Hogy az imádságaitok meg ne hiúsuljanak (Kenneth Copeland)

Ha pedig [valóban] a világosságban élünk és járunk, amint Ő maga a világosságban van: [igazi, töretlen] közösségünk van egymással.
– 1 János 1:7*

 

Az egyik terület, amire nekünk hívőknek különösen ügyelnünk kell, a kapcsolataink. Figyelnünk kell Isten Igéjére ezen a területen. Ne akadékoskodjunk egymással, és ne kritizáljuk egymást, mert ezzel akadályozzuk az erőt, amit Isten adott nekünk, hogy sikeressé tegyen bennünket ebben a világban.

 

A viszálykodás problémát okoz a szellemi birodalomban is. Megnyitja az ajtót az ördögnek. Megválaszolatlanok maradnak az imáink. Még azt is megakadályozza, hogy az angyalaink munkálkodjanak az érdekünkben!

Péter azt írta a férjeknek az 1 Péter 3:7-ben, hogy megértően, figyelmesen éljenek együtt a feleségükkel, „mint gyöngébb edénnyel, megadván nékik a tiszteletet, mint akik örököstársak az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” Férjek és feleségek. Szülők és gyermekek. Munkatársak. Gyülekezeti tagok. Mindannyiunknak rá kell ébrednünk, hogy milyen veszélyes a viszálykodás, és el kell kezdenünk szeretetben járni.

Áraszd ki Isten Igéjének világosságát a kapcsolataidban. Ásd magad bele abba ténybe, és szerezz kijelentést arról, hogy mindannyian részei vagyunk egymásnak. Ismerd fel, hogy – amiként az Efézusi levél mondja – egy Test és egy Szellem vagyunk, és igyekezzünk, komolyan törekedjünk megtartani, megőrizni a Szellem egységét és összhangját (Efézus 4:3-4).

Áradjon Isten ereje minden kapcsolatodban! Tanulj meg a világosságban járni!

Igei olvasmány: Róma 15:1-7