Anna fohásza
Isten a személyes életünkre vonatkozó imáinkat is legalább olyan örömmel hallgatja és válaszolja meg, mint amikor népek üdvösségéért és szabadulásáért imádkozunk.
Az Ószövetségben találunk egy gyönyörű példát arra, hogyan kell a szívünket kiönteni az Úr elé bánatunkban. Anna történetét fogjuk megtekinteni, aki meddő lévén nem tudott gyermeket szülni férjének, Elkánának. Elkánának volt egy másik felesége is, Peninna, aki fiakat és leányokat szült neki. Anna, pedig mivel nem tudta megajándékozni férjét gyermekekkel, igen bánkódott emiatt a szívében. Elkána esztendőről esztendőre felment az Úr templomába, hogy imádkozzék, és áldozatot tegyen a Seregek Urának. Elkána Annáért kétakkora részt áldotzott, mint Peninnáért, és a tőle született gyermekeiért, mert Annát igen szerette. Peninna bosszantotta és ingerelte Annát, mert vetélytársnak tekintette, Anna pedig igen bánkódott, sírt, és semmit nem evett. Elkána vigasztalni próbálta:
1 Sámuel 1:8
És monda néki Elkána, az ő férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é néked tíz fiúnál?
Anna azonban nem emberrel osztotta meg a bánatát, hanem a Mindenhatóval, aki egyedül képes arra, hogy szívünk bánatát orvosolja. Anna az Úr előtt öntötte ki a szívét.
1 Sámuel 1:10-15
És Anna lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, s igen sírt. És fogadást tett, modván: Seregeknek Ura! Ha megtekinted a te szolgálóleányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz adsz szolgálóleányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha! Mivel pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt, Éli figyel vala az ő szájára, és mivel Anna szívében könyörge, csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható: Éli gondolá, hogy részeg. Monda azért neki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól. Anna pedig felele néki: Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt.
Anna fiúmagzatért könyörög az Úrnak, akit azonnal oda is ajánl az Úr szolgálatára. Hosszasan könyörgött, de csak a szívében könyörgött. Éli pap nem értette az imáját, mert s szava nem volt hallható. Anna a szívét öntötte ki az Úr alőtt, a szívéből imádkozott, és a hit imájával érintette meg az Úr szívét.
Anna szava nem volt hallható, Isten mégis meghallotta az imáját, mert a szívéből imádkozott. Imádkozni úgy is lehet, hogy a szó szinte el sem hagyja a szánkat, csak foszlányok hallatszanak, ahogy a szívünkből fohászkodunk az Úrhoz. Az Úr az ilyen "csendes" imát is megválaszolja, ha azt a szívünkből mondtuk el.
1 Sámuel 1:17. 18.
És felel Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izraelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle. Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgálóleányod! És elméne az asszony az ő útjára és evett, és orcája nem volt többé szomorú.
Miután Anna befejezte imáját, Éli pap megáldotta őt. Anna pedig nem volt szomorú többé. Tudta a szívében, hogy az Úr megválaszolta az imáját, elhitte, hogy Isten meghallgatta a kérését, és be fogja teljesíteni. Olyan békességet kapott a szívében, ami felszárította a könnyeit. A várva vártgyermek először szellemben fogant meg a szívében, és azt hamarosan követte a fiúgyermek születése. Az Úr válaszolt az imára, fiút adott neki: akit Sámuelnek (jelentése: 'az Úrtól kértem őt') nevezett.
Velünk is ugyan ez fog történni, ha hitből imádkozunk. Szívünkbe egy hatalmas békesség költözik, a könnyek eltávoznak, és helyette az Úr öröme ragyog az arcunkon, mert tudjuk, hogy amit kértünk, megvan nekünk, úton van hozzánk. Ha még esetleg nem látjuk, de akkor is tudjuk, hogy megvan nekünk. Szellemünk "anyaméhében" hordozzuk a hitünk és imáink által, és egy napon megszületik, fizikai valóságot ölt magára. Addig is a Szellem örömében járunk, szívünk teljes a hálaadással, mert Isten munkálkodik az érdekünkben.
Anna kiöntötte a szívét az Úr előtt, és az Úr meghallgatta őt.