ima gyermekeinkért

 

 
 
Mennyei Atyám, Jézus nevében imádkozom, és megvallom a Te
Igédet a gyermekeimről. Hittel jövök Eléd, és tudom, hogy tet-
szésedre van az Igédbe vetett hitem. Köszönöm, hogy gondod van
az Igédre, hogy beteljesítsd azt. (Jer. 1,12.)
Köszönöm Uram, hogy megkülönbözteted és szemmel tartod
gyermekeimet az ő javukra, és visszahozod és megépíted és be-
plántálod őket, és olyan szívet adsz nekik, hogy megismerje-
nek Téged, hogy Te vagy az Úr, és ők a Te népeddé lesznek, Te
pedig Istenükké leszel, mert teljes szívükből megtérnek Hoz-
zád. (Jer. 24,5–7.)
Teremts bennük tiszta szívet, oh Uram, és az erős szellemet
újítsd meg bennük.Add meg gyermekeimnek a Te üdvösséged-
nek örömét, és az engedelmesség szellemével támogasd őket.
(Zsolt. 51,10. 12.)
Köszönöm Uram, hogy felindítod gyermekeim szívét a Te aka-
ratod megcselekedésére. (2Móz. 35,21.)
Hiszem és megvallom: Gyermekeim felismerik, hogy amikép-
pen, Atyám, Te szereted Jézust, Jézus is úgy szereti őket, és ők
megmaradnak ebben a szeretetben. Gyermekeim megdicsőítenek
TégedAtyám, mert sok gyümölcsöt teremnek, és Jézus tanítvá-
nyaivá lesznek, és nagy lesz az ő békességük. Ők engedelme-
sek a Te akaratodnak, és Te megtartod őket. (Ján. 15,8. 9. Ésa. 54,13.
49,25.)
Mennyei Atyám! Rád bízom a gyermekeimet, mert Te azt mon-
dod az Igédben: „Kérdezzétek meg a jövendőt Tőlem, fiaimat és
kezeim munkáját csak bízzátok Reám! Én támasztom fel
gyermekeidet igazságban, és minden útjukat egyengetem.”
(Ésa. 45,11. 13.)
88
89
Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, meg-
állnak előttem – szól az Úr, azonképpen megáll az én magom és
nevük az Úr előtt. (Ésa. 66,22.) ATe szolgáidnak fiai megmarad-
nak, és az ő magvuk erősen megáll Előtted. (Zsolt. 102,28.) Téged
szolgálnak a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. (Zsolt. 22,30.)
Te könnyebbséget és biztonságot adsz gyermekeimnek.
A
gyermekeimmel kapcsolatos minden gondomat átadom Neked
egyszer és mindenkorra Atyám, mert Neked gondod van rám és
gyermekeimre. A gyermekeim a Te kezedben vannak, és bizo-
nyos vagyok abban, hogy Te megőrzöd és megtartod a Nálad
letett kincsemet. (1Pét. 5,7. 2Tim. 1,12.)
Felettébb örülök, mert gyermekeim az igazságban járnak, amint
a parancsolatot vették az Atyától. (2Ján. 4.)
Az én gyermekeim szót fogadnak a szüleiknek az Úrban, és az
Úr küldötteinek, mert ez igaz és tisztességes.Az én gyermekeim
tisztelik és becsülik a szüleiket, mivel ez az első parancsolat ígé-
rettel, hogy jól legyen nékik dolguk és hosszú életük legyen e
földön. (Ef. 6,1–3.)
Te tökéletes szívet adsz gyermekeimnek, hogy a Te paran-
csolataidat, bizonyságtételeidet és rendeléseidet megőrizhes-sék,
és hogy mindazokat megcselekedhessék. (1Krón. 29,19.)
Gyermekeim
figyelmeznek
parancsolataidra,
ezért
olyan
a békességük, mint a folyóvíz, és igazságuk, mint a tenger habja.
Olyan az én magom, mint a tengernek fövenye, és méhemnek
gyümölcsei, mint annak kövecskéi, nem vágatnak ki és nem
pusztul el nevük orcád előtt. (Ésa. 48,18–19.)
Hiszem és megvallom, hogy az én gyermekeim az életet válasz-
tották, azt, hogy szeressenek Téged Uram, és hogy hallgassa-
nak a Te szavadra és ragaszkodjanak Hozzád, hogy Te lehess
az ő életük és az életük hosszúsága. Ezért az én gyermekeim fej-
jé lesznek és nem farkká, mindinkább feljebbvalókká lesznek,
áldottak lesznek a városban, és áldottak lesznek a mezőben, ál-
dottak lesznek bejöttükben, és áldottak lesznek kimentükben, és
az Úr bővölködővé teszi őket minden jóban. (5Móz. 30,19–20. 28,3.
6. 11. 13.)
Gyermekeim nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem
úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké,
oly hosszú lesz gyermekeim élete, és kezeik munkáját élvezni
fogják, mert ők az Úrnak választottai. Nem fáradnak hiába, nem
nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők,
és ivadékaik velük megmaradnak. És mielőtt kiáltanának, az
Úr már felel, ők még beszélnek, és az Úr már meghallgatta
őket. (Ésa. 65,22–24.)
Hiszem és megvallom, hogy Te az angyalaidnak parancsoltál,
hogy kísérjék, védelmezzék és őrizzék meg gyermekeimet min-
den útjukban. Te vagy Uram a gyermekeim oltalma, vára és
erőssége. (Zsolt. 91,2. 11.)Te vagy a gyermekeim pajzsa, dicsősége,
Te magasztalod fel őket. (Zsolt. 3,3.)
Hálát adok Neked, hogy angyalaid tábort járnak gyermekeim
körül, és kiszabadítják őket minden útjukban, kijöttükben és be-
mentükben, jártukban és keltükben. (Zsolt. 34,7.)
Te erősekké teszed kapuim zárait, és megáldod bennem az én
fiaimat. (Zsolt. 147,13.)
Áldott lesz magom a földön; a hívek nemzedéke meg-áldatik.
Gazdagság és bőség lesz házukban, és megiga-zultságuk
mindvégig megmarad, mert az igazakra világosság fénylik a sö-
tétben: Attól, Aki irgalmas, kegyelmes és igaz. (Zsolt. 112,2–4.)
90
91
ATe műved megláttatik aTe szolgáidon, és a Te dicsőséged azok-
nak fiain. A Te dicsőséged megláttatik az én gyermekeimen.
Gyermekeimmel lesz a Te hűséged és kegyelmed, és a Te ne-
veddel magasztaltatnak fel, elárasztod őket csillogó olajjal.
(Zsolt. 90,16. 89,24. 92,10.)
Fiaim a Te szárnyaidnak árnyékába menekülnek, dúslakodnak
házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid
folyóvizéből. (Zsolt. 36,7–8.)
Az én magom örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek ka-
puját. (1Móz. 22,17. 24,60.) Mert nékem lett az ígéret és az én gyer-
mekeimnek. (Csel. 2,39.) Fiam olyan lesz, mint a plánta, naggyá
nő ifjú korában; leányom, mint a templom mintájára kifara-
gott oszlopok. (Zsolt. 144,12.)
Te ékességet adsz gyermekeimnek a hamu helyett, örömnek
kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem
helyett. És ismeretes lesz magom a népek között, és ivadékom
a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy
ők valóban az Úrtól megáldott magok. (Ésa. 61,3. 9.)
Uram, Istenem, mily felséges a Te neved az egész földön, aki az
egekre helyezted dicsőségedet. Neked gondod van az ember-
nek fiára. Hálát adok Neked, hogy gondod van a gyermekeim-
re. (Zsolt. 8,1. 4.)
Legyen a Te kezed a Te jobbodnak férfián, és az embernek fián,
akit megerősítettél magadnak. Hálát adok Neked, hogy megerő-
sítetted magadnak gyermekeimet. (Zsolt. 80,17.)
Dicsérlek Uram teljes szívemből, hirdetem minden csoda-
tételedet. Örülök és örvendezek Tebenned, zengedezem,
Magasságos, a Te nevedet, hogy az én gyerme-keim ellenségei
meghátráltak, elbuktak és elvesztek a Te orcád előtt. A gyerme-
keim Benned bíznak és ismerik
a Te nevedet, mert Te
nem hagytad el őket Uram, mert keresnek Téged. Áldalak
Atyám, mert az igazak magva megszabadul. (Zsolt. 9,1–3. 10. Péld.
11,21.)
Az Úr megőrzi gyermekeim minden csontját, egy sem töretik
meg azok közül, mert az én gyermekeim az Úr testének tagjai,
az
Ő
testéből
és
az
Ő
csontjaiból
valók.
(Zsolt. 34,20. Ef. 5,30.)
Az Úr kegyelme öröktől fogva való; és örökkévaló az Őt
félőkön, és az Úrtól való megigazultság a fiaknak fiain. Hálát
adok Neked, hogy a Te kegyelmed és igazságod örökkévaló
a gyermekeimen. (Zsolt. 103,17.)
Te vizet öntesz a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra; kiön-
töd Szellemedet az én magomra, és áldásodat az én csemeté-
imre, és kegyelmedből növekednek, mint fűzfák vizek folyása-
inál. (Ésa. 44,3–4.)
Uram, a Te tanításod és intésed szerint nevelem gyer-
mekeimet, így mikor felnövekednek, nem távoznak el a Te út-
jaidról. (Ef. 6,4. Péld. 22,6.)
Gyermekeim minden útjukban eszesen és bölcsen viselik magu-
kat, mert az Úr van velük. Gyermekeim folytonosan növeked-
nek, és kedvesek mind az Úr, mind az emberek előtt. (1Sám. 18,14.
2,26.)
Gyermekeim növekednek és erősödnek szellemben, teljesedve
bölcsességgel; és az Istennek kegyelme van rajtuk. Gyermeke-
im gyarapodnak bölcsességben és testi erőben, az Isten és em-
berek előtt való kedvességben. (Luk. 2,40. 52.) Köszönöm Neked,
drága Jézusom. Ámen.