Avagy nem szolgáló szellemek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget?
– Zsidó 1:14
Gyerekkorunkban legtöbben hallottunk arról, hogy van egy őrangyalunk, és akkoriban ez nagyon megnyugtatott minket. Jó volt tudni, hogy valaki megvéd minket a sötétben a szekrényajtó mögött bujkáló és az ágyunk alatt leselkedő szörnyektől.
Azonban ahogy teltek az évek, kinőttük a gyermeki félelmeinket. A képzeletbeli teremtmények, amelyek egykor olyan valóságosnak tűntek, eltűntek az elménkből – és sajnálatos módon a legtöbbünk esetében az angyalok is erre a sorsra jutottak.
Az angyalok azonban nem csak a gyerekek képzeletében léteznek! Erőteljes szellemek, akiket Isten az üdvösség örököseinek szolgálatára küldött.
A Zsidó 1:14-ben szereplő üdvösség szó a görög soteria szóból ered, és azt jelenti, szabadítás, védelem az evilági dolgoktól. Gondolkozz el ezen! Isten azzal a nyilvánvaló szándékkal teremtette azt a rengeteg dicsőségesen erőteljes szellemi lényt, hogy megvédjenek és megőrizzenek bennünket a világ gonosz erőitől.
Ne felejtsd el, a Zsoltárok 103:20 szerint Isten Igéje hozza mozgásba ezeket az angyalokat. Tehát ha bajban vagy, ne húzd magadra a takarót, és ne sírdogálj amiatt, hogy milyen szörnyű is a helyzet. Szóld az Igét! Adj valamit az angyalaidnak, amire reagálhatnak. Azután légy türelmes, és hagyj nekik időt a munkára. El fogják végezni a dolgukat!
Igei olvasmány: Zsoltárok 103:17-22