Majdnem elviselhetetlen szomorúság tört rám. Megértettem, hogy amit dicsőségben
megkaphattam volna, azt csak próbákon keresztül érhetem el, de még ennél is rosszabb volt,
hogy az előbb még oly ragyogó dicsőséget most már alig láttam.
- Uram, nagyon sajnálom, amit tettem. Most már tudom, mennyire helytelen volt. Nagyon fáj,
alig tudom elviselni, hogy vétkeztem. Nincs rá mód, hogy bocsánatot nyerjek, és azonnal
visszakapjam a látásom? Hogy lehet az, hogy egyetlen pillanatnyi büszkeség ilyen súlyos
következményekkel járjon? - kérleltem.
Már megbocsátottam. Mindezt nem büntetésből teszem veled. Ezért, és minden más bűnért is
megfizettem az árat. Kegyelmem által élsz. Nem az igazságosság Törvénye miatt történik majd
mindez veled. Kegyelmem miatt van, hogy a bűn következményekkel jár. Le kell aratnod, amit
elvetettél, másképp nem bízhatnám rád hatalmamat. Amikor Sátán megtette az első lépését a
büszkeség és Önzés irányába, angyalaim sokasága követte - akiket az ő fennhatósága alá
rendeltem. Ádám bűnéért is rengetegen szenvedtek. Akikre ekkora hatalmat bízok, ennek
megfelelő felelősséget is kapnak. Nincs igazi hatalom felelősség nélkül. A felelősség bizony azt
jelenti, hogy mások fognak szenvedni, ha te letérsz az útról. A hibák következményekkel járnak.
- Minél nagyobb hatalmat bízok rád, annál többet segíthetsz, vagy árthatsz a többieknek. Ha
tetteid következményeit eltörölném, akkor egyúttal a felhatalmazást is elvenném tőled. Ti az Új
Teremtés részei vagytok, amely messze felülmúlja az elsőt Azokra bízom a legnagyobb
felelősséget, akiket a Velem való együtt-uralkodásra
hívtam el: magasabb tisztségbe, mint amilyet valaha a Sátán viselt, aki hatalmas angyal volt
ugyan, de nem volt Isten fia. Benneteket örököstársaimnak hívtalak el. Egész életetek, a próbák
és kijelentések egyaránt arra szolgálnak, hogy megtanítsanak a hatalom felelősségére.
Minden dologban, amit meg kell tanulnotok, van előttetek egy könnyebb és egy nehezebb üt.
Ha megalázod magad, és ráesel a sziklára - összetörsz; de ha nem, akkor a szikla zuhan rád és
izzé-porrá zúz. A végeredmény mindenképp Összetörtség lesz, - és ez nem más, mint az alázat.
A büszkeség okozta az első bukást: a kegyelemből való kiesést, és azóta is a legtöbb hasonló
esetet A büszkeség mindig tragédiába, sötétségbe és szenvedésbe torkollik. Érted teszem és
azokért, akiket szolgálnod kell azzal a hatalommal, amivel föléjük állítottalak, hogy nem
mentelek fel ez alól a fenyítés alól, s le kell aratnod, amit vetettél.
- Míg Adónia azzal dicsekedett, hogy apja, Dávid Király soha nem fenyítette meg, Salamon
éppen azért panaszkodott, hogy Dávid milyen szigorúan bánik vele. Bár Salamon úgy
gondolta, hogy ez nem igazságos, Dávid mégsem volt igazságtalan, hiszen tudta, hogy
Salamonból király lesz. Azoknak van szükségük több megfegyelmezésre, fenyítésre,
gyakorlatozásra és kiképzésre, akiket Isten arra hívott el, hogy nagyobb hatalmat bízzon rájuk.
- Azért vakultál meg, mert kiléptél az alázatosságból, és! a büszkeség útján indultál el. Aki
alázatos, azt nem lehet megsérteni. Ha megsértődsz, vagy úgy érzed, hogy megaláznak, nem
becsülnek kellőképpen, vagy zavarba jössz és szégyenkezel magad miatt, akkor éppen a büsz-
keség első lépéseit teszed meg. Figyelmeztessenek ezek az érzések arra, hogy eltávolodtál a
bölcsesség útjától,
és soha ne engedd, hogy ezek vezéreljenek, különben még mélyebbre zuhansz. Örömmel fogadj
minden meg-alázást, mert így később több hatalmat bízhatok rád.
- Ne az erősségeiddel, hanem gyengeségeiddel dicsekedj. Ha mások épülésére nyíltan beszélsz
kudarcaidról, akkor Én is napvilágra hozhatom győzelmeidet, „mert mindenki, aki
felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Tudtam, hogy minden szava igaz. Ezt az üzenetet magam is sokszor prédikáltam. Eszembe
jutott, hogyan figyelmeztette Pál Timóteust, hogy tanuljon saját tanításaiból, és ráébredtem,
hogy nekem talán jobban szükségem lenne a saját tanításaimra, mint a hallgatóimnak. Most
már jobban szégyelltem a fényes páncélt, mint a kopott köpenyt, amit még szorosabban
összehúztam magamon. Ekkor szemem megvilágosodott, látásom sokkal élesebb lett, bár még
mindig messze nem olyan tiszta volt, mint korábban.
Majd az ajtó felé fordultam. Féltem visszamenni, amíg a látásom nem javul még jobban.
- Most menned kell - mondta Bölcsesség.
- Mi van a túloldalon? - kérdeztem.
- A rendeltetésed - felelte.
Tudtam, hogy valóban mennem kell. Nagyon sajnáltam, hogy ezúttal nem a korábbi
éleslátásommal lépek át az ajtón, hisz jól tudtam, milyen sötétség vár rám a túloldalon. Egy
ideig még mások segítségére fogok szorulni - gondoltam magamban, és eldöntöttem, hogy csak
az Úrban fogok bízni, nem pedig a saját látásomban. Ettől a látásom azonnal még élesebb lett.
Majdnem visszafordultam az ítélet Terme felé, hogy lássam, még mindig olyan ragyogó-e,
mint korábban, de azután mégis úgy döntöttem, hogy jobb, ha nem nézek vissza. Ekkor
Bölcsesség újra megjelent mellettem, majdnem ugyanolyan ragyogással, mint korábban. A
szemem olyan gyorsan hozzászokott a fényhez, hogy most már ránézhettem. Nem mondott
semmit, de már az is felbátorított, hogy láthattam. Közben még mindig azon bánkódtam, hogy
nem hallottam a teljes üzenetet, amit a tanúk fellegétől kaphattam volna.
- Ha a megbánásból elhatározás születik, a próbatétel sokkal könnyebb lesz. így, mikor
ellenségeid megjelennek és megpróbálnak föléd emelkedni, még több hatalmat adok neked,
hogy ellenségeimet legyőzzed.
Amint visszafordultam az ajtó felé, elcsodálkoztam. Most sokkal több részletet fedeztem fel
rajta, s egy pillanatig azt hittem, hogy másik ajtónál állok, ilyen gyönyörű ajtót még itt fent
sem láttam. Magas rangú tisztségek nevei voltak ráírva a legszebb írással, mind aranyból és
ezüstből. Számomra ismeretlen drágakövek díszítették, melyekről le sem tudtam venni a
szememet. És mind éltek! Az egész ajtó eleven volt!
Amint az ajtót csodáltam, Bölcsesség kezét vállamra tette. - Ez az ajtó vezet az Én házamba. -
Ekkor értettem meg, hogy az a vonzalom, melyet az ajtó iránt éreztem, ugyanaz volt, mint
amikor Őrá néztem. Valahogyan Ő Maga volt az ajtó. De hogy lehet, hogy ezt a káprázatos
szépségű ajtót az előbb olyan közönségesnek és ellenszenvesnek láttam? - töprengtem
magamban. Az Úr válaszolt erre a kimondatlan kérdésemre is.
- Igazi mivoltában nem láthatod meg Házamat, amíg nem látsz meg Engem népemben.
Mielőtt levetted a köpenyed, már kezdted hallani a hangomat az enyéimen
keresztül, s megnyílt a szemed, hogy házamat olyannak lásd, amilyen valójában. De még
sokkal több dicsőség rejlik benne, mint amit most látsz. Ez még csak az ajtó, ami odabent uan,
az sokkal dicsőségesebb. Amikor visszatérsz a te idődbe, ezt keresd - az Én Házamat! Oda
vezesd népemet! Az Én Házamért harcolj, és ennek építésében segíts!
Bölcsesség kezével a vállamon az ajtó felé indultam. Nem nyílt meg előttem, hanem egyenesen
átmentem rajta. Leírhatatlan, amit ekkor éreztem. Egy szempillantás alatt megláttam az eddigi
korok minden dicsőségét. Egynek láttam a Mennyet és a Földet; az angyalok sokaságát, és az
emberek sokaságát, akik még az általam eddig látott angyaloknál is nagyobb dicsőségben ra-
gyogtak. Mindnyájan az O házában szolgáltak.
Most már tudtam, mi az elhívásom. Bár oly sok mindent átéltem, mégis tudtam, hogy
küldetésem és vándor-utam csak most kezdődik igazán.
Reménység ajtaja alapítvány Budapest 2000
Fordította Simonfalvi Krisztián
Lektorálta Szőcs Zoltán