Az érzéki tudásból származó hit fizikai bizonyítékokon alapszik.
Ilyenkor az emberek abban hisznek, amit látnak, hallanak, vagy érzékelnek.
„Tudjuk, hogy bennünk van a Szent Szellem, mert voltak olyan fizikai bizonyítékaink, amik ezt
bizonyítják. ”
Rengeteg ember okoskodott így, és sajnálatos módon becsapták saját magukat. Ha Isten Igéjébe
vetették volna bizalmukat, mit sem törődve a fizikai érzékszervek diktálta bizonyítékokkal, életük teljesen
másként alakult volna.
Mások miután anyagiakért imádkoztak, nem hittek addig az Igének, amíg nem látták a bizonyítékokat.
Ahogy egyikük mondta: „Amikor meglátom a pénzt, akkor fogom elhinni az Igét.”
Világos előttünk, hogy ez egyáltalán nem hit, mert amit látunk, azt már nem kell hinnünk.
A hit ad kézzelfogható alapot azoknak a dolgoknak, amiket nem látunk, nem érzékelünk vagy nem
hallunk.
Van, aki ezt mondja: „Tudom, hogy meggyógyultam, mert elmúlt a fájdalom.”
Nem pedig azt: „Tudom, hogy meggyógyultam, mert az Ige azt mondja: az Ő sebeivel
meggyógyultam.”
Az Ő hite nem abban volt, amit Isten mondott, hanem abban, amit érzett, látott vagy hallott.
Ezek az emberek az Igét a második helyre teszik az életükben.
A testüket — érzékszerveik otthonát — teszik az első helyre.
Az egyik azt mondja: „Tudom, hogy van üdvösségem, mert megtértem a bűneimből. Felhagytam
minden rossz szokásommal.”
Azok a dolgok, amikre ő az üdvösségét alapozta, mind a saját cselekedetei voltak. Üdvösségének nincs
semmilyen igei bizonyítéka. Fizikai bizonyítékokra hagyatkozott, és nem Isten Igéjét vette alapul.
Egy idő után majd felfedezi, hogy az érzékeink által nyert bizonyítékok nem képesek kielégíteni
szellemünk vágyakozását.
Az érzéki tudásra alapozott filozófia irányítja ma az egyházat, ez azonban nem képes választ adni az
ember szellemének kétségbeesett kiáltására.
Az emberi szellem úgy keresi Istent, mint ahogy a virág keresi a napot.
Ha arra alapozzuk a hitünket, amit tettünk, és ha jobban bízunk a tapasztalatokban, mint az Igében, ez
végül a kételkedésbe és a sötétségbe visz minket.
Ha az érveléseink szerint cselekszünk, nem pedig az Ige alapján, az azt jelenti, hogy az emberben
bízunk, és nem Isten Igéjében.
„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét...” (Jer. 17:5)
44 Igen veszélyes az, amikor más valaki hitében bízunk. Nekünk magunknak kellene bíznunk Isten
Igéjében.
A legtöbb ember, aki nem járatos Isten Igéjében olyan valakit keres, aki elimádkozná érte a hit imáját.
A hit imája időlegesen segíthet, a vége azonban úgy is az lesz, hogy a hitetlenség hatástalanítani fogja az
imákat.
Győztes akkor leszel, ha van saját hited, ha hiszel a saját hitedben, ha saját magad hiszel Isten
Igéjében. Nem beszélni kell a hitről vagy a hit szükségességéről, hanem fenntartás nélkül bízni az élő Igében.
A hitért való ima nem más, mint a hitetlenség imája. Következésképpen az ilyen imára nem jöhet
válasz. Amikor hitért imádkozunk, egyszerűen csak bizonyságot teszünk hitetlenségünkről. Olyasvalamit
próbálunk megszerezni, amit egyedül csak az Ige tud megadni.
Tudjuk, hogy az Igében való egyszerű bizalom sohasem ésszerű az olyan embernek, aki az érzékek
birodalmában él, mert ő csak azt hiszi el, amit lát, hall, vagy amit az értelmével fel tud fogni.
A hit adja meg a valóságát azoknak a dolgoknak, amelyeket az érzéki tudás nem képes felfogni vagy
megérteni.
Ez emeli fel az embert az érzékek birodalmából az újjáteremtett emberi szellem birodalmába.
Az emberek mindig korlátot szabnak a hitnek, ahogy ezt látjuk Márta és Tamás esetében is. Márta azt
mondta: „Uram, immár szaga van [ti. Lázár testének], hiszen negyednapos.”
Tamás azt mondta: „Ha nem láthatom az Ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a
szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az Ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.”
Az ilyen fajta hitet ajánlják nekünk a mi modern vallási vezetőink, viszont ez nem az a hit, amiről
Jézus és az Újszövetség írói beszélnek.
Minket úgy tanítottak, hogy az emberi szakképzettségben higgyünk. Nagyobb a bizodalmunk egy
sebészben, mint az Igében, és nagyon ritkán látjuk az élő Igében való hit valóságos megnyilvánulásait, mert
az emberi szakképzettség és amit úgy hívunk hogy tudomány, átvette az Ige helyét az emberek szívében.
Hitük az emberben van, és az embert tisztelik ajkaikkal.
Megvallásaik nem arról szólnak, hogy Isten Igéje igaz, hanem arról, hogy az ember és az ő szavai
igazak. Azt látjuk, hogy szájukkal Istent tisztelik, de szívükben az emberi erőfeszítésben bíznak.
Az elme szintjén való elfogadás
Az ilyen emberek elfogadják azt a tényt, hogy Isten egész biztosan megsegít minket a bajban, de
amikor arra kerül a sor, mégis a világhoz fordulnak segítségért, ez pedig igen veszélyes lehet.
Az Igének az elme szintjén való elfogadása a hitélet legveszélyesebb ellensége. Az ilyen vallásosnak
tűnik és hangzik. Az ilyen ember még azt is kijelenti: „Én hiszek abban, hogy a Biblia minden szavát Isten
sugalmazta. Én azért küzdök, hogy nekem is meglegyen az a hit, ami egykor a szenteknek volt." Ennek
ellenére nem mernek az Ige alapján cselekedni, nem helyezik az Igét az első helyre, csupán beszélnek az Ige
hitelességéről.
Igen nagy veszélyben van az, aki az Igével csak az elme szintjén ért egyet. Olyan helyen van, ahol
Isten nem tudja elérni őt; a sátán azonban be tud lépni belső világába. Ily módon elveszíti jogait és
kiváltságait Krisztusban.
Cselekedet az Ige alapján
A legnagyobb csata, amit Isten bármely gyermeke valaha is meg fog vívni, a hit csatája.
45 Gyakran elgondolkozunk azon, hogy miért is olyan nehéz a hitünket Istenbe vetni.
Ennek az az oka, hogy a körülöttünk lévő légkörben jelen van az ellenség, és erőivel az igazság ellen
munkálkodik. Mi az ő megtévesztéssel teljes világában élünk, és az általános hitetlenség körülöttünk annyira
körmönfont, hogy szinte alig vagyunk tudatában ennek, ezért nem állunk ellen — és így csak kevesen tudnak
rajta felülkerekedni.
Miközben anyagi helyzetünkkel kapcsolatban Istenbe vetjük hitünket, állandó harcban állunk a
bennünket sújtó pénzügyi válságokkal.
Miközben hisszük, hogy győzelmet arattunk a bűn felett Krisztusban való hitünk által, a
lelkiismeretünk minden pillanatban tudatos harcot folytat a sötétség szellemi seregeivel.
Mialatt Istenbe vetjük hitünket fizikai gyógyulásunkkal kapcsolatban, meg kell vívnunk a harcot az
orvostudomány érveléseivel.
Így egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy olyan sokan kudarcot vallanak hitéletük során. Nem
szabadna megítélnünk vagy szigorúan megbírálnunk azokat, akik elbuknak.
A hit főnév és a hinni ige
A hit főnév és a hinni ige — segíthet az Úrban való hitben, ha megvizsgáljuk ezt a két szót.
A hinni ige, cselekedetet kifejező szó. Azt jelenti, hogy elvenni. Hinni a Biblia értelmében annyit
jelent, mint elvenni, megragadni.
Jézusban hinni azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust mindannak, amit az Írás kijelent Őróla.
Hinni Krisztusban, mint Megváltóban, azt jelenti, hogy elfogadjuk Krisztust Megváltónak; hinni
Krisztusban, mint gyógyítóban, azt jelenti, hogy elfogadjuk Őt gyógyítónak és elismerjük, hogy Ő a mi
személyes gyógyítónk.
Hinni annyit jelent, mint szándékosan cselekedni; amikor hiszek, akkor cselekszem is. Amikor már
cselekedtem, eljutottam arra, amit hitnek hívnak.
A hit főnév.
Teszek egy lépést, és miután megtettem ezt a lépést, megérkeztem.
A hit jelenti a megérkezést.
Hinni ezek szerint annyit jelent, mint cselekedni Isten Igéje alapján. A hit cselekedetet jelent. A
kételkedés azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandók cselekedni Isten Igéje alapján.
Kétfajta hitetlenség létezik: az egyik az, amikor nem vagyunk hajlandók az általunk ismert Ige alapján
cselekedni.
Ezt ellenszegülésnek hívhatjuk. Nem vagyunk hajlandók az általunk megismert igazság alapján
cselekedni; megtagadjuk, hogy ismeretünk fényében cselekedjünk.
A másik fajta hitetlenség az Ige ismeretének hiányából származik.
Nincs meg a tudásunk; innen van, hogy nem is tudunk cselekedni.
Nincs meg a megértésünk; ezért félünk cselekedni.
Cselekednénk, de nem tudjuk hogyan cselekedjünk.
46 Ez utóbbinak orvossága az ismeret; az előbbinek pedig az engedelmesség.