JÉZUS, ARANY UTCÁK ÉS ÁLLATOK
„A dicsekvés azonban nem használ nékem, rátérek ezért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom, ha testen kívül-é, nem tudom, az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é ha testen kívül-é, nem tudom, az Isten tudja), Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embereknek kibeszélnie.” — 2Kor. 12:1-4
Mindenekelőtt szeretném, ha megértenétek, mi módon nevelkedtem, nehogy azt higgyétek, hogy egy másik égitestről érkeztem. Oklahoma államban, Tulsában születtem (U.S.A) az Isten szentségét komolyan vevő pünkösdi családban, ahol keresztény módon neveltek. Nagyanyám, aki velünk lakott, naponta többször letérdepeltetett, és imádkoztatott. Állandóan ezt ismételgette: „Imádkozz, imádkozz, imádkozz.” Beállította a jelzőórát, és kijelentette: „15 perc!” Ha nem tartottam be a 15 percet, pálcával jött utánam. Megtanultam betartani a 15 perces imakötelezettségemet. Azt szokta mondani: „Ha valami érdemlegeset akarsz tenni Isten előtt, akkor imádkoznod kell.” Így tanított meg nagyanyám imádkozni.
Megtanított a Biblia olvasására is. Naponta négy részt kellett elolvasnom ahhoz, hogy egy év alatt a végére jussak. Ha nem teljesítettem, ismét pálcával ösztönzött. 1973 nyarán, amikor nyolc éves voltam, bementem a szobámba, és az ágyamra vetettem magam, hogy a napi négy Biblia részt elolvassam. Ahogy a fejemet a párnára tettem, szellemi lényem elhagyta a testem, s a fény sebességénél is gyorsabban repültem. Ha a fény sebességénél gyorsabban haladunk, akkor már a szellem szférájában mozgunk.
Azt gondoltam magamban: Ez az elragadtatás! Most azt élem át! Néztem jobbra, néztem balra, de senkit sem láttam. Így arra gondoltam, ez mégsem lehet az elragadtatás, mert akkor legalább nagyanyámnak itt kellene lennie.
Nem tudtam merre tartok. Valahol az űrben lebegtem, sőt száguldottam elképesztő sebességgel. Elhagytam már az első mennyet, amely a földkörüli atmoszférában van, végül megálltam a legnagyobb kapu előtt, melyet életemben valaha is láttam. Igen magas és széles volt, egy csodálatos gyöngy volt az egész. Hibátlan, tökéletes. A kapu keretén díszes faragás futott körbe, minden más pedig az igazság tiszta fényében ragyogott. Megrázkódtam: Vajon álmodom? Végül is arra a bizonyosságra jutottam, hogy nem. Szót hallottam: „Ez az egyik kapu.”