Tizenhat éves amerikai fiú indult félreeső szülőhelyéről a többet ígérő nagyvilágba. Egy szatyorba belefért, amit otthon a magáénak tudhatott. Szakmai útravalója is csak a szappanfőzés volt, amit addigra elsajátított. Útjában New York felé megismerkedett egy folyami hajóskapitánnyal, aki hívő keresztyén volt, és aki iránt bizalma támadt. Elmondta neki történetét, és tanácsot kért tőle jövőjére vonatkozólag. A kapitány úgy vélte, hogy New Yorkban valaki vezető szappangyáros lesz.
- Lehet, hogy te, vagy másvalaki. Én nagyon kívánom - mondta a kapitány -, hogy te légy az! Add szívedet Jézusnak, helyezkedj el a szakmában, végezz becsületes munkát, s minden megkeresett dollárból add meg Istennek, ami Őt illeti! Letérdeltek a hajón, a kapitány imádkozott, és Isten áldását kérte utasára.
William Colgate - ő volt pályakezdő szappanfőző - megfogadta a tanácsot: szívét Jézusnak adta, s a fővárosba érve, munkát vállalt az első szappangyárban., amelyet talált. Becsületesen dolgozott. Jó szappant készített, és keresetéből minden tizedik dollárt Isten ügyére adta.
Munkahelyi megbecsülése és előrehaladása viszonylag gyorsan növekedett. A kezdő munkásból később részvényes, végül New York legnagyobb szappangyárának tulajdonosa lett.
A COLGATE-PALMOLIVE nálunk is ismert nagy vállalkozás. Naponként láthatjuk a COLGATE reklámjait, és vásárolhatjuk boltjainkban termékeit. Ezért mondhattam ismerősnek. Viszont azt sem akartam, hogy bizonyos vonatkozásban - számunkra különösen is nem mellékes vonatkozásban - ismeretlen maradjon. Colgate eleinte keresetének tizedét, majd húsz, harminc, sőt ötven százalékát áldozta az Úr munkájára. Középkoráig eljutva, a nagy vállalat egész nyereségét Istennek áldozta, csak annyit használt fel belőle magának, amennyi életszükséglete biztosításához kellett. Nem árt, ha erről is tudunk, amikor gyártmányát vásároljuk és használjuk.
Forrás:Vetés és aratás