Megfordultam, mögöttem állt Jézus Krisztus teljes dicsőségében! Csodálatos Jézust látni, de még csodálatosabb teljes dicsőségében látni.
Sokan kérdezték tőlem, milyen Jézus. Felnézve Rá 180 cm magasnak gondoltam, világosbarna hajjal, ami nem volt sem túl rövid, sem túl hosszú. Tökéletes ember. Olyan, amilyennek a tökéletes embert elképzeljük, olyan Jézus. Tökéletes mindenben. A kinézése, a beszéde, a járása – minden tökéletes. Így maradt meg emlékezetemben.
Térdre estem előtte. Könnyeim patakokban folytak az arcomon. Nem tudtam visszatartani őket. Az Úr dicsőséges jelenléte könnyekre fakasztott, olyan csodálatos volt. Valahányszor Jézus beszélt, szeretetének szavai szívemig hatoltak és betöltöttek. Ezért sírtam.
Jézus így szólt: ”Hagyd abba a sírást. Gyere velem, megmutatom a mennyet, mert nagyon szeretlek.” (Ne felejtsd el, Isten nem személyválogató. Téged éppúgy szeret, mint engem. Őelőtte te és én egyformák vagyunk.) Újból el kezdtem könnyezni, s Jézus újból szólt: „Nem szükséges, hogy sírjál, itt nincs szükség könnyekre. De egy vidám arc nekem is örömet szerezne.” – és elkezdett nevetni. Én is vele együtt nevettem. Jézus felemelt magához és letörölte könnyeimet. Jobban körülnéztem és elámultam a csodálatos szépségen. Nincsenek emberi kifejezések, amelyek érzékeltetni tudnák. Ezután Jézus bevitt a kapun. Nem kért meg senkit, hogy nyissák ki, sem semmiféle gombot nem nyomott meg. A kapu magától felemelkedett és mi bementünk.