Rick Joyner-Krisztus ítélőszéke előtt folytatás--Az elhívás
Az Atyát szellemben imádni
Ahogy Bölcsesség szavait hallgattam, nehéz volt elképzelni, hogy bárki, akár a tanúk nagy
fellegéből is, hatalomra, vagy rangra vágyna az Ő jelenlétében. Úgy tűnt, hogy minden
pillanatban egyre nőtt dicsősége és hatalma, pedig tudtam, hogy még mindig nem látom...
A bűn
Ismét Bölcsesség mellett álltam. Sokáig nem szólt semmit, de nem a szavakra volt szükségem,
hanem arra, hogy az imént látottak átitassák a lelkemet. Megpróbáltam felfogni, milyen óriási
dolgot bízott ránk az Atya azzal, hogy imádói lehetünk. Számára a Nap egy atomhoz...
Akiket az Úr meghódított
- A legmagasabb célod, hogy az Úr teljesen hódítson meg téged - folytatta egy számomra
eddig ismeretlen férfi, aki a többiek elé lépett. - Én aztán igazán tudom -tette hozzá, majd
bemutatkozott. Meglepődtem, hogy ő is itt van a szentek között. Híres hódító hadvezér volt,...
Vetés és aratás
Az alázatosság köpenyére néztem, amelyre Pál mutatott. Ebben a dicsőségben kopottsága még
feltűnőbb volt. Lesújtott, hogy ennyire rosszul nézek ki ebben a dicsőséges társaságban.
Félrehúztam a köpenyt, hogy egy pillantást vessek a páncélomra, mely most sokkal...
Összetörtség
Majdnem elviselhetetlen szomorúság tört rám. Megértettem, hogy amit dicsőségben
megkaphattam volna, azt csak próbákon keresztül érhetem el, de még ennél is rosszabb volt,
hogy az előbb még oly ragyogó dicsőséget most már alig láttam.
- Uram, nagyon sajnálom, amit tettem....
Tételek: 41 - 45 ból 45