Az alázatosság köpenyére néztem, amelyre Pál mutatott. Ebben a dicsőségben kopottsága még
feltűnőbb volt. Lesújtott, hogy ennyire rosszul nézek ki ebben a dicsőséges társaságban.
Félrehúztam a köpenyt, hogy egy pillantást vessek a páncélomra, mely most sokkal ragyogóbb
volt, mint valaha. Fénye miatt minél jobban félrehúztam a köpenyt róla, annál kevésbé láttam
az előttem álló csoportot. így már sokkal kevésbé szégyelltem magam: legalább a
fegyverzetem fénylett! S akkor úgy döntöttem, hogy az itt töltött időre teljesen leteszem a kö-
penyt, hogy ne érezzem magam ennyire visszataszítónak a többiek dicsőséges jelenlétében.
Hirtelen minden elcsendesült és magam is csöndben álltam egy ideig. Semmit sem láttam a
páncélom fénye miatt, azt viszont végképp nem értettem, miért nem hallok semmit. Ekkor
Bölcsességhez kiáltottam.
- Vedd vissza a köpenyed - válaszolta. Engedelmeskedtem, és lassanként ismét látni kezdtem a
Terem körvonalait, de csak homályosan.
- Uram, mi történt mindenkivel? Miért olyan homályos megint minden?
- Itt semmit sem láthatsz, ha nem viseled azt a köpenyt.
- De most újra felvettem, mégse látok tisztán - panaszkodtam elkeseredve.
- Ha levetkőzöd az alázatosságot, megvakulsz az igazi világosságra nézve, és időbe kerül,
amíg ismét megláthatod.
Bár lassan újra látni kezdtem a dicsőséget, közel sem úgy, mint korábban. Kezdtem
visszanyerni a látásomat, de csak nagyon, nagyon lassan. Kimondhatatlanul szomorú lettem.
- Hová tűnt Pál? - kérdeztem. - Tudom, hogy éppen valami fontosat akart mondani.
- Amikor levetted a köpenyed, mindnyájan elmentek.
- De miért? Csak azért, mert levettem a köpenyt, elmentek? Egyszerűen szégyelltem a
megjelenésemet. Talán megsértődtek?
- Szó sincs róla. De tudták, hogy a köpeny nélkül nem láthatsz, vagy hallhatsz Engem rajtuk
keresztül, így visszatértek a helyükre.
Erre még inkább elszomorodtam.
- Uram, tudom, hogy valami nagyon fontosat akartak mondani. Visszajönnek még?
- Igaz, hogy egy fontos kinyilatkoztatásról - amely segítségedre lett volna - lemaradtál amiatt,
hogy levetted köpenyt. De ha ebből megtanulod, hogy sohase vedd le a köpenyt, különösképpen
azért ne, amiért az imént, akkor egy másik fontos tanulsággal gyarapodtál.
- Uram, azt hiszem, hogy egyszer s mindenkorra tanultam ebből. Soha még ilyen rosszul nem
éreztem magam. Nem jöhetnének mégis most vissza, hogy elmondják, amit akartak? -
könyörögtem.
- Minden Igazság és minden Bölcsesség Tőlem származik. Azért szólok embereken keresztül,
mert személyük is az üzenet része. Ha elég alázatos maradtál volna, hogy magadon tartsd a
köpenyt, akkor dicsőségben szólhattam volna hozzád. Valahányszor leveted a köpenyt, szel-
lemileg megvakulsz és megsüketülsz. Mindig szólok hozzád, ha segítségül hívsz, de most
másképp kell beszéljek veled.
- Nem büntetésből, hanem hogy gyorsabban visszakapd a látásod. Meg fogod kapni azt az
üzenetet, amelyet e tanúkon keresztül akartam átadni, de így majd az ellenségeiden keresztül
kell megértened. Megpróbáltatásokon keresztül kapod meg, és nagyon mélyre kell hajolnod,
hogy átvehesd. Ez az egyetlen módja annak, hogy a látásod gyorsan és még idejében
visszanyerd. Amiatt, ami következik, nagyon is rá fogsz szorulni, hogy tisztán láss.