Az imában való szellemi kezdeményezőkészségünket akadályozza, ha elhanyagoljuk az Ige olvasását
és az Igével való táplálkozást. Nyilvánvaló, hogy ez egy alacsony szintű szellemi közösséget jelent.
Amikor elveszítjük szellemi kezdeményezőkészségünket, azt veszítjük el, ami nehéz helyzetekben
győzelemre tudna vezetni bennünket. Ideje lenne már, hogy átadjuk magunkat az Ige tanulmányozásának. Az
számít, hogy saját magunk mennyit tanulmányozzuk az Igét.
Amikor a hit elveszíti bátor kezdeményezőkészségét, az érzékek veszik át az irányítást.
Amikor a szellemi dolgok második helyre szorulnak, nyilvánvaló, hogy az isteni dolgok valósága
elhalványul; az érzéki tudás lassan, de biztosan a helyére lép, és átveszi a vezető szerepet. Ez lesz a
meghatározó erő a „ keresztutakon” , amikor szükségünk lenne a megfelelő szellemi ítélőképességre, hogy jó
döntéseket hozzunk.
Nem engedhetjük meg, hogy negatív módon viszonyuljunk az Igéhez.
Ahelyett, hogy az Igét cselekednénk, csupán értelmi egyetértésben vagyunk az Igével.
63 Ilyenkor a szív már nem mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban ma.”
Amikor a szellemi kezdeményezőkészség leapad, az ember már nem mondja azt: „Nagyobb Ő, Aki
bennem van, mint azok az erők, amik körülvesznek engem.”
Ekkor az Írás hatalmas dolgai csupán tantételekké válnak, és nem élő valóságot jelentenek. Ekkor
többet adunk az emberek véleményére, mint Isten Igéjére. Ebből származik a kisebbségi érzésünk a szellemi
birodalomban.
Amikor az ember szíve elveszti a bátorságot az Úr felé, azt a bátorságot, hogy félelmet nem ismerve
képes az Ige szerint cselekedni, akkor veszélyben van. Az imaélet elveszti valóságosságát, és az érzékek
dolgai foglalják el a helyét.
Tudnunk kell, hogy ez már valóságos szellemi betegség. A test most már támogatás nélkül marad. Egy
külső erő irányítja az elmét, amiben betegség és félelem fejlődött ki, és az ember veszélyes helyzetbe került.
Az egyedüli gyógymód az, hogy visszatérünk az Igéhez, és bátran elfoglaljuk a helyünket. Kitartóan
ragaszkodunk az Ige megvallásához.
Most már te vagy a felelős
Láttuk, milyen csodálatos lehetőségei vannak annak a hívőnek, aki tudja, hogy mekkora hatalom és erő
van Jézus nevében. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ez a tudás felelősséggel jár. Most már
sohasem lehetsz ugyanaz a keresztény, aki a múltban voltál.
Már van fogalmad arról, hogy mit tehetsz meg, ha mered használni azt a hatalmat, ami most már a
sajátod, mivel abban a pillanatban, hogy újjászületsz, a név a tiéd lesz. Ez ad neked lehetőséget arra, hogy
segíts a körülötted levő embereknek.
Legtöbbünket úgy neveltek, hogy állandóan panaszkodjunk gyengeségeink és kudarcaink miatt, és úgy
lássuk magunkat, mint akik képtelenek vagyunk bizonyos dolgok megtételére.
Ezzel a névvel azonban tudnánk segíteni a betegeken és szükségben lévőkön. Vannak emberek, akiket
bizonyos szokások tartanak megkötözöttségben, a sátán uralkodik felettük irgalmatlan kézzel; ők szabaddá
válhatnának, ha elfoglalnánk a helyünket.
Kérlek figyeld meg a különbséget a János 14:13–14, és a János 16:23–24 között. „És akármit kértek
majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőítessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én
nevemben, én megcselekszem azt.”
Ehhez jön még a Márk 16:17–18,20.
„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken
szólanak. Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és
meggyógyulnak. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és
megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követik vala.”
Jól figyeljük meg, hogy ezek az igeversek különböznek a János 16:23–24-től, ahol Jézus azt mondja:
„És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről [azaz nem hozzám fogtok majd imádkozni]. Bizony,
bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig
semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.”
Ebben az igeversben, te az Atyához imádkozol Jézus nevében. Dicséreteiddel és kéréseiddel Jézus
nevében járulsz az Atyához.
Abban a másik igeversben nem imádkozol, hanem használod a név hatalmát a betegek gyógyítására,
ördögök kiűzésére, férfiak és nők megszabadítására.
64 Ezt mutatja be az ApCsel. 3:1–10 igerész. Péter nem imádkozott, amikor azt mondta a sánta embernek:
„a názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!”
Az Apostolok cselekedeteiben nem találunk feljegyzést arról, hogy imádkoztak volna a betegekért.
Egyszerűen a betegekre tették a kezüket, és megparancsolták az ellenségnek, hogy távozzon, a betegeknek
pedig, hogy keljenek fel és járjanak.
A Márk 16-ból láthatjuk, hogy az újjászületés pillanatától kezdődően az embertől elvárják, hogy
kezdje el használni a nevet. Tedd a kezedet a betegekre és mondd: „Betegség, hagyd el ezt a testet!”
Egy másik döbbenetes dolog, hogy a nevet főként olyan emberek gyógyítására használták, akik nem
voltak keresztények. Nyilvánvalóan Isten ilyen módon hirdette ezt a szolgálatot. Így te is ráteheted a kezedet
azokra, akik még nem üdvözültek.
Amikor rájövünk arra, hogy ezt a hatalmat Krisztus testének minden tagja személyre szólóan
megkapta, nemcsak azok, akik szolgálatban állnak, ez teljes mértékű felelősséget jelent valamennyi hívő
számára. Nem csak tagja vagy a testnek, hanem felelősségteljes tagjává lettél e testnek.
Egy másik fontos tény az, hogy a János evangéliumtól kezdve a hit vagy a hinni szavak nem kerülnek
említésre a hatalomról szóló igeversekben. Nyilvánvaló, hogy a hívőnek joga volt használni a nevet, és nem
a hit kérdése merült fel, hanem az, hogy engedelmesen használja-e azt a képességet, amit Isten adott neki.