Bölcsesség egészen a hegy legalsó szintjére vezetett, amelyet "Üdvösség"-nek hívtak.
- Azt gondolod, hogy ez a legalsó szint - mondta Bölcsesség.
- De valójában ezen a fundamentumon nyugszik az egész hegy. Minden úton az első lépés a
legfontosabb és általában a legnehezebb is. Az "Üdvösség" nélkül nem létezne a hegy sem.
Megdöbbentem az itt folyó öldöklés láttán. Kivétel nélkül minden harcos súlyos sebekből
vérzett, de egyikük sem halt meg. Rengetegen voltak, akik csak nagy nehezen
kapaszkodtak a szikla perem szélén. Sokukról úgy tűnt, minden pillanatban leeshetnek,
de mégis megkapaszkodtak. Mindenhol angyalok szolgáltak a harcosoknak, mégpedig
oly nagy örömmel, hogy meg kellett kérdeznem:
- Mitől ilyen boldogok?
- Ezek az angyalok látják, hogy az itt harcoló katonáknak mekkora bátorságra van szükségük,
hogy kitartsanak. Lehet, hogy ezek a harcosok nem jutottak följebb, de nem is adták fel. A
sebeik hamarosan be fognak gyógyulni, és akkor meglátják a hegy többi részének dicsőségét,
és elindulnak fölfelé. Ok lesznek a következő csata nagy harcosai.
- De nem jártak volna jobban, ha velünk együtt kapaszkodnak fel a hegyre? - vetettem
közbe, látva jelenlegi helyzetüket.
- Ők valóban jobban jártak volna, de te nem. Azzal, hogy itt maradtak és lefoglalták az
ellenség többségét, számodra könnyítették meg az utat. A magasabb szintekről csak nagyon
kevesen segítettek másoknak, hogy a hegyhez jöjjenek, de ezek megtették. Még akkor is,
amikor maguk is csak nehezen kapaszkodtak, kinyúltak és felhúztak másokat. Az igazság,
hogy a nagy harcosoknak a legtöbbjét ezek a hűségesek vezették a hegyhez. Ők nem kisebb
hősök, mint azok, akik feljutottak a csúcsra. Hatalmas örömöt okoztak a mennyben azzal,
hogy másokat üdvösségre vezettek. Ezért akart a mennyben minden angyal idejönni és
szolgálni nekik, de csak a legtiszteletreméltóbb angyaloknak engedik meg.
Újra elszégyelltem magam, amiért eddig másként gondolkodtam ezekről a nagyszerű
szentekről. Sokan, akik magasabb szintekre jutottunk, lenéztük őket. Igaz ugyan, hogy a
csatában sok hibát követtek el, de bennük jobban kifejezésre jutott a Pásztor szíve, mint
bennünk valamennyinkben. Az Úr ott hagyta a kilencvenkilencet, és utánament az egy
elveszettnek. Ők ott maradtak, ahonnan még el tudták érni az elveszetteket, de igen nagy árat
fizettek ezért. Én is akartam segíteni, de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá.
Bölcsesség akkor azt mondta:
- Rendben van, hogy szeretnél segíteni, de azzal segítesz a legtöbbet, ha továbbra is azt
teszed, amire elhívást kaptál. Ezek itt mind meg fognak gyógyulni, és feljutnak a hegytetőre.
Ők már gyorsabban fognak haladni, mert te és a többiek előttük jártatok, levertétek az
ellenséget, és kitapostátok az ösvényt. A csatában majd csatlakozni fognak hozzátok. Ők már
semmitől sem félnek, és soha nem fognak meghátrálni az ellenség elől.