A dicsőítő istentisztelet után meglátogattuk az Élet Vize Folyójának egy ágát. A víz itt csak térdig ért és kristálytiszta volt. Levettük a cipőnket és belegázoltunk. Tudjátok, mit tett Jézus, ahogy a vízbe léptünk? Megfogott, és pár percig vizicsatáztunk! Nem tudom, hogy magyarázzam meg, de a víz „belsejében” voltunk. Gondoljátok, mit jelentett nekem, kis 8 éves gyermeknek, hogy a Dicsőséges Király, Isten Fia időt szakít magának, hogy velem vizicsatázzon az Élet Vizének Folyójában! Mikor majd visszamegyek a mennybe, jelzőtáblát fogok arra a helyre állítani, amire az lesz írva: „Ezen a helyen Jézus Krisztus nemcsak Megváltóm és Uram, hanem egyben Barátom is volt!” Igen, a barátom lett! Azóta együtt járunk, együtt beszélgetünk. Az Élet Vizének Folyója egészen más, mint a földi vizek. Ha belelépsz, megtisztít. Minden rosszat, ami a földi életből megmaradt benned, elmos, és életet ad a Forrásból. Ez a Forrás maga az Isten trónterme. Az Élet Folyója olyan, mint egy hegyi patak, kristálytiszta, átlátszó. Miután Jézus és én a játék után kiléptünk a vízből, úgy érződött, mintha egy nagy hajszárító fújt volna ránk. Ruháink egy pillanat alatt megszáradtak. Felhúztuk cipőinket és elindultunk.
y L� i,����o�adom, amit kérnek, de ha nem az ő idejük szerint cselekszem, akkor már kételkednek. Ó, bárcsak hinnének, s ezt meg is vallanák, hogy bíznak Bennem, bizony én betölteném minden kérésüket a megfelelő időben.”
Jézus a hitetlenségünk felett sírt. Fájt neki, hogy mi bizalmatlanok vagyunk. Én is sírtam a saját hitetlenségem felett. Csak 8 éves voltam, de tudtam mi a hitetlenség, és, hogy az fáj Jézusnak. Szövetséget kötöttem Jézussal és megígértem, hogy soha nem fogok kételkedni a szavaiban. Azóta, ha bármiféle kétely merül fel bennem, gondolataimban vagy szavaimban, azonnal emlékezem Jézus könnyáztatott arcára, értünk való közbenjárásaiban.