Rick Joyner-Krisztus ítélőszéke előtt folytatás--Az elhívás
Irgalmas ítélet
Minden szava olyan volt, mint a pörölycsapás. Elborzasztottak a bűneim. Nem csak azt
szégyelltem, hogy miket gondoltam róla, a leginkább lesújtó az volt, hogy pontosan ugyanazért
csúfoltam, amit én is elkövettem. Minden erőmmel megpróbáltam talpon maradni, de a...
Az élet ösvénye
Éppen azon gondolkoztam, amit Lót és Jónás mondott, amikor az Úr megszólalt.
Azt kérted Tőlem, hogy a földi létben járva is állandóan valóságos legyen számodra ez a hely.
De Igazában a valóság, amit szeretnél az az, hogy úgy láss, ahogyan Én látok. Nem ez a hely
maga a...
Vagyok
- Itt most úgy látsz Engem, mint az ítélet urát, de meg kell ismerned úgy is, mint a Szombat
Urát. Mindkettő ÉN VAGYOK. Meg kell ismerned Engem, a Seregek Urát, és látnod kell
seregeimet is, de ismerj meg a Békesség Fejedelmeként is. ÉN VAGYOK a Júda Oroszlánja,...
Igazság és élet
Az Úr dicsősége egyre nőtt, miközben beszélt. Oly hatalmas lett, időnként attól féltem, hogy
teljesen megemészt. Lángolt, de nem tűzre hasonlított - belülről kifelé égett. Tudtam: vagy ez a
dicsőség emészt meg, vagy az a gonosz, amivel az ajtón túl kell szembenéznem. Szavai...
A szeretet felszabadítja az életet
Ekkor egy másik férfi jelent meg mellette, aki megszólalásig hasonló volt Ábelhez.
- Ádám vagyok - mondta. - Hatalmat kaptam az egész Föld fölött, de átadtam a Gonosznak
azáltal, hogy neki engedelmeskedtem. Most ő uralkodik helyettem és helyettetek is. A Földet
az...
Hatalom és szeretet
Amíg Ádám beszélt, csodáltam milyen méltóság és fenség sugárzott belőle. Annyira tisztának
láttam, hogy azt gondoltam, a bűnbeesés után biztosan bűn nélkül élte le az életét. Mivel értette
gondolataimat, gyorsan témát váltott, hogy válaszoljon a ki nem mondott...
Az ajtó
Kétségbeesetten próbáltam magamba inni a négy férfi minden szavát. Még Bölcsesség sem
mondott nekem egyszerre ilyen sokat, de éreztem, hogy minden mondat döntő fontosságú, így
semmit sem akartam elfelejteni. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha...
A börtön
Hirtelen egy nagy börtönudvaron találtam magam. Olyan hatalmas falak meredtek a magasba,
amilyet még életemben nem láttam. Oly hosszúak voltak, hogy nem láttam a végüket.
Mindegyik több tíz méter magas és nagyon vastag volt. A falak előtt szögesdrót és...
A börtönőr
Gondoltam, talán megkérdezem az egyik őrt, miért kerültek börtönbe ezek az emberek. Ahogy
közeledtem a kerítésekhez, láttam, hogy lyukak tátonganak, így könnyű volt átjutni rajtuk.
Amint elértem a falat, láttam, hogy annyira össze-vissza építették, hogy könnyedén fel...
A tanítónő
Továbbmentem a fal tetején, amíg biztonságos távolba nem kerültem. Amikor visszanéztem a
lelkészre, ingerülten járkált fel-alá az őrtoronyban. Még mindig azon töprengtem, hogy a
kérdéseim miért dúlhatták ennyire fel. Nyilvánvaló, hogy a kérdéseimtől nem nyílt fel a...
Tételek: 11 - 20 ból 45