A film a thai True nevű telekommunikációs cég reklámja. A történet szerint egy kisfiút lopáson kaptak és a zsebében gyógyszerek voltak, amiket a mamájának akart vinni. Amikor a boltos ezt durva hangon számon kérte, az utcai ételárus észrevette és a kisfiú segítségére sietett. Kifizette az ellopott gyógyszert és még levest is adott a fiúnak.

Eltelt 30 év és a férfi még mindig az utcán árulta az ételt, lánya segítségével. Mindig volt az elesettekhez egy-két jó szava és egy tál meleg leves is jutott a szegényeknek a konyhájából. Egészen addig, míg egy nap össze nem esett és kórházba nem került.

Az orvos közölte a lányával, hogy műtét vár az édesapjára és mellékelte a számlát. Az összeg akkora volt, hogy a házukat és a kifőzdét is el kellett adni. Amikor a lány kétségbeesetten ült az apja betegágyánál egy levelet talált, amiben az állt, hogy a számlát 30 évvel ezelőtt kifizették 3 doboz fájdalomcsillapítóval és egy adag zöldséglevessel…

Forrás: Napi-humor.hu

Történetek

Ez a férfi órákon át ült egy étteremben. Miután elment, a pincérnő élete örökre megváltozott

Megható történetről számoltak be a Love What Matters (A szeretet számít) Facebook oldalán pár napja. Egy Utahban lévő Denny’s gyorsétterem egyik alkalmazottja osztotta meg a nem mindennapi esetet, ezzel a mondattal: “Ma megismertem egy angyalt” A történet egy férfiról szól, aki egy nap azzal...

Árokba esett ember

Árokba esett ember      Történt pedig egyszer, évtizedekkel ezelőtt, hogy egy rendszeresen templomba járó férfi elindult a hit útján, de aztán rövid idő elteltével visszacsúszott, végül pedig az alkohol rabja lett. Az egyik este, - ahogy az már szokássá vált az Ő életében - ismét...

A szeretet, mint idő

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó,...

Mire jó a Biblia olvasás?

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával. Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját. Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte,...

A koldus rongyai

Élt a király palotája mellett egy koldus. Egyik nap meglátott egy hirdetést kifüggesztve a palota kapuja mellett. A király nagy vacsorát rendez. Mindenki, aki királyi ruhába öltözik, bemehet az ünnepségre. A koldus továbbment. Végignézett a rongyain, és felsóhajtott. Biztos, hogy csak a királyok és...

Az igaz szeretet

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30. körül, bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Tudva, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos, kértem, hogy foglaljon helyet. Miközben a rendelőben tettem-vettem, figyeltem,...

Mikor már késő rádöbbenni…

Elolvasni kötelező! : Mikor már késő rádöbbenni… Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De...

Nagypénteki történet

George Thomas plébános volt New England egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog...

A sportkocsi

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.   A fiú véletlenül megtalálta az apja...

Az utolsó taxiút

Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott: pont, mint amikor...
Tételek: 1 - 10 ból 44
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>