Láttam, amint sok harcos leereszkedett a hegycsúcsról, hogy felváltsák azokat, akik
mindvégig tartották állásait a különböző igazságok szintjén. Ahogyan közeledtek, az Úr
rajtuk tükröződő dicsősége beragyogta az egész hegyet. Hamarosan a hegy annyira
fénylett, hogy teljesen elvakította a megmaradt keselyűket és démonokat. Kis idő múlva
a dicsőség már annyira megnövekedett, hogy a légkör kezdett hasonlítani ahhoz, amilyen
a kertben volt.
Kezdtem: hálát adni és dicsérni az Urat, és abban a pillanatban újra az Ő jelenlétében
voltam. Nehéz volt befogadnom azokat az érzelmeket és a dicsőséget, ami elöntött.
Olyan erőssé vált az érzés, hogy abba kellett hagynom. Bölcsesség mellettem állt.
Vállamra tette a kezét, és ezt mondta:
- Hálaadással lépsz be az Ő kapuin, és tornácain dicséretekkel.
- De annyira valóságos volt! Úgy éreztem, mintha újra ott lennék - kiáltottam fel.
- Ott is voltál – válaszolt Bölcsesség. - Nem az vált valóságosabbá, hanem te változtál meg.
Pontosan úgy, mint amikor az Úr azt mondta a gonosztevőnek a kereszten: ma velem leszel a
Paradicsomban". Bármikor beléphetsz a Paradicsomba. Az Úr, az Ő Paradicsoma és ez a
hegy mind benned élnek, mert Ő él benned. Amiből azelőtt csak ízelítőt kaptál, most mind
valósággá vált, mert feljutottál a hegy csúcsára. Az, hogy te látsz engem, mások pedig nem,
nem azért van, mert beléptem a te világodba, hanem mert te léptél be az enyémbe. Ez az a
valóság, amelyet a próféták ismertek, és amely hatalmas bátorságot adott nekik, még akkor is,
amikor egyedül álltak egész hadseregekkel szemben. Ők nem csak az ellenük összegyűlt földi
hadseregeket látták, hanem a mennyei seregeket is, amelyek mellettük álltak.