A szeretet mindig védelmez

„Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1 Mózes 3:21)

Isten befedi őket. Védelmezi őket.

A szeretet mindig védelmez.

Hát nem ugyanezt tette velünk? Mi is megesszük a magunk részét a tiltott gyümölcsből. Olyanokat mondunk, amit nem kellene. Oda megyünk, ahová nem kellene. Olyan fáról szedünk gyümölcsöt, amit nem szabadna megérintenünk.

És mit tesz Isten? Pontosan ugyanazt, amit ősszüleinkkel tett. Ártatlan vért ont. Felajánlja Fia életét és az áldozat helyéről hoz egy ruhát – nem állat bőréből készült ruhát – hanem a megigazulás, az üdvösség ruháját. Utána odaadja nekünk, majd ránk rivall, hogy kapjuk már össze magunkat? Távolról sem! Ő Maga öltöztet fel. Önmagával öltöztet fel. „Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Galata 3:27)

Isten felöltöztetett minket. A szeretet ruhájával oltalmaz. Ha visszanézel az életedre, látod azokat a pillanatokat, amikor Isten védelmét élvezted? Én igen. Egyetemista koromban részt akartam venni egy bizonyos keresztény mozgalom táborában. Nagyszerű lehetőségnek tűnt. A barátaim mind ott voltak. Előttem viszont minden ajtó bezárult. Egyik probléma jött a másik után: a pénz, a szervezés, az utazás.

Jött egy másik lehetőség: a nyarat Brazíliában tölthettem. Minden ajtó, amin kopogtattam szélesre tárult előttem. Három évtizeddel később látom, hogy Isten hogyan óvott meg. Az a mozgalom veszélyes és elnyomó kultusszá vált. A Brazíliában töltött idő pedig elvezetett engem a kegyelemhez, felszabadító és örömteli volt. Isten megvédett? Isten oltalmaz?

Lehet, hogy egy rossz kapcsolattól óvott meg. Vagy egy nem éppen megfelelő munkától. Biztosan megvédett már rengeteg rossz dologtól.

„De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.” (2 Tesszalonika 3:3)

„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)

Isten a szeretet ruhájával védelmez.

A szeretet mindig védelmez

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu