Amikor imádságban átadjuk a gondjainkat az Úrnak, az ilyanfajta imádságot az "elkötelezés imájá"-nak is nevezzük, hiszen elkötelezzük magunkat, hogy nem félelmekben, nem aggodalmakban éljük az életünket, hanem hitben, hálaadásban és békessgében, és az Ige igazságát tekintjük mérvadónak az életünkre nézve. Nyugodt lehet a szívünk, mert Isten sem fog elfeledkezni arról, ami az Ő részét illeti a "békesség szövetségé"-ben. Biztosak lehetünk abban, hogyIsten hűséges a velünk kötött szövetségéhez.
Az emberek azt mondhatják:
-
Könnyű ez a keresztény élet, ha az embernek semmi gondja, mindent Istenre bíz.
Aki megpróbálta ezt őszinte szívvel, tudhatja, hogy nem is olyan könnyű. Nem könnyű, mert egészen az újjászületésünkig aggodalmak, félelmek közepette éltünk, a gondolkodásmódunk, a látásunk tele volt a veszedelmek éles képeivel, a fantáziánk gyakorlott volt abban, hogy a lehetséges bajokat folyton elénk vetítse, megtöltve a bizonytalan jövőt veszéllyel. Időbe telik, amíg a szívünkben meggyökerezik az az Istenbe vetett bizodalomból fakadó szilárd biztonságérzet, ami Isten gyermekeinek az öröksége. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a veszélyekkel nem kellene számolnunk. Az Ige valóban azt mondja, hogy nem a félelem szellemét kaptuk, de úgy folytatja, hogya józanság szellemét kaptuk.
(2 Tim. 1:7.)