Hatalmas épületet láttam kiemelkedni a fák mögül. Egy palota volt. Jézus egész idő alatt beszélgetett velem, miközben a palota felé haladtunk. Az ajtóhoz érve kopogtatott. (A mennyben mindenki udvarias, senki nem erőszakos. Nem közlekednek csak úgy, a falakon keresztül.) Jézus vagy három percig várt, azután újból kopogtatott, még mielőtt valaki válaszolt volna. Azt gondolná az ember, ha Jézus Krisztus, a dicsőség Királya jön az ajtódhoz, és Ő kopogtat, azonnal válaszolnál, de ők nem ezt tették. Végül egy kedves férfi nyitotta ki az ajtót, fejét kidugva azt mondta: „Hogy vagy Jézus, és hogy vagy Roberts?” Ez megijesztett engem, úgyhogy majdnem elszaladtam. „Honnan tudja ez az ember a nevemet – gondoltam –egyedül Jézus ismerheti, ki vagyok.” Furcsa volt, de a mennyben mindenki tudta a nevemet. Sokan kérdezték: „Hogy vagy, Roberts?” Úgy beszélgetnek, ahogy mi beszélünk. (Megtudtam, hogy a mennyben az új nevünk mellett megtartjuk a saját nevünket is.)
Felnéztem az emberre, s meglepődve válaszoltam: „– Köszönöm, jól vagyok.” Ő így szólt: „– Gyertek be!”
Tudnunk kell, hogy mikor a mennybe kerülünk, nem a természet szerinti korunkban leszünk, hanem a szellemi érettség, a belső ember érettségének korát fogjuk viselni. Mennyei látogatóként egyszer a természetes korom szerint 8 éves voltam, máskor a nagyanyám és az édesanyám imádságai által elért magasabb szellemi érettségem mértékének megfelelő korú voltam.
Legtöbbször nem 8 éves voltam a mennyben. Volt, amikor 33 éves voltam, és a testalkatom is azt a kort mutatta. Legtöbben 30 éveseknek látszottak. Ez érthető, mert a Biblia is azt mondja, hogy olyanok leszünk, mint Ő (1János 3:2). Ennyi idős volt Jézus is, amikor elhagyta a földet. A harmincas éveiben járt, és mi is ilyenek leszünk. (Gyermeket nem láttam a mennyben, úgy hiszem, hogy ők a menny egy másik részében vannak.)
Bementünk a mennyei palotába, és leültünk. A bútorok mások a mennyben, mint a földön. Néha a földi bútorokon kényelmetlenné válik az ülés. A mennyben kényelmet találsz, a bútor szinte átölel. Leültem egy bársonyszékbe, és az volt az érzésem, a szék is él, mert a testformámhoz igazodott. Olyan kényelmes volt, hogy egyszer sem kellett az ülésemen változtatni. Ahogy ott ültünk, emberi módon kezdtünk beszélni arról, hogy az ég és a föld együtt imádkoznak – mert először minden szellemi szinten megy végbe, mielőtt a földön valóságba jönne. (Az imaharcosok tudják, hogy először szellemi vonalon kell megharcolni, megszülni és hitben hordozni mindent, mielőtt a földön megvalósulna.) „Miképpen a mennyben, azonképpen a földön is…”
Beszélgetésünk után végigjártuk a palotát. Olyan volt, mint a mi földi házaink, de minden tökéletes volt benne. Méretre hatalmas épület. Az ablakon függönyök, a falon modern festmények, családi képek, valamint sok zöld növény és bútor. Mindenkinek saját palotája van. A nappali, az ebédlő, a dolgozószoba, és a konyha a földszinten találhatók. Emelet is van, ott nem voltam, de gondolom voltak hálószobák is. Nem tudom, hogy a mennyben is lepihennek-e az emberek.
Gyümölccsel kínáltak minket, ami egy hatalmas almának tűnt, és csodálatosan jó ízű volt. Mikor elbúcsúztunk, megöleltek, megcsókoltak minket, és a hátsó ajtón távoztunk, de azt nem tudom, hogy miért.