Egy újabb terület, ahol megtapasztalható, hogy a szentek szíve eggyé kovácsolódik: Isten szoros egységben való dicsérete. Isten dicsérete során megtörténhet, hogy a szentek szíve olyan egységbe kerül, hogy egy szívvel-lélekkel tudják megérinteni az Atya szívét. A világon mindenfelé összegyűlnek a hívők istentiszteletre vasárnapról vasárnapra, és bár a dicséret része az összejövetelnek, mégis igen ritkán tapasztalható, hogy létrejön ez a csodálatos légkör, amelyben Isten különleges módokon képes megnyilvánulni, mert az emberek szíve-lelke egyként áll a trón előtt.
Az ó szövetségben Salamon templomának felszentelésekor találkozhattunk ilyenfajta dicsérettel, ahol a természetfeletti ilyen módon megnyilvánul.
2 Krónikák 5:12-14.
Annakokáért az énekes leviták mind, amennyien voltak, Asáf, Hémán, Jedutun, az ő fiaik és testvéreik fehér ruhákban, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal állanak vala napkelet felől az ortálnál és ővelük százhúsz kürtölő pap; mert a kürtölőknek és éneklőknek volt tisztükegyenlőképpen zengeni az Úrnak dicséretére és tisztére. És mikor nagy felszóval éneklének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dicsérvén az Urat, hogy Ő igen jó és örökkévaló az Ő irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel, annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Isten házát.
A templomban jelenlévő papok és dicsérők olyan egységben emelték fel a hangjukat az Úr magasztalására, hogy az Úr dicsősége, mint sűrű köd, betöltötte az egész templomot.
Ma sem kevésbé fontos, hogy a zeneszolgálatban állók tejes egységben legyenek, ne legyen közöttük széthúzás, versengés és viszálykodás. Istennek hatalmas ereje nyilvánul meg olyankor, ha a dicsérők az istentiszteleten jelenlévő hívekkel egységbe kerülnek, és szívük-lelkük rezonanciába kerül Isten szeretet-szívének szeretethullámaival.
Egy újszövetségi példa jöjjön most az egy szívvel-lélekkel való dicséretre. A történet Pálról és Silásról szól, akiket megvertek, és kalodába szorított lábakkal a tömlőc mélyébe zártak. Pál és Silás imádkozott, azután pedig Isten dicsőítésébe kezdtek.
Ap.Csel. 16:25.
Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.
Miután reménytelennek tűnő helyzetükben kimenekedésért imádkoztak, nem fohászkodtak újra és újra a kiszabadulásért, ahogy azt sok keresztény tette volna. Helyette Isten dicsőítésébe kezdtek,olyan hangosan, hogy a fogolytársaik mind hallották őket. Dicséretükkel úgy megérintették az Atya szívét, hogy egy hirtelen nagy földindulás az egész helyet megremegtette, megnyíltak az ajtók, és mindnyájuk bilincsei leestek. Isten hatalmasan meg tudott nyilvánulni közöttük az egységbe került szívek kitartó dicsérete által.