Bölcsesség mellett álltam. Együtt néztük Istvánt, amint keresztülmegy a kerítésen.
- Miből készült a fal? - kiáltott vissza.
- Félelemből.
Figyeltem, ahogy megáll, és a falat méregeti, amely nagyon magas volt. Sokan még a kerítésen
sem jutottak túl, így tudtam, ez sorsdöntő próba lesz a számára.
Anélkül, hogy visszanézett volna, újra visszakiáltott: - Segítesz megmászni?
- Nem segíthetek - feleltem. - Ha megpróbálnám, kétszer annyi idődbe telne, és még nehezebb
is lenne átjutni rajta. A félelmeddel egyedül kell szembenézned, ha le akarod győzni.
- Minél tovább nézem, annál nehezebbnek tűnik - mormolta István magában.
- Máris elkövetted az első hibát.
Mit csináltam rosszul? - kérdezte félelemmel telve, levert hangon
- Megálltál.
- Most mit tegyek? Úgy érzem, a lábam ahhoz is túl nehéz, hogy megmozdítsam.
- Nézz a résre, amit a kerítéseken nyitottál! Most pedig nézz a fal tetejére, és indulj el! Amikor
odaérsz a falhoz, kezdj el felmászni! Ne állj meg pihenni! Abból nem nyerhetsz erőt, ha félúton
megállsz; csak kapaszkodj tovább, míg a tetejére nem érsz.
Nagy megkönnyebbülésemre újra elindult; sokkal lassabban, mint az előbb, de legalább haladt.
Amikor a falhoz ért, kezdett felmászni; lassan, de egyenletesen. Amikor már látszott rajta,
hogy végigcsinálja, én is odamentem a falhoz és gyorsan átmásztam rajta, hogy a túloldalon
várhassak rá.
Tudtam, hogy István szomjas lesz, ezért egy patak partján vártam rá. Amikor odaért, kissé
meglepődött, hogy engem már ott talált, de nagyon megörült. De engem is meglepett, mennyit
változott. Nemcsak a szeme ragyogott fényesebben és erősebben, mint valaha, de a járása is oly
határozott és nemes volt, hogy egészen megdöbbentett. Korábban már láttam benne a Kereszt
katonáját, most viszont nyilvánvalóan látszott rajta fejedelmi elhívása.
- Mesélj! - mondtam.
Nehéz volt újra elindulni, és végigmenni. Tudtam, ha megállok, lehet hogy többet már
sohasem vágok bele. Azokra gondoltam, akikről beszéltél - akik ismerték az Úr nevét, de,
sohasem jutottak túl a falon, hogy hitben járjanak az Ő nevében. Féltem, hogy én is így
járhatok. Akkor eldöntöttem, hogy még ha le is esek, ha meg is halok, inkább az életem
veszítem el, mint hogy a börtönben maradjak. Inkább meghalok, de látni akarom mi van a
falon túl, és végig akarom járni az elhívásom szerinti utat. Nehéz volt, nehezebb is, mint
gondoltam, de máris megérte.
- Gyere, igyál a patakból! Minden szükséges élelmet és innivalót megtalálsz útközben.
Amikor igazán szükséged lesz rá, mindig megtalálod. Az éhség és szomjúság
hajtson tovább! Amikor élelmet találsz, pihenj addig, amíg el nem fogy, aztán menj tovább!
Gyorsan ivott, majd indulásra készen felállt.
- Egy ideig nem találkozunk, ezért most kell elmondanom egy néhány dolgot, ami
segítségedre lesz az úton.
Csodálatos volt, milyen figyelmesen és ragyogó tekintettel nézett rám. Azok szeretik legjobban
a szabadságot, akik a legsúlyosabb megkötözöttségből szabadultak - gondoltam. Majd a
láthatár legmagasabb hegye felé irányítottam figyelmét.
- Most fel kell kapaszkodnod arra a hegyre. Amikor felérsz a csúcsára, nézz olyan messzire,
amennyire csak tudsz! Jegyezd meg jól, amit látsz, és keresd meg az odavezető ösvényt!
Gondolatban készíts térképet az útról! Oda kell eljutnod.
- Értem - felelte - de nem lehetne ellátni odáig az alacsonyabb hegyekről is? A hegymászástól
már nem félek, de alig várom, hogy útnak indulhassak.
- Az alacsonyabb hegyekről is megláthatsz bizonyos célokat, és azokhoz hamarabb elérhetsz.
Ezt is választhatod. A magasabb hegyet ugyan tovább tart majd megmászni, és nehezebb is
lesz, de onnét sokkal messzebb láthatsz, és sokkal dicsőségesebb cél tárul eléd. A magasabb
hegyről visszavezető út nehezebb lesz, és tovább is fog tartani. Szabadon választhatsz a két
lehetőség között.
- Te mindig a magasabb hegynek vágsz neki, ugye? - kérdezte István.
- Tudom, hogy mindig az a legjobb döntés, de sajnos nem mondhatom el magamról, hogy
mindig a legmagasabb hegyet választottam. Gyakran döntöttem a legkönnyebb, leggyorsabb út
mellett, de minden alkalommal meg is bántam. Most már tudom, hogy akkor döntesz a
legbölcsebben, ha mindig a legmagasabb hegynek vágsz neki. Tudom, hogy a legpompásabb
kincsek mindig a leghosszabb, legnehezebb utak végén várnak. Azt hiszem, te is ilyen
kincskereső vagy. Nagy félelmet győztél le. Most annak jött el az ideje, hogy nagy hitben járj.
- Tudom, hogy igazat mondasz, és a szívem mélyén azt is tudom, hogy most kell feljutnom a
legmagasabb hegyre, vagy mindig azt fogom választani, ami kevesebb, mint amit elérhetnék.
Egyszerűen türelmetlen vagyok. Útra akarok kelni, és el akarom érni a célomat.
- A hit és a türelem kéz a kézben jár - feleltem. - A türelmetlenség tulajdonképpen hitetlenség,
és sohasem Isten legfontosabb céljaihoz vezet. Néha a „jó" a „legjobb" ellensége. Most kell
megszoknod, hogy mindig a legmagasabbat és legjobbat választod. így maradhatsz Bölcsesség
közelében.
- Mit kell még elmondanod mielőtt elindulok? - egy kövön ülve várta válaszom. Bölcsen a
türelem mellett döntött, hogy mindent meghallgasson, amit indulása előtt még tudnia kell. Azt
gondoltam, talán már nálam is jobban ismeri Bölcsességet.