűen nem tudják, hogy börtönben vannak. Annyira vakok, hogy nem
látják sem a kerítést, sem az őröket.