Hadd kérjem arra a kedves Olvasót, hogy mielőtt hozzáfogna e könyv elolvasásához, gondolja
át a következő három megjegyzésemet!
A nagy érdeklődésre való tekintettel újranyomtattuk "A látás"-t, melynek üzenetét 1973-ból
kell értelmezni. Az eredeti tartalmat csupán a 7. és 8. fejezettel bővítettük. Mára számos
előrejelzés beteljesedett, mások a közeljövőben fognak megtörténni, ismét mások pedig
valamikor később az elkövetkező évek során. Kérem, hogy senki ne olvassa könyvemet azzal a
várakozással, hogy mindegyik csapás máról holnapra végbemegy, hiszem azonban, hogy a
látás nagy része még e nemzedék életében beteljesedik.
A látással nem áll szándékomban semmilyen doktrinális álláspont mellett kiállni, így amikor
például a keresztények üldöztetéséről beszélek, nem a Nagy Nyomorúságra gondolok. Nem
kívánok vitába szállni azzal kapcsolatban sem, hogy Krisztus visszajövetelekor a keresztények
pontosan mikor ragadtatnak el a földről. Ez a látás nem doktrinális állásfoglalás.
A látás nem "félelemgerjesztő" üzenet akar lenni. Egyesek azt mondják majd, hogy a látással
csak előidézek majd néhány csapást, és hogy az ember "azt kapja, amit prédikál". Ezzel a
legkevésbé sem értek egyet, e logika szerint ugyanis Noé is maga idézte elő az árvizet, amikor
arról prédikált. Megosztom a látásomat, és ami a más véleményen lévőket illeti, nem fogok
többet védekezni. Az üzenet valós voltát csakis az idő és az események igazolhatják majd.
Isten lesz a bírám, így bármit mondjanak is barátaim vagy ellenségeim, nem akadályozhatnak
meg feltett szándékomban, hogy figyelmeztessem olvasóimat: a leírtak igazak.
David Wilkerson
Bevezetés
Egész életem során összesen két ízben kaptam látást. Az elsőt 1958-ban, amikor a mennyei
látomás egy pennsylvaniai kisvárosból New York City-be hívott, hogy az ottani tinédzser
bandákkal és drogfüggő fiatalokkal foglalkozzam. Nem téves látásról volt szó, helytállóságát
most, évekkel később világszerte megtalálható ifjúsági központjaink bizonyítják. Az egykori
bandatagok és drogosok nem csupán megtértek, hanem ma már sokuk gyülekezeti
szolgálattevőként és misszionáriusként hirdeti az evangéliumot.
A második látást ez év (1973) tavaszán kaptam; ez három, a földet sújtó, tragikus kimenetelű
csapásról szól. Nem láttam vakító fényeket, nem hallottam hallható hangot és angyalok szavát
sem. De ahogy az egyik este imádkoztam, olyan erővel ragadott meg a világkatasztrófák
látomása, hogy nem tehettem mást: letérdeltem, döbbenten és csodálattal figyeltem, s
befogadtam a látottakat.
Először nem akartam elhinni mindazt, amit láttam és hallottam. A látás üzenete túlontúl
rémisztő volt; túl apokaliptikus és túl nyugtalanító materialista elmém számára, ám a látás
éjszakáról-éjszakára, újra meg újra visszatért. Lehetetlen volt nem tudomást venni róla.
Mélységes, szívből jövő meggyőződésem, hogy ez a látás Istentől ered, igaz, és be fog
teljesedni. Ám a látás ezzel egyetemben komoly önvizsgálatot követelt tőlem, először ugyanis
féltem, hogy az emberek többsége nem hisz majd nekem, vagy fanatikus őrültnek
bélyegeznek. Beszéltem az üzenetről néhány közeli barátomnak és munkatársamnak, s óva
intettek attól, hogy megjelentessem. Ki akar a jólét idején gazdasági válságról hallani, vagy
egy eljövendő ítéletről, amikor sokak számára már így is nagyon nehéz az élet? Ki hiszi majd
el, hogy noha most még vallásszabadságot élvezünk, ennek az állapotnak hamarosan vége
szakad, s hogy a Jézus mozgalom helyébe nemsokára egy Jézus ellenes mozgalom lép majd?
Ám minden félelmem és aggodalmam dacára képtelen vagyok tovább elhessegetni magamtól a
látás nyilvánosságra hozatalának kényszerítő gondolatát. Ha ugyanis csakugyan megértettem
valamennyire a mennyei vezetést, Isten azt kéri tőlem, hogy bátran szóljak. Megvizsgáltam a
látást Isten Igéjének a fényében is, s a Szentírás is megerősíti a benne foglaltakat. A látás
némely eleme az igen közeli jövőben fog beteljesedni, míg más események távolibbak ennél,
hiszem azonban, hogy minden említett történés még a jelen generáció életében végbemegy!
Hiszem, hogy napjainkban azokat az időket éljük, amelyekre a Biblia „a nyomorúságok
kezdete”-ként utal. A világ elképzelhetetlen mértékű nyomorúságnak néz elébe, s a föld már
most is Isten haragját ízlelheti. Az emberek többsége értetlenül figyeli, mi történik a
természettel, az erkölcsi normákkal és a társadalommal. Hiszem, hogy a mostani események
természetfeletti eredetűek és nem állnak az emberek irányítása alatt.
Olvasóim közül sokan könnyedén megfeledkeznek majd a látás üzenetéről a mostanihoz
hasonló „pihenők” idején, amikor az emberek kicsit fellélegezhetnek. Bizony nehéz az ítéletre
gondolni, amikor egy homokos tengerparton sütkérezünk! A földrengések, éhínségek, árvizek
és más egyéb katasztrófák hihetetlen távolinak tűnnek, miközben az ember motorcsónakkal
szeli át egy festői tó vizét. Ki tudná elképzelni, milyenek lehetnek a szűkös és nehéz napok,
amikor csak úgy dől a pénz, amikor mi sem természetesebb a szabadságnál, és amikor a
tévésorozatok olyan rózsaszín képet festenek az életről?
Márpedig Isten figyelmeztet bennünket: a katasztrófa váratlanul köszönt majd be – akkor,
amikor minden ember azt kiáltja, hogy „béke és biztonság!”. Noé idejében is akkor jött az
árvíz, amikor az emberek ettek, ittak, házasodtak, váltak és pazarul éltek. A tömegek, akik
gúnyt űztek a próféta „hihetetlen látásából”, egyszer csak, váratlanul, Isten haragjával találták
szembe magukat.
Hadd kérjem hát az olvasót, hogy mielőtt még egy fanatikus őrült agyszüleményének
bélyegezné és gyorsan félredobná könyvemet, hallgasson rám egy percet! Mi van akkor, ha
mégis igaz? Mi van, ha csakugyan Isten maga mondta nekem mindezeket? Nem lehetséges-e,
hogy látásom valóban Istennek emberi csatornán keresztül érkező üzenete ez az
elkényelmesedett, mélységes álomba zuhant világhoz? Ne feledjük azt sem, mit mond a Biblia:
„Az utolsó napokban ifjaitok látásokat látnak.”
Ez esetben, kedves Barátom, ideje teljesen felkészülnünk! A „készülődés” ideje már régen
lejárt; későre jár, s az idő kevés. Olvassa tehát mindenki nyitott szívvel ezt a könyvet, s az
utolsó fejezetben a megoldást is megtalálja majd!
