Magas hegy csúcsán álltam, ahonnan egy hatalmas síkságra láttam. Előttem széles frontba
rendezett hadsereg menetelt. Az élen haladó tizenkét hadosztályból álló előhad jól elvált az
őket követő katonák sokaságától. A hadosztályok még kisebb egységekből álltak: ezredekből,
zászlóaljakból, századokból és osztagokból. A hadosztályokat zászlóik különböztették meg, az
ezredeket pedig eltérő színű egyenruhájuk.
A zászlóaljakat, századokat és osztagokat vállszalagjuk, vagy vállapjuk alapján lehetett
felismerni. Mindegyikük csiszolt ezüst páncélt viselt, pajzsuk aranyból volt, fegyvereik pedig
aranyból és ezüstből készültek. Hatalmas, tíz-tizenkét méteres zászlókat vittek. Amint a sereg
menetelt, fegyverük és páncélzatuk úgy tükrözte a Nap fényét, mint a villámlás. A zászlók
lobogása és a lábak dobogása pedig mennydörgéshez hasonlított. A Földön valószínűleg még
senki sem látott ehhez foghatót.
Hamarosan elég közel kerültem hozzájuk, hogy láthassam az arcukat is: férfiak és nők, idősek
és fiatalok, minden nemzetből. Elszántság tükröződött mindegyikük arcán, de egyáltalán nem
voltak feszültek. A közelgő ütközet feszültsége töltötte meg a levegőt, de a seregben mégis
kimondhatatlan békesség uralkodott. Tudtam, egyikük sem fél az előttük álló ütközettől. A
szellemi légkör, amit a sereg közelében éreztem, éppoly csodálatos volt, mint a megjelenésük.
Jobban szemügyre vettem az egyenruhájukat. Ragyogó színekben pompáztak. Minden katona
rangjelzést és kitüntetéseket viselt. A tábornokok és más magas rangú tisztek is a sereg
soraiban meneteltek a többiekkel együtt. Bár nyilvánvaló volt, hogy a magasabb rangúak
vezényelték a sereget, senki sem kérkedett a rangjával. A legmagasabb beosztású tiszttől az
egyszerű közlegényig meghitt barátságban voltak egymással. Az eddigi legfegyelmezettebb
hadsereg volt, mégis az egész egyetlen hatalmas családnak tűnt.
Ahogy figyeltem őket feltűnt, hogy egyik sem foglalkozik saját magával, és nem volt bennük
semmi önzés. Nem az identitásuk hiánya miatt, hanem éppen azért, mert tudták, hogy
kicsodák, és mi a dolguk. Nem saját magukkal törődtek, de mások figyelmét sem próbálták
felkelteni. Soraik között sehol sem láttam az egyénieskedő ambícióra, vagy büszkeségre utaló
jelet. Döbbenetes volt látni ezt a sokszínű, ám mégis tökéletes harmóniában levő sokaságot,
amint teljesen egy ütemre léptek. A Földön soha nem volt még ehhez fogható hadsereg.
Ezek után az élen haladó 12 hadosztály mögé kerültem, ahol egy másik sereg menetelt. Ez
sokkal nagyobb volt, több száz hadosztályból állt. Az egységek eltérő létszámúak voltak, a
legkisebb körülbelül kétezer, a legnagyobb pedig több százezer fős lehetett. Bár ez a sereg nem
volt olyan rendezett és színes, mint az előző, a létszáma miatt mégis félelmetesnek tűnt.
Szintén zászlók alatt vonultak, de azok meg sem közelítették az előbbiek méretét és pompáját.
Mindenki egyenruhát és rangjelzéseket viselt, de meglepett, hogy sokuknak hiányos volt a
páncélzata, mások pedig teljesen fegyvertelenül mentek a csatába. Fegyvereik sem voltak
olyan élesek és ragyogóak, mint az első seregéi.
Amint közelebbről megfigyeltem a különböző hadosztályok katonáit, látszott rajtuk, hogy
elszántak és közös célért mennek csatába, de közel sem voltak olyan összeszedettek,
céltudatosak és elszántak, mint az első sereg. Sokat foglalkoztak a saját rangjukkal, és a
körülöttük levőkévei. Ez a zavaró tényező okozta összeszedettségük hiányát. Érezhető volt a
rangok közötti versengés és személyes ambíció is, ami kétségkívül még inkább elvonta
figyelmüket. Mindennek ellenére úgy éreztem, ez a második sereg is sokkal elkötelezettebb és
céltudatosabb, mint bármelyik földi hadsereg. Ez is félelmetes erőt képviselt.
A második sereg mögött egy harmadik haladt, de annyira távol az első kettőtől, hogy nem is
tudtam, látják-e egyáltalán az előttük vonulókat. Ennek a seregnek a mérete sokszorosa volt az
első kettőének. Sok-sok millió katonából állt. Távolról nézve jól látszott, hogy a vonulásuk
iránya állandóan változik, mint egy hatalmas, csapongó röptű madárraj, egyszer az egyik
irányba, majd a másikba söpörtek végig a tájon; sohasem haladtak egyenesen sokáig.
Ötletszerű és kaotikus mozgásuk miatt egyre távolabb sodródtak az első két seregtől.
Közelükbe érve észrevettem, hogy szürke egyenruhájuk piszkos, vasalatlan és rongyos.
Majdnem mindenki sebesült volt és vérzett. Néhányan megpróbáltak menetelni, de a többség
csak sodródott, amerre a többiek is haladtak. Soraik közt állandóan verekedések törtek ki, ez
okozta a legtöbb sérülést is. A katonák egy része megpróbált a seregben rendszertelenül
szétszórt, kopott zászlók közelében maradni. Ennek ellenére sem volt kiforrott önazonosságuk,
mert folyton az egyik zászlótól a másikhoz sodródtak.