Újra a hadseregre néző hegy tetején álltam, Bölcsességgel együtt. Határozott volt, de már nem
éreztem Benne azt a fájdalmat és haragot, amit korábban.
- Megengedem, hogy kissé a jövőbe láss - kezdte magyarázni Bölcsesség. - Azokhoz küldelek,
akik fel fogják készíteni és vezetni fogják hadseregemet. Ők az üdvösség hegye előtti
ütközetben harcoltak, találkoztak a Vádló seregével, és hűségesek maradtak. Vigyáztak az
enyéimre, vezették, és saját életük kockáztatásával védték meg őket. Az az elhívásuk, hogy
hadseregem vezetői legyenek, és az utolsó idők nagy ütközeteiben félelmet nem ismerve
szálljanak szembe a sötétség minden erejével.
-
Menetelni láttad ezt a sereget, de lesz idő, amikor tábort ver. A táborozás időszaka épp
oly fontos, mint a menetelésé. A tervezés, kiképzés időszaka ez, amikor képességeiket
fejleszthetik, és fegyvereiket élesíthetik. Ez az idő arra is alkalmas, hogy az első seregből
néhányan a második seregben nézzenek körül, a második sereg tábornokai pedig a
harmadikéban, hogy megtalálják azokat, akiket tovább vihetnek a következő szintre. Hasz-
náljátok ki az időt, mert hamarosan beteljesednek a Jelenések 11:1-2-ben leírtak, és
eltaposnak mindenkit, aki az Én nevemre hivatkozik, de nem az Én útaimon jár. Az utolsó
ütközet előtt seregem szent lesz, ahogy Én is szent vagyok. Eltávolítók mindenkit, akinek nincs
körülmetélve a szíve, és azokat a vezetőket, akik nem képviselik igazságosságomat. Mire az
utolsó ütközetre sor kerül, már nem lesz harmadik sereg.
Hadseregem eddig mindig elvesztegette a táborozás idejének nagy részét. Ahogyan világos
célom van, ami-kor népemet előre vezényelem, ugyanúgy meghatározott céllal rendelem el a
letáborozást. A menetelő sereg ereje az előző táborozás alatti felkészüléstől függ. Népemet az
Én útaimra akarom megtanítani, amikor szavamra egy időre tábort vernek. A hadsereg legyen
hadsereg, akár béke van, akár háború! Meg kelt tanulnotok mindegyiket: táborozni, menetelni
és harcolni! Egyikhez sem fogtok igazán érteni, ha nem gyakoroljátok mindegyiket.
- Seregemnek fel kell készülnie, hogy mind a háromban gyakorlott legyen, harcban és békében
is. Lehet, hogy épp azt hiszitek, a menetelés ideje van, Én mégis arra utasítalak benneteket,
hogy verjetek tábort, mert Én azt is látom, amit te soha nem láthatsz, még innen sem. Ha
Engem követtek, akkor mindig a helyes dolgokat fogjátok tenni a megfelelő időben, még akkor
is, ha ti éppen mást látnátok jónak. Ne feledd, Én vagyok a Seregek Fejedelme!
- Egy hadsereg sikerét a küldetés nemessége, a katonák felkészültsége és a vezetés minősége
határozza meg. Az Én hadseregem a legnemesebb célért indul harcba, amit hadsereg valaha is
maga elé tűzött Sajnos, népem közül csak kevesen készültek fel a küldetésükre, mostani
vezetőik pedig saját ambícióikat akarják megvalósítani. Most készítem fel azokat a vezetőket,
akik kiképzik és felkészítik népemet. Ők mindig Engem követnek, mert Én vagyok a Seregek
Fejedelme.
- Sok hadsereg átélt győzelmet és vereséget egyaránt. Az Én seregem évszázadok óta menetel,
és maga is rengeteg győzelmet és vereséget tapasztalt. Sokszor azért vesztettek csatát, mert
akkor támadták meg az ellenséget, amikor nem adtam rá parancsot. Mások azért szenvedtek
vereséget, mert képzetlen emberekkel támadtak. A legtöbb vezető azért követte el ezt a hibát,
mert saját dicsőségüket keresték. Pál is írt erről a maga idejében: „Mind a saját hasznukat
keresik. "
Más vezetők az Én céljaimat tartották szem előtt, és Nevem dicsőségére, őszinte indítékokkal
akartak győzelmet aratni a Gonosz fölött, de nem jól képezték ki katonáikat; nem jártak Velem,
a Bölcsességükkel. Ez most mind megváltozik. Számukra is a Seregek Fejedelme leszek. Ne
bátortalanítson el, hogy most milyen állapotban van népem, inkább gondolj arra, hogy mivé
lesznek. A vezetők, akiket most nevelek fel, csak akkor kezdenek menetelni, amikor Én adok rá
parancsot. Seregem minden csatát megnyer, amikor Engem követ Táborozás közben jobban
megismerik jelenlétemet, és megerősödnek az Én utaimban.
-
Eljön az idő, amikor népemet pontosan abban az állapotban fogod látni, ahogyan most
ezt a hadsereget. Akkor ismét érezni fogod égető haragomat. Tudd meg, hogy akkor nem tűröm
tovább azokat, akik a harmadik sereg állapotában vannak. Akkor megállítom az egész
hadsereget, amíg a csőcselék vagy fegyelmet tanul és katonává válik, vagy szétszéled. A
második sereg katonáit is megfegyelmezem, hogy levessék gonosz ambícióikat, és végre csak
Értem és Igazságomért éljenek. Akkor hadseregem elkezdhet menetelni, nem azért, hogy
pusztítson, hanem hogy életet adjon. Közöttük fogok járni, és seregeim lába alatt taposom el
ellenségeimet. Akkor valóban a Seregek Fejedelme leszek, és így mutatkozom meg!