A volt foglyok nagyon örültek üdvösségüknek. Amint elindultak fölfelé a hegyen, úgy
látszott, hogy minden szintet túláradó módon értékelnek, és ez bennünk is még nagyobb
megbecsülést szült azok iránt az igazságok iránt, melyeket a szintek képviseltek. A
megszabadult foglyoknak hamarosan heves vágya támadt a harcra. Felöltözték a
rendelkezésre álló páncélzatot, és könyörögtek, hogy visszamehessenek és megtá-
madhassák az ellenséget, aki oly sokáig rabságban tartotta és kihasználta őket. Azonban
rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy itt, ezen a hegyen kell folytatnunk a
harcot. Újra az Úr hangja szólt hozzám:
- Másodszor is bölcsen döntöttél. Ha az ellenséggel a saját területén próbáltok harcolni, nem
győzhettek. Csak akkor, ha Szent Hegyemen maradtok.
Megdöbbentem, hogy csupán rövid gondolkodás és megbeszélés után megint ilyen
fontos döntést hoztunk. Akkor elhatároztam, hogy ezután mindent megteszek annak
érdekében, hogy soha ne hozzunk komolyabb következményekkel járó döntést anélkül,
hogy előtte imádkoztunk volna. Bölcsesség hirtelen odalépett hozzám, két kezét
határozottan a vállamra tette, és egyenesen a szemembe nézve ezt mondta:
- Ezentúl cselekedj így!
Miközben Bölcsesség beszélt, előrehúzott, mintha valamitől meg akart volna menteni.
Visszanéztem és láttam, hogy bár a "Galata 2:20" széles fennsíkján álltam, mégis
valahogy kisodródtam egészen a szakadék szélére anélkül, hogy észrevettem volna.
Bölcsesség újra a szemembe nézett, és a lehető legnagyobb komolysággal mondta:
- Vigyázz, hogy amikor azt gondolod, hogy állsz, el ne essél. Ebben az életben bármelyik
szintről leeshetsz.
Ezen sokáig tűnődtem. Az első győzelmek feletti túláradó örömömben, és a testvérekkel
való egység miatt figyelmetlenné váltam. Sokkal nemesebb dolog az ellenséggel való
harcban elesni, mint gondatlanságból.