Szilárd hittel álljatok meg

„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben…”  (1 Péter 5:8-9, EF)

Tizenéves koromban azt tanították nekem, hogy úgy tudok ellenállni az ördögnek, ha megdorgálom. Így, minden alkalommal, amikor rossz gondolataim támadtak, vagy megkörnyékezett a kísértés ilyen dolgokat mondtam: „Ördög, Jézus nevében ellenállok neked! Megkötözlek! Távozz tőlem! Megdorgállak Jézus nevében!”

Mindaddig így tettem, amíg egy nap Isten megmutatta nekem, hogy bár „ellenálltam” az ördögnek, több időt töltöttem a vele való beszélgetéssel, mint Istennel.

Megnéztem a Szentírást és világossá vált számomra, hogy nem azzal állunk ellen az ördögnek, ha arra koncentrálunk, hogy ellenálljunk neki, hanem azzal, ha szilárdan megalapozódunk abban a hitben, hogy Jézus vére által Isten előtt megigazultunk, és Krisztusban Isten igazsága vagyunk (2 Korinthus 5:21).

Igen, az ördög folyamatosan emlékeztetni fog a hibáidra, bukásaidra és a bűneidre. Azt is fogja mondani neked, hogy ezek miatt nem kapod meg a gyógyulás ajándékát, meg kell fizetned a hibáidért, és valami rossz fog történni a családoddal. Vádolni fog, kárhoztatni és megpróbál meggyőzni, hogy árthat neked.

Ne hagyd, hogy meggyőzze a szíved, hanem szilárdan állj meg a hitben. Isten azt mondja neked: „Gyökeret versz az igazságban, és megerősödsz benne rendíthetetlenül. Távol marad tőled minden pusztítás és romlás, gondolnod sem kell vele. Közeledbe sem jön a rettegés, nem kell félned tőle” (Ézsaiás 54:14, EF).

Állj meg szilárdan az igazságban és bátran jelentsd ki „Igen, lehet, hogy vannak problémáim az életben, de Isten szemében igaz vagyok amiatt, amit Krisztus tett értem. Jézus vére által megigazultam!” Kedves barátom, így állj ellen az ördögnek!

Szilárd hittel álljatok meg

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu