Az ember és a csodák
Jézus! Csodatévő erő van ebben a névben mind a mai napig, bár majdnem kétezer év telt el azóta,
hogy Ő itt járt az emberek között.
Jézus, a Galileai, csodatévő volt.
Jézus élete csoda volt.
Az Ő bölcsessége és tanításai csodaszámba mentek.
Ő a csodák birodalmában élt és járt.
Ő mindennapossá tette a csodákat.
Az Ő halála csoda volt.
Az Ő feltámadása csoda volt.
Az Ő megjelenései csodaszámba mentek.
Az Ő felemeltetése megrázó csoda volt.
Azoknak a csodálatos napoknak a legnagyobb csodája azonban mégis a Pünkösd eseménye lehetett.
A felsőházból férfiak és nők jöttek elő és bátran tettek bizonyságot Jézus nevéről azok az emberek,
akik ötven nappal azelőtt még rettegtek a főpap és társainak nevétől.
Péter, a félénk és reszkető Péter, most valami olyan erővel és rettenthetetlen bátorsággal van
felruházva, ami megmagyarázhatatlan; elmegy és szembenéz a zsidó főtanáccsal, a nagytanáccsal és a
főpapokkal; elképeszt bennünket a bátorsága.
17 Az apostolok kezeiből kifolyó csodák áradata felforgatja a judaizmust, és alapjaiban rázza meg a római
kormányzást. Felfedezik, hogy annak az Embernek a neve, akit ők szerettek, akit láttak meztelenül
keresztre feszítve, most ugyanazzal az erővel bír, mint amivel Ő szolgált, amikor még közöttük volt.
A betegek meggyógyultak, a halottak feltámadtak, a démonok kiűzettek — egyszerűen csak azáltal,
hogy kimondták a nevet a lesújtottak felett.
Csodálatos szeretet, élet, remény és öröm árad ki ezeknek az alázatos galileai embereknek a szolgálata
során.
Az Apostolok cselekedeteiben leírt első harminchárom évnek példaképként kell állnia az egyház előtt,
hogy mi is ugyanazokat cselekedjük, amíg Urunk és Mesterünk vissza nem tér.
Az ember a csodatevés eredménye.
A csodatevés utáni vágy mélyen be van ágyazva az ember tudatába.
A kereszténység alapja egy olyan csodasorozat, ami Pünkösd napján éri el a csúcspontját.
A csodák természetessége
A kereszténység csodákkal kezdődött, és csodák által terjed.
Minden egyes újjászületés csoda; minden imára érkezett válasz csoda; minden kisértés felett aratott
győzelem csoda.
Amikor az észérvek átveszik a csodák helyét, a kereszténység elveszíti férfias erejét, magával ragadó
vonzását és hatékonyságát.
A kereszténység nem vallás.
A kereszténység Isten élete az emberben.
A kereszténység úgy jött létre, hogy a hatalmas Atya Isten felfedte az Ő szívét és természetét az ember
Jézusban.
Egy olyan vallás nem elégítette volna meg az embert, ami nem csodákra alapul és nem a csodák útján
terjed.
Az ember ma is sóvárog egy csodatevő Isten után.
Amikor csak felbukkannak olyan férfiak és nők, akiknek imáira válasz jön, máris emberek sokasága
veszi körül őket.
Az embernek egy élő Istenre van szüksége.
Az ember sóvárog a csodák után.
Valamennyi vallás visszavezethető arra a mélységes vágyakozásra és éhségre, ami az emberi szívben
él Isten után.
Ez a természetfeletti utáni éhség vezet oda, hogy az embert könnyen becsapják a hamis csodatevők.
Amerika egyik vezető pszichológusa, aki több mint harminc éven keresztül gúnyolódott a csodákon az
órái alatt egyik tekintélyes egyetemünkön, végül egy spiritiszta papnő lábainál találta magát, és saját maga
írta alá azt a vallomását tartalmazó cikket egy népszerű lapban, miszerint végre tud hinni a
természetfelettiben.
18 Milyen szánalmas ez a kép! Elfordulnak a csodatévő Jézustól a csodatévő sátánhoz.
Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, és Jézus Krisztuson keresztül lehetővé
teszi az embernek, hogy részesedjen az Ő természetéből.
Ez emeli fel az embert Isten birodalmába, és ebben a birodalomban az Atya Isten ki tudja jelenteni
magát az Ő gyermekének.
A választ az ember természetfeletti után való egyetemes sóvárgására az újjászületés, a Szent Szellem
bennünk lakozó jelenléte és Jézus neve adja meg.
Az ima csodatévő erővé válik a világban.
A kereszténység csoda
Isten egy csodatévő Isten.
Jézus Krisztus csoda volt, és csoda is marad.
A Biblia a csodák könyve.
Ha kivesszük a kereszténységből a természetfelettit, csupán egy vallás marad.
A csodák nem ellentétesek az emberiség vágyaival.
Egy csodatévő ember — legyen valódi vagy megtévesztő — nagyobb tömeget vonz, mint a világ
legnagyobb filozófusa vagy államférfia.
Ez a csodavárás nem a tudatlanság jele, hanem inkább az ember törekvése arra, hogy kinyúlhasson a
láthatatlan Isten felé.
A műveltség sem oltja ki az emberben a csodák utáni vágyat.
Ez a vágy inkább felfokozódik, mivel az ismeret felfedi, hogy az ember tehetetlen a természet
törvényeivel szemben, és megmutatja, hogy az ember teljes mértékben alá van rendelve a láthatatlannak. Az
nem a nagy tudás, bölcsesség vagy éleselméjűség jele, ha valaki tagadja a csodák létezését.
Az ember hisz a csodákban
A Biblia a csodák és az isteni közbelépések, beavatkozások egész sorát jegyzi fel.
Olyan esetekről tudósít minket, amelyekben a természetfeletti betör a természetes világba.
Ábrahámtól kezdve, az Ószövetség minden meghatározó személyisége csodatévő volt, pontosabban
szólva Isten csodákat vitt végbe rajtuk keresztül.
Józsefet is egy csoda hozta ki a börtönből és tette Egyiptom fejedelmévé.
Csodák sorozata szabadította ki Izrael népét az egyiptomi szolgaságból és alapjaiban rázta meg egész
Egyiptomot.
A Vörös-tengeren való átkelés és a pusztában töltött negyven év az egész emberi történelem páratlan
csodáinak sorozata volt.
E csodáknak az volt a célja, hogy elválasszák Izraelt Egyiptom halott isteneitől, és hogy Izrael népe
Ábrahám élő Istenét imádja.
19 A judaizmus addig volt valóban judaizmus, amíg a csodatévő Isten kinyilvánította magát benne.
Amikor vége szakadt a csodáknak, Izrael visszasüllyedt a pogányságba, és csak azután kerültek vissza
az Istenükkel való közösségbe, miután döbbenetes csodák sorozata történt közöttük.
Ha lenne helyünk rá, érdekes lenne tanulmányozni azokat a csodákat, amik Kánaán földjének
elfoglalása során történtek, a királyok korszakának csodáit, vagy azt a négy hatalmas csodát Dániel
könyvében, ami visszahozta Izraelt a fogságból a saját földjére és szabaddá tette a bálványimádástól. A
rabszolgaságban lévő nép megszabadult és visszaküldetett saját hazájába, engedéllyel, és — ami mégtöbb —
a szükséges anyagiakkal, arra, hogy újra fölépítsék városukat, templomukat, lerakva imádatuk alapját.
Mindez páratlan az emberi történelemben, igen különleges, a maga nemében egyedülálló csoda.
Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.
Amikor az egyház elkezdte szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.
Minden olyan ébredés Pünkösd óta, ami az alázatos Galileainak szerzett tisztességet, a csodák
újraéledését jelentette.
Az egyházat sohasem a nagy filozófus tanítók mentették ki visszaeséseiből, hanem azok az alázatos
laikusok, akiknek új látásuk volt Krisztusról, arról a Krisztusról „Aki tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz.”
Mi sóvárgunk a Szent Szellem jelenlétének megnyilvánulásaira vallásos összejöveteleinken, hiszen a
száraz és halott összejövetelek nem vonzzák az embereket. Azok az összejövetelek azonban, ahol gazdag
áldás jön elő az Ige feltárulásából, ahol lelkek nyernek üdvösséget, ahol betegek gyógyulnak meg, ahol az
emberek betöltekeznek a Szellemmel, mindig is vonzották az embereket.
A Szellem kiáradása minden esetben kihívást jelent egy közösség számára.
Minden normális ember vágyakozik a természetfeletti után. Vágyakoznak arra, hogy Isten ereje
megnyilvánuljon közöttük, hogy megérezzék a láthatatlan érintésének örömét.
Az ember igényli a csodákat
Az embert egy csodatevő Isten teremtette. A csoda alkotóeleme az embernek.
Az ember vágyakozik arra, hogy csodákat vigyen végbe, hogy a természetfeletti légkörében éljen.
Ez az alkotóelem tette feltalálóvá, felfedezővé, kutatóvá.
Ez késztette arra, hogy addig kísérletezzen, amíg hatalma alá nem veti a vegyszereket, az
elektromosságot, a levegőt.
Ez adta nekünk a repülőgépet, a tengeralattjárót, a drótnélküli távírót, a rádiót és minden olyan
eszközt, találmányt és felfedezést, ami létrehozta modern civilizációnkat.
A csodák birodalma az ember természetes birodalma — az ember teremtésénél fogva társa a csodatévő
Atya Istennek.
A bűn megfosztotta az embert a csodák birodalmának trónjától, a kegyelem azonban visszaállítja az őt
megillető helyre.
Igen nehéz volt számunkra e különös hitélet alapelveit felfogni.
A bűn munkásokká tett minket, a kegyelem bizakodóvá tehet minket.
20 Kezdetben az emberi szellem volt az uralkodó erő a világban; de amikor az ember bűnbeesett, az
elméje vette át az uralmat. A bűn megfosztotta trónjától a szellemet, és az értelmet koronázta meg.
A kegyelem azonban visszaállítja a szellemet az uralom helyére, és amikor az ember elfogadja a
szellem uralmát, minden erőlködés nélkül a természetfeletti világában él majd.
A hit nem lesz többé görcsös akarás és küzdelem, hanem szinte ösztönösen éljük meg Isten világát.
A szellemi világ az ember normális otthona. Ez teszi őt arra a helyre, ahol az Istennel való közösség
természetes megtapasztalás, ahol a legmagasabb szinten gyakorolja a hitet, mégis oly ösztönösen, mint
amikor kiállít egy csekket.