A szövetség megváltoztatása és a papság megváltoztatása úgyszólván otthontalanná tette Izraelt.
Elhagyták a pompás templomot, és az utcákon prédikáltak, a ligetekben, és házaknál tartottak
összejöveteleket. Ezek az új szokások igencsak megdöbbentették az embereket.
Az az egy áldozat, amit Jézus bemutatott, véget vetett az állatok leöletésének, a vér bevitelének a szentek
szentjébe.
Ezzel véget ért a bűn elfedezése.
„Ő ellenben, miután egyszer és mindenkorra felvitt egyetlen véresáldozatot a vétkekért (bűnért), leült Isten
jobbjára,” (Zsid. 10,12)
Ez az „egyszer és mindenkorra” való áldozat véget vetett annak, hogy a bűnbakok vigyék el a bűnt.
Olvasd el figyelmesen a 3 Mózes 16-ot, hogy képet kaphass az engesztelés nagy napjáról és a bűnbakról.
Ez volt évente az a nap, amikor megalázkodtak és vezekeltek a nép bűneiért, amikor a főpap elvégezte az
engesztelést a szentélyért, a papokért és a népért.
A főpap félretéve hivatalos díszruháját, először engesztelést végzett a saját és a papság bűneiért, belépett a
vérrel a szentek szentjébe.
Majd vett két kecskebakot a népért. Az egyiket Jahve-ért ölték meg. A másik bak fejére jelképesen
ráhelyezték a nép bűneit – ez lett a nép bűneinek elhordozója –, majd így, már a bűnökkel megterhelten,
elküldték a pusztába.
Márk 15,38 leírja Jézus halálát és azt, hogy a templom kárpitja kettéhasadt a szentély és a szentek szentje
között, ahová a vért szokták bevinni és ráhinteni a kegyelem székére.
Ez jelentette a végét a szentek szentjének a földön.
Ezzel vette kezdetét egy új szövetség az Ő vérében.
Az ApCsel. 20,28 elmondja nekünk, hogy ez Istennek a vére volt. A Zsidó 9,12 szerint Ő vitte be az Istenség
vérét a szentek szentjébe, az új sátorba, amit nem emberi kéz épített, ami a mennyekben van.
Ez volt az, amit Ő „egyszer és mindenkorra való áldozat”-nak nevezett