Győztes dicséret (Gloria Copeland)

Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá az Úr énekeseit, hogy dicsérjék az Ő szentségének ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az Ő irgalmassága.
  2 Krónika 20:21
        

A dicséret a győzelem előtt jár!

A 2 Krónika 20-ban láthatsz erre egy személetes példát. A leírás szerint nagy sokaság vonult ki Izrael ellen, akik annyival többen voltak, mint Izrael serege, hogy a zsidók szó szerint nem tudták, mit tegyenek. Ezért böjtöltek és imádkoztak, amíg egy szót kaptak Istentől: „Ne féljetek, és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.”
 
Tudod, hogyan reagáltak erre? Egy dicsérő kórust állítottak fel! Így van. Énekeseket és dicsérőket jelöltek ki, akiknek a sereg előtt kellett menniük! Amikor a kórus énekelni kezdett, az Ige szerint „az Úr ellenséget szerze… [azok] ellen, akik Júdára jövének, és megverettetének.” 

Egyetlen izraeli sem esett el, és az ellenség közül senki nem maradt életben. Sőt mi több, amikor össze akarták szedni a zsákmányt, olyan sok jószágot, ruhát és más értékes dolgot találtak, hogy három napba telt, mire mindet hazacipelték. 

Ez aztán a győzelem! És az egész a dicsérettel kezdődött.

Te is ilyen győzelmet szeretnél? Akkor állj fel, és kiáltsd, hogy „Dicsőség!” Végül is ugyanabban a helyzetben vagy, mint amiben a zsidók voltak. Van egy sereg, ami kivonult ellened, de Jézus már legyőzte azt. Megnyerte neked a csatát a feltámadás napján.

A te dolgod annyi, hogy megbízol Benne, és dicséred Őt. Dicsérd Őt ma! Szóld, énekeld a dicséreteket, jelentsd ki a győzelmedet az ellenséged előtt! Ha ezt egyszer meghallja, tudni fogja, hogy esélye sincs ellened. 

Igei olvasmány: 2Krónika 20:1-22  Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája A krónikák második könyve 20. fejezet