Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz,”
Ismerjük, hogy miként folytatódik az a parancsolat, amit Ábrahám kapott, amint kővé meredve állt a
szövetség angyalának jelenlétében.
Ábrahám mégsem vonakodott végrehajtani a parancsot.
Gondoljunk csak bele, mit jelentett ez neki. Tudjuk, hogy mennyire vágyakozott gyermek után.
Tudjuk, hogy miként adott hangot vágyáról Jahve-nak azon évek során, amikor már úgy tűnt, hogy örökre le
kell mondania erről a lehetőségről.
Majd Jahve fiúgyermeket ígért neki.
I. Mózes 17,15-17 „Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak,
hanem Sára legyen a neve! Mert megáldom őt, sőt fiút adok tőle neked; megáldom őt, és népek támadnak
belőle, népek királyai származnak tőle. Ábrahám arcra borult, de nevetett, és azt mondta magában:
Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencven éves létére szülhet-e?”
„De Isten ezt mondta: Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni. Szövetségre lépek
vele is, örök szövetségre, meg utódaival is.” (1. Mózes 17,19)
Ábrahám és Sára öregek voltak. Ábrahám majdnem százéves volt, Sára pedig kilencven. Természetes
értelemben lehetetlen volt, hogy a szülei legyenek egy gyermeknek, ahogy az írás is mondja az I. Mózes
18,11-ben: „Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat.”
Ábrahám hitében erős volt, nem gondolt a már elhalt testére, sem Sára elhalt méhére, hanem Isten ígéretére
tekintett. Biztos volt benne, hogy Isten képes arra, hogy bármit megcselekedjen, amit megígért. Az Ige azt
mondja: „Ábrahám hitt Istennek...”
„Azután meglátogatta az ÚR Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az ÚR Sárával, ahogy
megígérte. Sára áldott állapotba került, és fiút szült Ábrahámnak öregkorára, abban az (előre elrendelt)
időben, amelyet megígért neki Isten. Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát, akit Sára szült neki.
(melynek jelentése: nevetés).” (I. Mózes 21,1-3)
A gyermek felnövekedve elérte a tizennyolc-húszéves kort, ekkor Isten elkérte a fiút. Azt mondta: „Fogd a
fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az
egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!” (I. Mózes 22,2)
Ábrahám nem habozott, bár ez azt jelentette, hogy arról kell lemondania, aki a legkedvesebb volt számára a
világon. Elvitte a fiatalembert arra a három nap és három éjjel tartó útra. Megérkeztek a Mórija hegyére, és
megépítették együtt az oltárt. Ábrahám ráhelyezte az ifjút az oltárra, és vette a kést, hogy megölje a fiát,
amikor kiáltott neki az Úr angyala: „Ábrahám! Ábrahám! Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre...”
Isten rátalált arra az emberre, aki be fogja tartani a szövetséget. Megtalálta a szövetséget megtartó embert. 10
Hallgassuk meg, mit mondott Isten: „Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem
tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat,
hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod
birtokolni fogja ellenségei kapuját,” (I. Mózes 22,16-17)
Megfigyelted, mit mond Isten: „Én magamra esküszöm.” Isten ígéretének a garanciája az Ő trónja lett.
Ez a lehető legszentebb dolog. Ábrahám pedig bebizonyította, hogy méltó Isten bizalmára.
A szövetséget megtartó Isten
Emlékszünk, hogy mi történt ezt megelőzőleg, mikor Isten el akarta pusztítani Szodomát és Gomorrát? Azt
mondta, hogy ezt nem teheti meg úgy, hogy meg ne beszélné tervét Ábrahámmal.
Emlékszünk Ábrahám közbenjárására és arra, hogy milyen döbbenetes bátorsággal beszélt Istennel. Azt
mondta: „Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?”
Majd elkezdett közbenjárni az ezekben a városokban élő igaz emberekért, Isten pedig megengedte neki
vérszövetségi kapcsolatuk alapján, hogy ő legyen a közbenjárója Szodoma és Gomorra gonosz városoknak.
Amikor Ábrahám belépett a szövetségbe, megkapta azt a jogot, hogy közvetítsen a föld gonosz emberei és az
egész föld Istene között.
Ábrahám lerakta a vérszövetségi közbenjárás alapjait, amelyek minden korban érvényesek