Istvánra tekintettem, hogy lássam, figyel-e rám, és megdöbbentett, hogy mennyire nyitott és
tanítható, éles ellentétben a vele egykorú tanítónővel. Ahogy folytattam, végig az járt a
fejemben, hogy igazi tanító lesz belőle.
- Amikor látásod már igazán éles és teljes lesz, nem a bőrük színe, a nemük, vagy életkoruk
alapján fogod többé megítélni az embereket. Nem a külsőnk és megjelenésünk, hanem a
szellemünk alapján ítéljük majd meg egymást.
- A tanáraink is éppen ezt mondták - felelte kissé meglepődve.
- Ez mégsem ugyanaz - folytattam. - Megpróbálták elhitetni veletek, hogy egyformák
vagyunk, pedig Isten nem véletlenül teremtett minket különbözőnek. Igazi békére csak akkor
számíthatunk, ha megtanuljuk tisztelni egymás különbözőségét. Amikor igazán megértjük,
hogy kik is vagyunk valójában, már nem fogjuk fenyegetőnek érezni, hogy a többiek
másmilyenek. Amikor igazán felszabadulunk, szabadok leszünk arra is, hogy tiszteljük és
becsüljük azokat, akik különböznek tőlünk, hogy mindig tanulhassunk egymástól; éppen úgy,
ahogyan most te teszed.
- Értem - válaszolta István. - Remélem nem sértettelek meg, amikor meglepődtem, hogy te
fehér vagy.
- Nem, nem sértődtem meg. Teljesen megértelek. Igazából bátorító volt, hogy felismertél a
bőrszínem ellenére. Tudd meg, hogy látásod mindannyiszor erősödni fog, valahányszor
megnyitod a szívedet, hogy a másmilyen emberektől is tanulj. A szemed máris ragyogóbb,
mint amikor először találkoztunk.
- Nekem is feltűnt, milyen gyorsan javul a látásom jegyezte meg.
- Most már tudom, miért vagyok itt - tettem hozzá. - Ne feledd, hogy a látásod a legnagyobb
kincs benned. Minden nap gyakorold magad abban, ami tisztítja és erősíti a látásod, és tartsd
magad távol mindattól, ami rontaná. Maradj távol azoktól az emberektől és dolgoktól, akik,
illetve amik miatt elveszítheted a látásod.
- Igen, például a csüggedéstől - válaszolta.
- Pontosan! Általában az elcsüggedéssel (elbátortalanodással) kezdődik látásunk romlása
- mondtam.
Ha feladatainkat el akarjuk végezni, ellene kell állnunk a csüggedés minden formájának, mert
ez megvakít.
- Amikor visszanyertem a látásom, láttam a célt magam előtt, s úgy gondoltam, hogy igazán
fontos - folytatta István. Segítenél, hogy újra megtaláljam a célomat?
- Igen, azt hiszem tudok. Életcélunk megismerése az egyik legjobb módja látásunk
fejlesztésének- Ez a legjobb védekezés a csüggedés és a hozzá hasonló dolgok ellen is,
amelyek tönkreteszik látásunkat. Azt hiszem, az a fő feladatom ezen a helyen, hogy neked és
mindenki másnak, aki lát, segítsek megismerni a saját célotokat. Előbb azonban valami másról
kell beszélnünk, ami még ennél is fontosabb.
Elásott kincsek
Amikor István szólt, Bölcsesség hangját hallottam, ebből értettem meg, hogy ezt a fiatalembert
az ÚR tanította. Azzal is tisztában voltam, hogy nem ismeri az ŰR nevét, és nehezen hinné el,
hogy Jézust hívják Bölcsességnek. Tudtam, hogy már ahhoz is bölcsességre lesz szükségem,
hogy eláruljam neki Bölcsesség valódi nevét. Azokra az apostolokra, prófétákra,
evangélistákra, pásztorokra és tanítókra gondoltam, akikkel, Bölcsesség szerint, az ajtón túl
kellett találkoznom. Arra nem számítottam, hogy ilyen helyen látom meg őket. Ahogy erre a
hatalmas tömegre tekintettem, éreztem az ÚR jelenlétét. O itt volt velem, és még e szörnyű
börtön nyomasztó szürkeségében is izgatottság tört fel bennem. Hát erre készített fel az Úr?
- István, mit látsz, amikor erre a tömegre nézel? - kérdeztem tőle.
- Zűrzavart, reménytelenséget, keserűséget és gyűlöletet. Mindenütt sötétséget látok - felelte.
- Ez valóban igaz, de most, nézd meg őket újra a szíved szemével. Használd a látásod! -
válaszoltam.
Hosszasan szemlélte az embereket, azután tétován így szóit: - Most egy hatalmas mezőt látok,
amely telis-tele van elásott kincsekkel. Mindenhol kincsek vannak és nagyon sokféle fajta.
- így van - feleltem. Ez is a küldetésedről szóló kijelentés. Kincskereső vagy. A valaha élt
legnagyobb lelkek közül sokan itt vannak fogságban, és te segítesz majd megkeresni és
kiszabadítani őket.
- De hogy találom meg, és hogyan szabadítom meg őket, amikor magam sem vagyok szabad?
- Azt már tudod, hogyan találod meg őket, az viszont igaz, hogy addig nem szabadíthatsz meg
senkit, amíg te magad nem vagy szabad. Ez a következő leckéd. Emlékezz arra is, hogy csak
úgy láthatod meg a célod minden helyzetben, ha a szíved szemével nézel. Amit a szíved
belsejében látsz, az mutatja meg, mi a célod.
- Ebből tudtad, hogy kincskereső leszek?
- Igen. De előbb meg kell szabadulnod, hogy azzá lehess, akivé Isten teremtett. Miért nem
szöktél meg a kerítésen tátongó lyukakon át? - kérdeztem.
- Amikor először megnyílt a szemem, megláttam a kerítéseket és a falat. A lyukakat is
észrevettem, és át is másztam rajtuk. Amikor elértem a falat, többször megpróbáltam
felmászni, de megrémültem, mert félek a magasban. Attól is féltem, hogy ha átjutok a falon,
biztosan lelőnek.
- Az őrök egyáltalán nem látnak olyan jól, mint gondolod - feleltem. - Majdnem ugyanolyan
vakok, mint az általuk őrzött rabok.
Ez nagyon meglepte Istvánt, s ugyanakkor még jobban megnyitotta a szemét.
- Látod a fal tetejét? - kérdeztem.
- Igen, innen látom.
- Kérlek, egész életedben emlékezz arra, amit most mondok - folytattam. Sok helyen jártam
már. Nevezhetnéd különböző világoknak is ezeket a helyeket. Találtam egy fontos alapelvet,
amely mindenhol igaznak bizonyult.
- Mi az?
- ADDIG TUDSZ ELMENNI, AMEDDIG LÁTSZ. Ha látod a fal tétjét, eljuthatsz oda.
Amikor felérsz rá, messzebb látsz majd, mint valaha. Tovább kell menned, amíg a szemed
ellát. Soha ne állj meg, amíg még messzebbre látsz.
- Értem - vágta rá azonnal. - De még mindig félek felmászni a falra. Olyan magas!
Biztonságos felmászni oda?
- Nem fogom azt hazudni, hogy biztonságos, de tudom, hogy sokkal veszélyesebb nem
felmászni. HA NEM CSELEKSZEL ANNAK MEGFELELŐEN, AMIT LÁTSZ, AKKOR
ÚJRA ELVESZÍTED A LÁTÁSODAT. Akkor itt fogsz elpusztulni.
- Hogyan kereshetem meg azokat a kincseket, amik itt vannak elásva, ha elmegyek?
- Ez a kérdés logikus, de éppen ez tart sokakat távol attól, hogy megtalálják céljukat. Most
csak annyit mondhatok, hogy hosszú út vár rád, amit előbb végig kell járnod. Az út végén
találsz majd egy ajtót, ami visszavezet ebbe a börtönbe. Velem is ez történt. Mikor majd
visszatérsz, látásod már olyan erős lesz, hogy többé nem tudnak rabságban tartani. Ahhoz is
elég erős lesz a látásod, hogy felismerd az itt levő kincseket.