Az emberek megkérdezték, hogy miért nem gyógyult meg néhány rokonom. Ugyanezt kérdeztem én is az Úrtól.

  Ez titok, köztük és köztem –, mondta nekem egyszer az Úr, amikor imádkoztam ez ügyben. Nagyon világosan megmondta: Semmi közöd hozzá. Folytasd a prédikációt a gyógyulásról, és hagyd békén ezt a kérdést. Meg se érintsd soha.

  Néha van valami oka, hogy nem gyógyul meg az illető. De ez titok, közte és az Úr között, és Ő nem mondja el mindenkinek. A Biblia azt mondja az 5Mózes 29:29-ben: A titok az Úré, a mi Istenünké; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk...

  Miután a húgom 55 évesen meghalt rákban, lefeküdtem az ágyamra, és elmélkedni kezdtem. Egyszer csak úgy tűnt, mintha elhagytam volna a testemet. Fent voltam a Mennyországban. A húgom Jézussal ült és beszélgetett, háttal  nekem. Nem tudom mit mondott Jézus, de mikor meglátott engem, elhallgatott és rám nézett. A húgom is felém fordult, és azt mondta: Ken, ne érezd magad ilyen rosszul, amiért nem tudtál imádkozni értem a hit imájával. Volt egy bizonyos ok, amiért nem tudtál volna segíteni nekem. Sokat szenvedtem, de amióta mindennek vége lett és itt vagyok, egyáltalán nem akartam, hogy másképpen legyen. Nekem nem tudtál volna segíteni, de tudsz segíteni Joy-nak (a lányának).

  Szellemben láttam magamat a rákövetkező vasárnap este szolgálni az unokahúgom felé. (Ez a látomás valójában csütörtök este vált valóra.)

  Szombaton temettük el a húgomat. Vasárnap este a pásztor azt mondta: Nem tudom mi ez, Hagin testvér, de Isten azt akarja, hogy tegyél meg valamit. Szabad vagy, hogy bármit is megtégy?"

  Elmondtam a gyülekezetnek, hogy mi volt a látomásomban. Előhívtam Joy-it. (Joy több sokk-kezelésen ment át. Úgy járkált, mint egy robot. Olyan alapvető utasításokat kellett adnunk neki, mint: Ereszd le a kezed, vagy csukd be a szád!) Én magam űztem ki belőle már három ördögöt. Az egész arckifejezése megváltozott. Azóta teljesen megszabadult.

  Még mindig nem értettem, miért nem tudtam segíteni a húgomon. De tudjuk: a Biblia szerint nem Istent kell okolni a halála miatt.

  Ismertem egy pásztort, aki keményen prédikált arról, hogy a gyógyulás a miénk. Egy asszony megkérdezte tőle: Hogyan tudod ilyen határozottan prédikálni, hogy Isten akarata, hogy meggyógyítson mindenkit, amikor elveszítetted az egyetlen lányodat, 13 évesen?

  A pásztor azt válaszolta: Egyrészt: hiszem, hogy ha akkor tudtam volna, amit most tudok, akkor nem kellett volna meghalnia. Másrészt: nem veszítettük el, fent van az Atya házában. Mi nem veszítettük el a csatát, csak ezt az egy menetet veszítettük el. Hitben állok meg.

  Nagyon sokszor addig várunk, amíg túl késő, hogy valamit tegyünk. A remény azt mondja: Valamikor meg fogok gyógyulni. A szívből jövő hit azt mondja: A gyógyulás most az enyém.

  Az egyik pásztornál, akinek a felesége elég fiatalon meghalt rákban, összejövetelt tartottam. A fekete zászló még mindig ott függött az épület fölött. Mindenkit megzavart az asszony halála.

  Miután szolgáltam, a pásztor azt mondta: Felnyitottad a szememet a feleségem halálával kapcsolatban. Ő együtt szolgált velem, egy szent asszony volt, nagyszerű imádkozó, és én Istent okoltam a halála miatt.

  De ő soha nem hitte, hogy már meggyógyult. Végig reménykedett, hogy meg fog gyógyulni. Kitolta a jövőbe a gyógyulását, és a betegsége továbbhaladt. Amikor haldoklott, akkor is azt mondta: Isten meggyógyít engem.

  Akkor azt hittem, hogy ez a hit, de most értettem meg, hogy ez nem a bibliai hit.

  A keresztények nemigen veszik hasznát annak, ami az övék. Egyrészt azért, mert nem tudják, hogy mi illeti meg őket, másrészt nem tudják, hogyan vegyék birtokba.

  A megváltás most jár nekünk – nem a távoli jövőben, valamikor.

  Nem lesz szükségünk a gyógyulásra a mennyországban, sem a millennium alatt. Igénybe vehetjük most... ebben a világban... ebben a korban... ebben az életben..., mert Jézus már megvásárolta a gyógyulást a testünknek, ahogy megszerezte az üdvösséget a szellemünknek.

  Isten nem csak a bűnt, a betegséget és fájdalmat helyezte Jézusra miértünk, hanem ennek a betegségnek és fájdalomnak az okát is. És amit Ő elviselt, nem szükséges nekünk is elviselni.