Most rajtad a sor!!!

 

Jób így szólt Istenhez: „álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem” (Jób 7,14), majd nyomorúságos helyzetében a következőképpen vallott: „Vétkeztem! […] Magamnak is terhére vagyok!” (Jób 7,20 – King James fordítás alapján) Meglehet, hogy nem értesz egyet a látásommal; elképzelhető, hogy visszataszítónak, valótlannak vagy éppen szórakoztatónak találtad. Másfelől az is lehetséges, hogy bizonyosságot szült szívedben, s most már látod: ideje őszintén elgondolkoznod örökkévaló sorsodról. Az őszinte szívű ember nincsen messze Istentől – ha ez minden, amit adni tudsz neki, Ő tárt karokkal fogad. Talán a legkevésbé sem vágysz feladni mostani életmódodat; még az is lehet, hogy kifejezetten szereted a bűneidet és rossz szokásaidat. Talán nem félsz igazán a jövőtől, esetleg többé-kevésbé még elégedett is vagy jelenlegi állapotoddal. Ám ha egy őszinte pillanatodban belső késztetést éreznél rá, hogy tégy valamit a jövőd érdekében, ne hessegesd el magadtól! Jó kiindulási pont, ha őszintén ezt tudod mondani magadnak: „Tudom, hogy az életem nem olyan, amilyennek lennie kellene. Azt is tudom, hogy egyedül képtelen vagyok változtatni rajta, ezért kérni fogom Istent, hogy segítsen nekem és vegyen uralmat az életem fölött.” Légy teljesen őszinte! Ideje felhagyni a képmutatással, nem bújni többé semmiféle dogma vagy teória mögé és nem mentegetni magunkat filozófiai kibúvókat keresve. Ideje beismernünk, hogy valóban igaz mindaz, amit a szívünk mélyén érzünk magunkkal kapcsolatban. Az ember – így Te is, kedves olvasóm –, legbelül Isten után kutat és kiált, igazságot, valóságot és szilárd alapot keresve. Isten biztosít bennünket Igéjében: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29,13) Jézus Krisztus úgy hív téged, ahogy vagy – de azt akarja, hogy őszinte szívvel jöjj hozzá. Ha igazán fel akarsz hagyni hamis életmódoddal, Ő kész találkozni veled és megváltoztatni az egész életedet. Szállj le hát a magas lóról és alázd meg magad – akkor megtörténik a csoda! Hit által mintegy „beleszülethetsz” Isten hamarosan eljövendő Királyságába. Íme egy minta az őszinte imádsághoz – használd bátran, alakítsd a saját helyzetednek megfelelően, s tedd meg az első lépést itt és most! Drága Jézus Krisztus! Őszintén szólva, nem tudom, mennyire akarok valójában megváltozni, de tudom, hogy szükségem van rá, és hogy egyedül képtelen vagyok megtenni. Ezért fordulok hozzád, kérlek, tégy csodát velem. Halld meg a szívem kiáltását, és lásd meg vétkeim mögött a kiáltó szükséget. Bocsáss meg nekem, és gyógyíts meg. Megvallom, hogy nem töltöm be parancsolataidat és nem követem teljességgel a Te Igédet. Mégis arra kérlek, fogadj el engem, ahogy vagyok, és tégy velem akaratod szerint. Kitárom hát előtted az ajtót és behívlak az életembe. Ámen!