Leereszkedtem a falon és elindultam az udvaron át. Ahogy elmentem a rabok mellett, semmi
érdeklődést nem mutattak irántam, vagy az iménti felbolydulással kapcsolatban. Aztán
eszembe jutott, hogy el sem láttak odáig. Egy fiatal fekete férfi lépett hozzám, és ragyogó,
érdeklődő szemmel nézett rám.
- Ki vagy? - mondtuk egyszerre.
Egy ideig csak egymást néztük, végül ő válaszolt:
- Istvánnak hívnak. Látok. Mit akarsz még megtudni? Szerintem már minden mást tudsz
rólam.
- Hogyan tudnék bármit is rólad? - kérdeztem.
- Az, aki visszaadta a szemem fényét, azt mondta, hogy egy nap emberek jönnek majd ide,
akik nem rabok. Ok is látnak, és megmondják, hogy kik vagyunk és hogyan juthatunk ki a
börtönből.
Éppen elkezdtem volna tiltakozni, hogy tényleg nem ismerem, amikor eszembe jutott, amit
Bölcsesség mondott az ajtón túli találkozásaimról.
- Tényleg ismerlek és tudok pár dolgot rólad - mondtam
beismerően - de be kell vallanom, hogy ez a legfurcsább börtön, amit valaha láttam.
- De hisz ez az egyetlen börtön! - tiltakozott.
- Honnan tudod, ha az egész életed itt töltötted? - kérdeztem.
- Ő mondta, aki visszaadta a látásom. Azt is mondta, hogy itt van fogságban minden lélek, aki
valaha is börtönbe került. Mindig igazat mondott, ezért ezt is elhiszem.
- Ki adta vissza a látásod? - kérdeztem. Nem csak az érdekelt, hogy ki gyógyította meg,
hanem, hogy hogyan lehet ez minden fogságba esett lélek börtöne.
- Sohasem mondta meg az igazi nevét, csak „Bölcsességnek" nevezte magát.
- Bölcsesség! Milyen volt?
- Fiatál néger sportoló. Mindenkinél jobban látott, és itt mindenkit ismert. Azért kicsit furcsa
dolog ez, mert találkoztam másokkal is, akik ismerték, de mindenki másképp írta le. Van aki
azt mondta, hogy fehér ember, mások szerint pedig nő. Az álcázás mestere lehet, hacsak nincs
több Bölcsesség.
- El tudsz vinni hozzá? - kérdeztem.
- Elvinnélek, de már régóta nem láttam. Attól félek, elment, vagy talán meg is halt. Nagyon
csüggedt vagyok, mióta eltűnt. Már a látásom is kezdett romlani, de amint megláttalak téged,
tudtam, hogy minden szava igaz volt. Azt mondta, hogy te is ismered Őt. Miért kérdezel akkor
engem Felőle?
- Igen, valóban ismerem Őt! Ne félj, a barátod él! Meg mondom az igazi nevét is, de előbb
lenne még néhány kérdésem - mondtam.
- Tudom, hogy megbízhatok benned, és tudom, hogy te és a hozzád hasonlóan ide érkezők
találkozni akarnak majd mindenkivel, aki lát. Néhányukhoz elvihetlek. Azt is tudom, hogy te
és a többiek azért is jöttök, hogy mások szemét is megnyissátok. Egy dolog azonban meglep
- válaszolta.
- Mi lenne az?
- Az hogy te fehér vagy. Sosem gondoltam volna, hogy akik segítenek látásunk
visszanyerésében és megszabadítanak bennünket, azok fehérek is lehetnek.
- Biztos vagyok benne, hogy jönnek sokan mások, akik nem fehér bőrűek - feleltem. Mivel a
látásod igen jó, ezért meg fogod érteni, amit most mondani akarok.