Róma 4:17.
Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged. Az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és AZOKAT, AMELYEK NINCSENEK, ELŐSZÓLÍTJA MINT MEGLEVŐKET.
A hit működésének egy olyan alapelvét ismerjük meg, ami hozzájárul az imáink eredményességéhez, imádságainkat hatékonyabbá teszi, illetve meggyorsítja a válaszokat. Nem közvetlenül kapcsolódik az imádsághoz, mégis hallanunk kell róla, hogy hozzásegítsen minket a sikeres imaélethez.
Amikor Isten megálmodta az ember teremtését, az embert Isten képére és hasonlatosságára hívta életre. Ez azt jelenti, hogy az ember sok tekintetben hasonlít a Teremtőjére, Istenre.
Mózes első könyvében, az első fejezetben megismerhetjük Istenünk egyik fontos tulajdonságát. A teremtés különböző szakaszaiban mindig így szólt: Legyen... és lett.
Szavainak teremtő erejével hívta létre a világosságot, az égboltozatot, a szárazföldet, a zsenge füvet, a gyümölcsfát, a világító testeket az ég boltozatán, a tenger halait, a madarakat, a barmokat. Miután mindezt megteremtette, így szólt Isten: Teremtsünk embert, hogy mindezek felett uralkodjék.
Istennek erre a teremtő hitére utal a Róma levélben ez a mondat: amelyek nincsenek, előszólítja, mint meglévőket. Nemcsak a teremtésben találjuk Istennek ezt az előszólító hitét. Ha tovább tanulmányozzuk a Bibliát, újra és újra találkozhatunk vele.
A hit szava valóságot teremt
Igen tanulságos lesz számunkra, ha megtekintjük az előszólító hit erejét Ábrám és felesége, Szárai életében. Ábrám hetvenöt esztendős volt, amikor Isten megjelent neki, és elhangzott az ígéret:Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. A te magodnak adom ezt a földet.
(1 Mózes 12:2.) Majd Isten hamarosan megismétli Ábrámnak tett ígéretét: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná teszem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.
(1 Mózes 13:14-16.)
Esztendők telnek el, de Ábrám és Szárai még mindig nem látják Isten ígéretének beteljesedését. Isten újra megjelenik Ábrámnak egy látomásban, és harmadszor tesz ígéretet neki arra, hogy megsokasítja az ágyékából születő magot, gyermekük azonban ezek után sem született. Ábrám szavaiból kicseng, hogy nem is nagyon tervezi másként. Úgy gondolta, ha eddig nem született meg a gyermek, akkor már nem is fog, hiszen az idő múlása egyre valószínűtlenebbé tett a gyeremek születését, és úgy vélte, hogy magzatok nélkül marad.
1 Mózes 15:1-5.
Lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám, én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkül járok, és az, akire az én házam száll, a damaszkuszbeli Eliézer? [...] Ímé, énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr őhozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. És kivitte őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és monda néki: Így lészen a te magod.
Tovább teltek az évek, Ábrám nyolcvanöt esztendős lett, még mindig nem született meg várva várt gyermekük, ezért Szárai úgy gondolta, nem várhatnak tovább Isten ígéretére, valamit tenniük kell. Szárai kigondolta, Ábrám megcselekdte.
Ekkor születik meg Ábrámnak az egyiptomi szolgálólánytól, Hágártól a fiúgyermek: Izmáel.Izmáel azonban nem hitből, hanem emberi okoskodásból született, és Isten nem rá gondolt, amikor az örököst megígérte. Az örökösnek változatlanul Ábrámtól és Száraitól kellett megszületnie, a hitük által, Isten szava szerint.
Eltelik újabb tizennégy év, Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, a megígért gyermek még mindig nem született meg, bár az első ígéret elhangzása óta immár huszonnégy év telt el. Mekkora esélyt adnánk egy százesztendős férfinek és egy kilencven éves asszonynak arra, hogy gyermeke szülessen?
Ábrám is hozzánk hasonlóan vélekedett erről, mert Isten ismételt ígérete hallatán: orcájára borula, és nevete és gondolá az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilncven esztendős lévé, szülhet-e?
(1 Mózes 17:17.) Ábrámnak a gyermek születését illetően kétségei voltak a fejében.