Gyümölcs: az erőlködés vagy a megváltott szív terméke?

1,3 Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.
1,4 Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.
1,5 Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,

1,6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,
1,7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.
1,8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
1,9 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. (1 Péter)

Péter azt mondja nekünk, hogy hívőkként „isteni természet részesei" vagyunk. Azáltal, hogy isteni természet részeseivé váltunk, az életünk olyan pozícióba emelkedett, melyre soha nem lett volna lehetőségünk a megtérésünk előtt. Emiatt az új pozíció miatt, láthatjuk mindazt,  „ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket", működni az életünkben.

Vegyük észre, hogy a dolgok, amik az életre és a kegyességre (Isten-szerint-valóságra) valók, mind abból származnak, hogy ismerjük Istent, Aki bennünk él. A bennünk élő Isten valódi ismerete pedig a következő gyümölcsök megjelenését eredményezi az életünkben: igaz emberség, önuralom, állhatatosság, kegyesség (Isten-szerint-valóság), testvéri szeretet és minden ember iránti szeretet. Ahogy ezek a gyümölcsök növekednek a szívünkben, garantálják, hogy hívőkként soha nem leszünk gyümölcstelenek, meddők.

A Szent Szellem gyümölcseit illetően, Péter ugyanazt tanítja, mint Pál. Mégpedig azt, hogy a valódi Isten ismeretnek ezek a csodálatos gyümölcsei, mindig a megváltott szívből kell, hogy fakadjanak. A gyümölcs természetesen fejlődik ki, és csak az Isten által adott elemekre van szüksége ehhez. Ahogy az almafát sem tudjuk sürgetni és rávenni, hogy almát teremjen, ugyanígy a szívünket sem tudjuk rábírni, hogy az isteni élet terméseit produkálja.

Akkor hát, miért olvassuk a Bibliában, hogy ezeknek a gyümölcsöknek ott kell lenniük az életünkben, ha egyszer csak a Szent Szellem képes létrehozni azokat? És ha nincsenek jelen az életünkben, akkor annak a felismerése, hogy hiányt szenvedünk bennünk, hogyan segíthet előhozni azokat? Péter a 9. versben ad nekünk választ:

„Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult."

Ha a hívő hiányt szenved a felsorolt erényekből, az nem azt jelenti, hogy nem eléggé odaszánt. A gyümölcstermésnek semmi köze sincs az erőlködéshez, vagy a cselekedetekhez. Hanem a dolog ott hibádzik, hogy a hívő vak arra, hogy valójában ki ő Krisztusban, és szellemileg rövidlátó a Benne való pozíciójával kapcsolatban. Valamint, megfeledkezett arról, hogy Jézus Krisztus vére miatt a bűnei eltöröltettek.

Annyi problémát elkerülhetnénk, ha naponta emlékeztetnénk magunkat erre. Annak a felismerése, hogy Isten megbocsátotta minden bűnünket, elhallgattatja szívünkben lévő kárhoztatást, és lehetővé teszi, hogy szabadon éljünk Isten csodálatos kegyelmében. Amikor ráébredünk megbocsátottságunkra, akkor a szellemi szemeink megnyílnak és látjuk Isten tervét az életünkre. Az Ő gyümölcsei felfakadnak lényünk minden részében, és azokban az ígéretekben járunk, „amelyek... drágák, sőt a legnagyobbak".