A legtöbb keresztény tudomást sem vesz Krisztus jelenlegi szolgálatáról. Sokan, amikor Őrá gondolnak, arra,
hogy Ő az életét adta értünk, csak a halálára és feltámadására gondolnak.
Nem tudják, hogy amikor leült az Atya jobbjára, éppolyan valóságosan elkezdett értünk élni, mint amilyen
valóságosan meg is halt értünk. 18
Ő többé már nem az a megvetett galileai férfi. Ő már nem az a Fiú, aki bűnné lett értünk, akit elhagyott Isten.
Ő a mindenség Ura. Legyőzte a sátánt, a bűnt és a betegséget. Legyőzte a halált.
Övé minden hatalom a mennyben és a földön. (Mát. 28,18)
Bátran cselekedhetünk az Ige alapján, mert Ő áll mögötte. Ő a kezese.
Ő ennek az új szövetségnek a kezese. (Zsid. 7,22)
Jézus a mi Főpapunk
Az Ószövetség főpapja előképe volt Krisztusnak, az új szövetség Főpapjának.
Az Ószövetség idején a főpap egyszer egy évben bement a földi sátorba a bikák és bakok vérével, hogy
elvégezze az évi engesztelést Izrael bűneiért. (Zsid. 10,1-4, Zsid. 9,25)
A papok napi szolgálatban álltak, és ugyanazokat az áldozatokat mutatták be Izrael bűneiért. (Zsid. 10,11)
Krisztus magába a mennybe lépett be az Ő saját vérével örök megváltást szerezve nekünk.
Amikor Isten elfogadta Jézus Krisztus vérét, ezzel jelezte, hogy az igazságosság követelményei be lettek
töltve, és hogy az embert most már törvényesen ki lehet venni a sátán uralma alól, és vissza lehet állítani a
Vele való közösségbe.
Önmaga feláldozásával Krisztus eltörölte a bűnt.
Önmaga feláldozásával megszentelte az embert.
Megszentelni annyit jelent, mint elválasztani, elkülöníteni. Ő elkülönítette az embert a sátán királyságától és
családjától.
Amikor Krisztus a feltámadása után találkozott Mariával (Ján. 20,17), azt mondta neki: „Ne érints meg
engem, mert nem mentem még fel Atyámhoz.”
Akkor készült felmenni az Atyához a saját vérével, ami része volt annak a büntetésnek, amit Ő már kifizetett,
ezért nem volt szabad akkor Őt emberi kéznek megérintenie.
Jézus főpapi szolgálata nem ért véget azzal, hogy bevitte vérét a szenthelyre, Ő még mindig a szenthely
szolgálója (Zsid. 8,2)
A szenthely- illetve szentély-nek fordított görög szó jelentése: szent dolgok.
Ő most a szent dolgokkal szolgál. Ezek a szent dolgok a mi imáink és dicséreteink.
Gyakran nem tudjuk Őt úgy tisztelni, ahogy kellene, Ő azonban veszi a mi nyers kéréseinket és
dicséreteinket, és ezeket széppé teszi az Atya számára.
Az Atya minden imát és minden dicséretet elfogad, ha azok Jézus nevében hangzanak el.
Ő a könyörületes és hű Főpap. Ő meg tud indulni gyarlóságainkon. (Ézsaiás 4,14-16)
Ő az örökkévaló Főpap. (Zsid. 6,19)
Jézus a közvetítő
Amikor Krisztus leült az Atya jobbjára, betöltötte az igazságosság követelményeit, és Ő lett a közvetítő Isten
és az ember között.
Jézus két okból is az ember közvetítője: azért, ami Ő maga, és azért, amit elvégzett.
Jézus először annak következtében lett az ember közvetítője, ami Ő... Ő maga Isten és az ember egyesülése.
Ő az, aki örökké létezett és Istennel egyenlő volt, majd az emberekhez hasonlóvá lett. (Filippi 2,6-7)
Áthidalta azt a szakadékot, ami Isten és az ember között volt. Ő egyenlő Istennel, és egyenlő az emberrel.
Ő tudja képviselni az emberiséget Isten előtt.
Ez azonban még nem volt elégséges alap arra, hogy közvetítő legyen Isten és ember között. Az ember
elidegenedett Istentől, és a sátán ítélete alá került. 19
Ez visz el minket a második tényhez. Jézus az ember közvetítője azért, amit Ő megtett.
Kolossé 1,21-22 „Titeket is, kik egy időben el voltatok idegenülve, kiket ellenségekké tett a rossz
munkákban megnyilvánuló gondolkozásmód, most hústestében a halálon át kiengesztelt, hogy majd szentül,
kifogás és vád nélkül állíthasson maga elé,”
2 Korinthus 5,18 „Aki megbékéltetett minket önmagával, Krisztus által.”
Nem lehetett volna közvetítő Isten és ember között, ha előbb nem történt volna meg a megbékélés Isten és az
ember között.
Az ember nem volt megigazult, mivel a szellemi halál állapotában volt. Amíg az ember ebben az állapotban
volt, nem tudott Istenhez közelíteni. Addig az sem volt lehetséges, hogy az ember egy közvetítő által
közelítsen Istenhez.
Krisztus békéltetett meg minket Istennel a kereszthalála által, hogy most szentként és feddhetetlenként tudja
az embert Isten elé állítani. Ennek következtében az embernek megvan az a joga, hogy Krisztuson keresztül
Isten elé járuljon. Az ember bukásától fogva egészen addig, amíg Jézus le nem ült Isten jobbjára, soha egy
ember sem közelíthetett Istenhez, kivéve, ha az Isten által felállított papság véráldozatot mutatott be, vagy ha
angyalok keresték fel az embert, vagy ha álmot látott.
Azon az alapon, hogy mint Főpap felajánlotta saját vérét, tökéletességre vitte a mi megváltásunkat, betöltötte
az igazságosság követelményeit, és ez tette lehetővé Istennek, hogy törvényesen örök életet adjon az
embernek, igazzá tegye őt, és úgy állíthassa maga elé, mint saját fiát.
Ő a közvetítője az Újszövetségnek. (Zsid. 9,15) Jézus leült. Ő az a főpapi közvetítő, aki az elveszett embert
Isten elé viszi.
Ma az ember semmilyen más módon nem tud Istenhez közeledni, csakis az új közvetítőn keresztül.
Egyetlen áldozatával eltörölte a bűnt, és egy cselekedetével bevitte a vérét a szentek szentjébe.
Ezen egyetlen cselekedet miatt van, hogy – a Zsidó 10,19 kijelentése szerint – most már bátran járulhatunk
az Atya jelenlétébe, és megállhatunk ott kárhoztatás nélkül.
Bárcsak meg tudnánk értetni a gyülekezettel ezt az áldott igazságot.
Olyan sok tanítást hallunk a bűntudatról, és milyen kevéssé vagyunk tudatában Krisztus bevégzett
munkájának.
Halljuk, amint Jézus ezt kiáltja a Zsidó 4,14-16 alapján: „Gyertek csak bátran a kegyelem királyi székéhez,
és vegyétek át az áldásokat, hogy minden szükségetek betöltessék.”
Úgy tűnik nekem, mintha azt mondaná a Mester: „Hagyjátok abba a sírást, hagyjátok abba a panaszkodást,
gyertek örömmel a szeretetajándékok trónjához és engedjétek meg, hogy áldásokkal töltsem meg a
kosaratokat.”
A Zsidó 10,12-13 elmondja, hogy egyetlen áldozatával saját vérét adta, amely most az Atya jelenlétében van,
a kegyelem székén. Ez az áldozat tette lehetővé, hogy az áldások elérhetők legyenek mindazok számára, akik
elfogadják Krisztust, mint Megváltót és mint Urat.
Jézus munkája elvégeztetett. Az Atya szemében a mi megváltásunk tökéletesen befejezett.
Jézus a közbenjáró
Jézus mint Főpap vitte be vérét a szentek szentjébe, betöltötte az igazságosság követelményeit, amelyek a
természetes emberrel szemben fennálltak.
Közvetítőként Ő viszi az elveszett embert Isten elé.
A János 14,6 szerint Jézus az út az Atyához, és senki sem járulhat Isten elé, csak Jézuson keresztül. Mihelyt
az ember elfogadja Krisztust, Isten gyermekévé lesz. Ezután kezdi meg Krisztus a közbenjárást az ő
érdekében.
Jézus tehát a bűnösnek közvetítője, a kereszténynek azonban közbenjárója.
Az első felmerülő kérdés: Miért van szüksége Isten gyermekének arra, hogy valaki közbenjárjon érte? 20
A Róma 12,2 adja meg erre a választ.
Újjászületéskor a szellemünk megkapja Isten életét. Utána arra van szükségünk, hogy elménk megújuljon.
Mielőtt Isten családjának tagjává lettünk, csupán természetes emberek voltunk... A sátán uralkodott
felettünk. A sátán uralkodott elménk felett.
Most, hogy szellemünk megkapta Isten életét, meg kell újítani elménket, hogy megismerjük kiváltságainkat
és kötelezettségeinket, mint Isten gyermekei.
Az újjászületés azonnal megtörténik, elménk megújítása azonban fokozatosan megy végbe. Az Ige
tanulmányozása és az Igében való elmélyülés határozza meg, hogy milyen mértékű ez a fejlődés.
Ezen időszak alatt van szükségünk Krisztus közbenjárására.
Sokszor jelentkeznek feszültségek az Atyával való kapcsolatunkban, mivel nem ismerjük akaratát, sokszor
mondunk és teszünk számára nem tetsző dolgokat.
Másrészt azért is szükségünk van Jézus közbenjárására, mert démonok zaklatnak minket.
A démonok azért zaklatnak minket, mert megigazultak vagyunk. Ők gyűlölnek minket, de ugyanakkor
félnek is tőlünk, mert Isten igaznak nyilvánított minket.
Mivel még nem tanultuk meg teljesen a hatalmunkat gyakorolni, ezért gyakran elbuktatnak minket.
Jézus azonban képes arra, hogy a legvégsőkig megtartson minket, mert örökké él, hogy imádkozzon értünk.
(Zsid. 7,25)
Senki semmivel nem vádolhatja Isten gyermekét. Isten igaznak nyilvánította őt. Nincs senki, aki vádolhatná
őt. Jézus azért él, hogy közbenjárjon érte. (Rám. 8,33-34)
Jézus a szószóló
Mi Krisztuson – a mi közvetítőnkön – keresztül jöttünk az Atyához.
Megtapasztaltuk, hogy milyen csodálatos hatása van az értünk való közbenjárásának. Most ismerjük meg Őt,
mint a mi szószólónkat az Atya előtt.
Sok olyan keresztény van, aki megtört közösségben él, pedig győzedelmes életet élhetne Krisztusban, ha
tudná, hogy Jézus az ő szószólója.
Mivel elménk még nem újult meg és a sátán is zaklat minket, néha bűnt követünk el, és megtörik az Atyával
való közösségünk.
Isten minden gyermeke, aki megtöri az Atyával való közösséget, kárhoztatás alá kerül. Ha nem lenne
szószólója, aki ügyét az Atya elé viszi, igen szomorú helyzetbe kerülne.
Az Igéből tudjuk, hogy ha vétkezünk, van szószólónk az Atyánál.
Vizsgáljuk meg a szószóló jelentését.
A Webster szótárban ezt olvassuk: „Olyan személy, aki egy másik ember ügyét képviseli a bíróságon; aki
védelmet nyújt, aki érvényesíti jogaidat, vagy aki érvekkel támogatja jogaidat, egy támogató; egy
védőügyvéd; olyan személy, akinek az a szolgálata, hogy segítsen.”
Krisztus a mi védőügyvédünk, a mi támogatónk. Ő mindig ott van Isten jobbján, mindig kész arra, hogy
segítségünkre siessen, hogy közbenjárjon értünk.
1 János 2,1 „Kis gyermekeim, azért írom ezeket nektek, hogy ne vétkezzetek. Ha valaki mégis vétkezne, van
Bátorítónk (szószólónk) az Atya felé, az igazságos Jézus, a Krisztus.”
Az 1 János 1,3-9-ben Isten megadta annak a módját, hogyan tartsuk fenn vele a közösséget. Ha vétkezünk, és
így a közösségünk megszakad, bűnünk megvallásával helyreállíthatjuk a közösséget.
Ő csak akkor képes szószólóként fellépni érdekünkben, ha mi megvalljuk bűneinket. Abban a pillanatban,
hogy megvalljuk bűneinket, Ő az Atya elé viszi ügyünket.
Az Ige kijelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson
minket minden hamisságtól, hogy úgy eltörölje bűneinket, mintha azok sohasem léteztek volna. 21
Életbevágóan fontos, hogy a keresztények ismerjék Jézust, mint szószólójukat. Sokan, akik kikerültek a
közösségből, sokszor megvallották már bűneiket, mégsem érezték úgy, hogy bűneikre bocsánatot nyertek,
mert nem tudták, hogy Jézus az ő szószólójuk. Nem fogadták el a bűnbocsánatot, amikor megvallották
bűneiket. Nem cselekedtek az Ige alapján, ami kijelenti, hogy az Atya abban a pillanatban megbocsát nekik,
ahogy megvallják bűneiket.
Egy kereszténynek soha sem szabad annál hosszabb ideig megtört közösségben maradnia, mint
amennyi időbe telik bűnbocsánatot kérni.
Amit az Atya megbocsát, azt el is felejti. Isten egyetlen gyermekének sem szabad soha azt a tiszteletlenséget
elkövetnie az Igéjével szemben, hogy állandóan a régi bűnein gondolkozzék.
Jézus a kezes
Jézus a mi személyes kezesünk. Jézus valamennyi szolgálata közül, amit az Atya jobbján végez, ez a
legalapvetőbb fontosságú.
Az Ószövetség alatt a főpap volt a kezes. Ha ő kudarcot vallott, ezzel megszakadt a kapcsolat Isten és Izrael
között. Az engesztelés vére elvesztette hatékonyságát.
Az Újszövetség alatt Jézus az új szövetség főpapja és kezese.
A mi helyzetünk az Atya előtt teljesen biztonságos. Tudjuk, hogy egész életünk során ott van Isten jobbján
egy ember, aki értünk van ott.
Ő képvisel minket az Atya előtt.
Ő mindenkor meg tud állni az Atya előtt.
Bármilyen helyzetbe kerüljünk is, mindig van valaki, Aki minket az Atya előtt képvisel.
A mi helyzetünk biztonságos.