1983. januárjában reggel öt órakor egy angyal ébresztett föl. Azt mondta: „Nézz!” – és én visszanéztem a mennybe. Más a mennybe menni és más a mennybe nézni. Ez alkalommal nem mentem a mennybe, csak visszanéztem oda. Szellemi szemeink nem gyengülnek el, mindig tisztán látunk azokkal. A menny a világmindenség tetején van, messzire kell nézned, hogy elérd a tekinteteddel. A világmindenség olyan sebességgel terjed, amilyen sebességgel Isten létrehozta, de a világmindenség a menny kapujánál kezdődik. Mikor benéztem a mennybe, láttam azt a helyet, ahol 8 éves koromban látogatásom közben tízezrével láttam a tüzes szekereket. (Valószínű, hogy ezeket lovak húzzák, de akkor nem láttam a lovakat, csak játszottam a szekereken.) De most az összes tüzes szekér eltűnt onnan. Jézushoz fordultam és megkérdeztem: „Mit jelent ez? Miért adtad ezt tudtomra?” Így válaszolt: „Ahányszor nagy szellemi ébredés volt a földön, Istennek ezek a tüzes szekerei mindig elhagyták a mennyet, hogy elszállítsák a szükséges fegyvereket és az erőt ehhez a nagy munkához. Emlékszel arra a szövetségre, amit egymással kötöttünk, mikor itt jártál?” – kérdezte Jézus. „A szövetségünkhöz az is hozzátartozik, hogy megmondjam most neked, ezek leszálltak a földre, és továbbították a szükséges erőt, mert Isten elkezdte az Ő nagy munkáját. Nem kell már imádkozni, hogy az ébredés megjöjjön, mert már megjött, itt van!” – fűzte hozzá Jézus. Valóban nem kell már így szólnunk: „Imádkozzunk ébredésért” – mert már benne vagyunk! Most kezdjük csak felmérni, hogy valójában benne vagyunk! Mintegy „pünkösdi történész” megtanultam, hogy Isten minden nagy mozdulásban először új fegyvereket bocsátott rendelkezésre: Az Úr azt mondta nekem, hogy a tüzes szekerek hozzák le ezt a fegyverzetet, és harcos angyalok irányítják, hogy hova kerüljenek. Később még az iskola folyosóján is hallottam a szekerek kerekeinek zaját és hazafelé az autó tetején is észleltem robajukat.