A film a thai True nevű telekommunikációs cég reklámja. A történet szerint egy kisfiút lopáson kaptak és a zsebében gyógyszerek voltak, amiket a mamájának akart vinni. Amikor a boltos ezt durva hangon számon kérte, az utcai ételárus észrevette és a kisfiú segítségére sietett. Kifizette az ellopott gyógyszert és még levest is adott a fiúnak.

Eltelt 30 év és a férfi még mindig az utcán árulta az ételt, lánya segítségével. Mindig volt az elesettekhez egy-két jó szava és egy tál meleg leves is jutott a szegényeknek a konyhájából. Egészen addig, míg egy nap össze nem esett és kórházba nem került.

Az orvos közölte a lányával, hogy műtét vár az édesapjára és mellékelte a számlát. Az összeg akkora volt, hogy a házukat és a kifőzdét is el kellett adni. Amikor a lány kétségbeesetten ült az apja betegágyánál egy levelet talált, amiben az állt, hogy a számlát 30 évvel ezelőtt kifizették 3 doboz fájdalomcsillapítóval és egy adag zöldséglevessel…

Forrás: Napi-humor.hu

Történetek

Várj három napot

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett. Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.     A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős...

Amikor elegem lett belőle, megölelt

  Amikor elegem lett belőle, megölelt Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29)     Amikor pedig egy nehéz időszakot éltem meg, Bob azt mondta:...

Léteznek-e fodrászok?

  Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:  "Én nem hiszem hogy Isten...

A szeretet egy döntés

    A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást: - De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi. - De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap. - válaszol a néni. A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét...

Add tovább

 Ne várj valami különleges alkalomra, ahhoz, hogy kifejezd a szeretetedet, a mindennapok számtalan ilyet kínálnak.  Sokszor apró figyelmesség is képes változtatni. Csak vedd észre és add tovább!     Forrás:www.uzenetek.com/2013/01/add-tovabb.html#axzz2RhTU5U9l  

Az én hűséges"Barátom"

  AZ ÉN HŰSÉGES BARÁTOM Be szeretném mutatni az én Barátom Jézust, ahogy én látom és ismerem Őt. Az életem folyamán már egy pár barát volt az életemben és párszor  voltam én  is barát mások életében. Kezdődött az óvodában, majd folytatódott az iskolában és így tovább. Csalódtak...

Egy gazdag család

  Egy gazdag család         Sosem felejtem el 1946 húsvétját. 14 éves voltam akkor. 12 éves öcsémmel, 16 éves nővéremmel és édesanyámmal éltünk. Édesapám öt évvel azelőtt meghalt, kereset és pénz nélkül maga mögött hagyva négy iskoláskorú gyermekét. 1946-ban egyik...

Levél Neked

  Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt a jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál. Egyszer egy ideig várnod kellett, 15 percig tétlenül...

Hol vannak a Te isteneid

    Egyszer Isten mondta ezt az Ő népének: Hol vannak isteneid, amelyeket készítettél? Keljenek fel, és most, amikor bajban vagy, segítsenek rajtad, ha tudnak! Miféle istenekről beszél itt Isten az Ő választott népének?   Ilyen ostobává lett a nép — ezt olvassuk a megelőző...

Amikor a hullámok összecsapnak a fejed felett

  Jézus ezután nyomban kényszeríttette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magányosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már messze...
Tételek: 31 - 40 ból 44
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>